Mikor indult el ezen a hosszú úton?
Úgy tartja a családi hagyomány, hogy bár még beszélni nem tudtam, de már visszadúdoltam az altatódalokat. A szüleim ezt az adottságomat, a zene szeretetét nagyon hamar felfedezték, és minden erővel támogattak, hogy ilyen pályára léphessek.
Zenei általános iskolába jártam Szekszárdon, ahol nagyon erős volt a szolfézs, és hegedülni is tanultam nyolc évig. Emellett nagyon szerettem a verseket, sokat olvastam, az irodalom iránti vonzódás mindig elkísért. Szüleim azt javasolták, legyen a kezemben egy polgári szakma is, így lettem gyógyszerész asszisztens.
Tizennyolc évesen kerültem fel Budapestre, itt a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium opera-magánének szakán képeztem magam, ezt 2002-ben végeztem el. Ráadásul ebben az időben végeztem a gyógyszerész iskolát is ? emellett hétvégeken dolgoztam ?, így ez kemény időszak volt. Egy énektanárnőm felfigyelt rá, hogy olyan ?musicales? a hangom, érdemes lenne ebbe az irányba továbblépnem. Ez adta azt a lehetőséget, hogy felvételizhessek a Pesti Broadway Stúdióba, amely a Vasutas Zene- és Képzőművészeti Iskola és az Operettszínház közös iskolája volt.
Egy jó szem is kellett hozzá, hogy felfedezzék önben a tehetséget.
Kerényi Miklós Gábor (KERO ? a szerk.) minden félévi és év végi vizsgánkon ott volt, így látta a fejlődésünket. Amikor 2005-ben végeztem, a véletlen segített, hiszen egy beugrásnak köszönhetően én lettem Júlia a nyári Szegedi Szabadtéri Játékokon. Ez év őszétől a színházunkban is megkaptam ezt a szerepet. Következő év májusában pedig már eljátszhattam Vetsera Máriát a Rudolfban, és a Szépség és a Szörnyetegben rám osztották Belle-t. Nagy mérföldkőnek tekintem pályámon Elisabeth szerepének eljátszását, mely színészileg, szakmailag nagy feladat elé állított, hisz ez a szerep átfogó ívet ír le a 16 éves lánykától, egészen a felnőtt, érett nőig. Lelkileg nagyon sokat segített, hogy KERO bízott bennem. Ezután egymás után jöttek a szerepek, az évek alatt az Operettszínházban minden női musical főszerepét eljátszhattam. Ezek a legkülönfélébb kihívások elé állítottak, és úgy érzem, sikerül megfelelnem az elvárásoknak. A legutolsó női címszerep a Marie Antoinette, melyet meghallgatás után Polyák Lillával együtt kaptunk meg.
Mi történik egy sikeres kiválasztás után?
Minden szerepemnél utána olvasok a személyiségnek, akit alakítok, igyekszem megismerni a kort, a miliőt, amelyben játszódik. A Rudolf kapcsán eljutottam Vetsera Mária sírjához, ami, úgy érzem, nagyon jót tett a lelkemnek, közelebb érezhetem magamhoz az általam megformált karaktert. Természetesen a rendezők is elmondják, ők mit várnak a szereptől, és végül a kettőnk elképzelésével létrejövő hősnő jelenik meg a nézők előtt.
Színésznőként megpróbálom megformálni azt a valakit, aki egykor létezett, de átszűrve magamon óhatatlanul is megjelenik az egyéniségem is egy alakításomban. Ebből adódik, hogy a kettős szereposztások esetén hiába azonosak a feladatok, a szöveg, a dalok, mivel mindenki más és más egyéniség, mindenki saját magából is hozzátesz valamit. Ez teszi érdekessé a színházat.
A Marie Antoinette próbái másképp folytak, mint az előző darabokéi.
Igen, KERO tanár úr új dologgal kísérletezett, ami szerintem nagyon sikeres volt. A próbák elején még együtt voltak mindkét szereposztás színészei, a későbbiekben viszont már külön próbáltunk, sőt kifejezetten kérte a tanár úr, hogy ne is nézzük meg egymást. A végén, a jelmezes próbáknál ismét közösen dolgoztunk, de ekkor már mindenki kész volt a saját szerepével, így nem befolyásolta az, amit a váltójától látott.
