Egyes kutatások szerint mára az okostelefonunk hasonló érzést vált ki belőlünk, mint az otthonunk. Ez főképp azoknak a közösségi alkalmazásoknak köszönhető, amelyeknek hála bárhol, bármikor kijelentkezhetünk a minket körülvevő valóságból, és helyette azonnal ott lehetünk, ahol lenni szeretnénk: egy családtaggal vagy baráttal közös chatablakban, egy kedvenc kisállat Instagram-oldalán, egy közkedvelt influenszer YouTube-csatornáján vagy akár a világűrből jelentkező élő közvetítésen. Ugyanakkor a kijelzőn keresztül nemcsak az otthon óvó melege vesz körül minket, hanem a külvilág zavaró ingerei is bárhol, bármikor utat találhatnak hozzánk: egy késő esti munkahelyi e-mail, egy zaklató üzenet vagy komment, de akár a hírek és álhírek folyamatos és felkavaró áradatának formájában is.

A közösségi média működési mechanizmusa éppen ezért szélsőséges állapotok előidézésére alkalmas:

egyszerre képes korábban elképzelhetetlen közösségi összefogást, szolidaritási akciókat generálni, ugyanakkor a kirekesztés, a megfigyelés, a versengés és a megbélyegzés melegágya is egyben. Logikája alapjaiban formálja át azt, ahogyan interakcióba lépünk nemcsak magánszemélyként, de szakmai szereplőként is, és nemcsak egymással, hanem vállalatokkal, politikai döntéshozókkal, mesterséges intelligenciákkal is. Tesszük mindezt egy publikus színpadon, ugyanakkor csak ritkán teljesen tudatában annak, hogy megosztott információink kihez, milyen formában jutnak el, és az ezekből kitermelt adatok kinek is hajtanak végül hasznot.

Ezeket az állapotokat ragadja meg a kiállítás címe is:

az #IFeelSeen (azaz figyelnek rám, ismernek, a vesémbe látnak) hashtaget főként olyan szituációkban használják a felhasználók, amikor egy jellemzően vicces példában önmagukra ismernek, mintegy jelezve: lebuktam, én is szoktam ezt csinálni. A kifejezés ugyanakkor egyéb jelentéseket is hordoz magában: egyszerre utalhat arra a boldog állapotra, amikor az ember végre úgy érzi, tartozik valahová, szabadon megmutathatja valós énjét, ugyanakkor azt a baljós és kissé paranoid érzetet is, amely akkor jelentkezik, amikor úgy érezzük, valaki figyel bennünket.

A csoportos kiállításon fiatal magyar képző- és médiaművészek munkáin keresztül többek között az összeesküvés-elméletek és a megfigyelési kapitalizmus, az eszközeinkhez fűződő, fétisbe hajló viszony, az agresszió és a zaklatás, a közösségi média által újradefiniált testkép, az online térben átalakuló kapcsolatok módozatai vagy épp az eszképizmus kérdései kerülnek górcső alá.

Alkotók: Biró Dávid, Éliás Tamás, Kútvölgyi-Szabó Áron, Horváth Gideon, Keresztesi Botond, Lázár Dóri, Papp Sándor Dávid és Váczi Lilla. Kurátor: Sárai Vanda.

Kép forrása: MODEM