Időkapszulát rejt a kétszáz éves amerikai hajó

Kultpol

A konfliktus azért tört ki, mert a britek ? akik 1803 óta álltak háborúban a franciákkal ? szigorították a kereskedelmi feltételeket az Egyesült Államok és Franciaország között, nem kevés bosszúságot okozva ezzel egykori gyarmatuk számára. A kapcsolatok fagypont alá hűltek, mikor a korona hajói elkezdtek rajtaütni az amerikai hajókon, majd a szigetország területén született tengerészeket egyszerűen "kiemelték" onnan, és arra kényszerítették őket, hogy a monarchia szolgálatába álljanak. Az amerikai kongresszus James Madison amerikai elnök kérésének eleget téve 1812 júniusában hadat üzent Nagy-Britanniának.
 
A kutatók a hetvenes évek óta tudnak a hajóroncsról, amely 32 kilométerre az Egyesült Államok fővárosától, a Patuxent-folyóban található. Az 1980-as években a régészeknek sikerült néhány leletet kiemelni a Chesapeake hajóraj zászlóshajója, a U.S.S. Scorpion mellől. A hajóraj története szomorú véget ért: az összes ? köztük a Scorpion ? hajó elsüllyedt két évvel a háború kirobbanása után.
A roncs leletei nagyszerű állapotban őrződtek meg, s eddig már kétszáz tárgyat sikerült felszínre hozni, köztük orvosi felszereléseket, érméket, s egy olyan eszközt, amelyet foghúzásra használtak ? tájékoztatott Julie Shablitsky, a Maryland State Highway Administration régésze. A kutatók további leletekre számítanak, s úgy vélik, hogy a hajómaradvány mellől fegyverek, lőszerek, vadászkések, akár ágyúk is előkerülhetnek. "Minden nagyon jó állapotban van, még a bőrök és a fa is. Arra készülünk, hogy egy olyan időkapszulát találunk, amely minden olyan tárgyat tartalmaz, amely ahhoz kellett, hogy legyőzzék vele a világ egyik nagyhatalmát" ? közölte Shablitsky.
 
Habár a Chesapeake-hajóraj végül nem tudott felülkerekedni a brit hajókon, 1814 áprilisa és augusztusa között komoly fenyegetettséget jelentett a jelenléte. A 18 hajó sokkal kisebb volt a britekénél, ennél fogva manőverezhetőbbek is voltak ? így olyan menekülőutak is szóba jöhettek (patakok, egyéb vízi utak), amiket a brit egységek meg sem közelíthettek. A flottilla olyannyira felbőszítette Nagy-Britanniát, hogy a Királyi Haditengerészet bosszúból Maryland állam part menti részeit kifosztotta és felgyújtotta. A britek augusztus 24-én Bladensburgnál győzték le az amerikaiakat, majd ezen a napon megtámadták Washingtont, felgyújtották a Fehér Házat és a Capitoliumot.
 
A hajó kiváló állapota azzal magyarázható, hogy a keleti parton 1821-ben hatalmas erejű hurrikán söpört végig, amely sárral és homokkal fedte be a roncsot, esélyt sem hagyva az oxigénnek, hogy komoly károkat okozzon a hajó maradványában. A Patuxent friss vize is segített abban, hogy a roncs konzerválódjon, mivel ha a hajó egy melegebb, sós vízben vészelte volna át az idők viharait, akkor semmi esély sem mutatkozott volna arra, hogy jó állapotban találják meg.