Ez az előadás érdekes szereplőpárosítást is hozott.
Az egyik legjobb barátnőmmel, Vágó Zsuzsival játszhatom együtt benne, ami eddig azért nem történhetett meg, mert mindig ugyanabban a szerepben váltottuk egymást a darabokban. Most egymással szemben állunk a színpadon, más-más karaktert alakítva. Úgy érzem, sokat hozzátesz a darab sikeréhez, hogy barátként mi szinte rezdülésekből is érezzük egymást.
Vannak a szerepek között kedvencek?
Inkább úgy mondanám, kétfelé lehet őket osztani. Vannak olyanok, amelyeket szeretek, és vannak, amelyeket nagyon-nagyon szeretek. A szerepeim sokszor lépcsőfokok, melyeken át egyre feljebb haladhatok a pályámon, és ezért hálás vagyok.
Sokat játszik az Operettszínházban, de kipróbálta magát más színpadon is.
Valóban, 2015 februárjában már az új igazgató, Lőrinczy György elengedett játszani Sopronba, a Szurdi Miklós által rendezett Zene, New York, szerelem című darabba. Ez inkább prózai mű, mint musical, tulajdonképpen egy kétszereplős darabról van szó. Hatalmas feladat volt, de úgy érzem, sokat fejlődtem általa.
Szó esett a soproni vendégjátékról, de talán még érdekesebb, hogy az Operettszínház tagjaként fellép a Madách Színház színpadán is ? amire elég régen volt példa. Ez mennyiben nehézség, kihívás?
Meghívtak a Madáchba meghallgatásra, sikerrel jártam, és A nyomorultakban megkaptam Fantine szerepét. Ezúton is hálás vagyok Lőrinczy Györgynek és az Operettszínház vezetésének, hogy az egyeztetések után lehetővé tették ottani fellépésemet. Természetesen a szakmában sokan ismerjük, így kölcsönösen szeretjük és tiszteljük is egymást. Nagy szeretettel fogadtak, az új helyen az energiák inspirálnak, és nyilván szeretnék megfelelni a felém támasztott elvárásoknak. Azt sem tagadom, imponál, hogy az ország két vezető zenés színházában is felléphetek. Hasonlattal élve: ezt egy kirándulásnak tekintem, amely szép és élményteli. Ám az igazi otthonom azért mégis az Operettszínház, és a saját otthonába érzi magát biztonságban és igazán boldognak az ember. Hűséges típus vagyok, ragaszkodom ahhoz a helyhez, ahol annyi szép sikernek voltam részese.
Mindemellett foglalkoztatott szinkronszínész is, számtalan filmben halljuk a hangját. Láthatjuk majd a vásznon is?
A szinkronizálást nagyon élvezem, a jó ritmusérzék elengedhetetlen ahhoz, hogy azonnal átvegyük annak a stílusát, gesztusait, akinek a hangunkat kölcsönözzük. Egy szót, egy mondatot nagyon sokféleképpen mondhatunk ki, és ha ezeket ?nem dobja le a vászon?, vagyis nem áll ellentétben azzal, amit a néző a filmen lát, akkor dolgoztunk jól.
Nagyon szívesen kipróbálnám magam filmszerepben is, és talán nemsokára megkeres valaki, aki úgy gondolja, én lennék a legalkalmasabb arra, hogy az általa megálmodott karaktert megjelenítsem.
Van még más vágy is, amely eddig nem teljesült?
Úgy érzem, hálátlanság lenne ennyi szép feladat, ennyi siker után, és az előttem álló lehetőségek ismeretében még újabb vágyakat megfogalmazni. Mindenképpen szeretnék szakmailag, művészileg fejlődni, további elvárásoknak, felkéréseknek megfelelni.
Azonban nemcsak színésznő vagyok, hanem nő is. Nagyon szeretem a szakmámat, de úgy érzem, a családi életre is készen állok már, és remélem, családanyaként is meg fogom tudni állni a helyem.
Tölgyesi Tibor
