Így drogoztak az amerikai elnökök
George W. Bush
Nem is kell sokáig visszakanyarodnunk az időben: Obama elődje, a republikánus George W. Bush is aktív droghasználó volt, mielőtt fellépett volna a politika színpadára. Bush ? ellentétben a demokrata utóddal ? viszont hallgatásba burkolózott, s semmit nem árult el fiatalkori kilengéseiből, csupán annyit, hogy már 1974 óta "tiszta".
Bush fiatalkora bővelkedett kalandokban, a megalapozott állítások szerint igazi vad életet élt: a könnyűdrogok (marihuána) mellett keményebb szereket is előszeretettel használt, így például kokaint.
Bill Clinton
Egyetlen "feketelistáról" sem hiányozhat a Barack Obama előtti utolsó demokrata párti elnök, Bill Clinton. Az ő "bűne" azonban lábjegyzetért kiált ? mondják a politikus védelmezői. Clinton ugyanis valóban szívott marihuánát fiatalkorában, de saját elmondása szerint soha nem érezte annak hatását.
Az 1992-es elnökválasztási kampány idején sugárzott Choose or Lose című műsorban arról faggatták az akkor még csak jelölt Clintont, hogy szívott-e már életében marihuánát. Clinton bevallotta, hogy előfordult vele, de hozzátette: "nem tüdőztem le".
John F. Kennedy
Az Egyesült Államok elnökei közül minden bizonnyal John F. Kennedynek volt a legösszetettebb "kapcsolata" a különböző drogokkal. Az ország lakosságának 42 százalékához hasonlóan Kennedy is kipróbálta a füvet ? mondta el az elnök egyik exbarátnője. A hölgy tavaly megjelent visszaemlékezéséből az is kiderül, hogyan bukott le az elnök Jamaicán.
JFK számos orvosi receptet kapott egészségi állapotának megőrzéséhez: kodein, demerol és metadon a fájdalmaira; ritalin, meprobamát és librium szorongás ellen; s különféle altatók álmatlanságra.
Franklin Pierce
Az Egyesült Államok 14. elnöke, Franklin Pierce igen furcsa módját választotta annak, hogy motiválja embereit a csatatéren.
A korabeli feljegyzések szerint Pierce (hasonlóan Andrew Jacksonhoz) rendszerint füvet szívott a katonákkal a háborús időkben. Az amerikai?mexikói konfliktus idején például odáig ment, hogy azt mondta: a kannabisz szívása a háború egyetlen pozitív oldala.
Ulysses B. Grant
Jóval azelőtt, hogy a használóknak börtönbüntetés jár érte, a kokain széles körben ismert és legálisan alkalmazott fájdalomcsillapító volt ? bár legalább annyira addiktív hatású volt, mint ma.
A rákban szenvedő Ulysses B. Grant is használta torokfájdalmai során, s állítólag akkor is "élt vele", amikor azóta híressé vált memoárjait írta. Grant függővé vált, s maradt egészen 63 éves korában bekövetkezett haláláig.
Thomas Jefferson
Thomas Jefferson ? az Egyesült Államok harmadik elnöke és az alapító atyák egyike ? hatalmas kenderültetvényeket igazgatott; például a Függetlenségi Nyilatkozat egyik korai változatát is kenderből készített papírra írták.
Történelmi vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy maga Jefferson szívott-e kendert. Jefferson Farm Bookjában például arról ír, hogy a kendert rekreációs célra termesztette, de az a neki tulajdonított kijelentés, miszerint a "legszebb óráimat a verandán háton fekve töltöttem, kendert szívtam és addig néztem, míg a szemem ellátott", egyik írásában sem került eddig elő.
George Washington
George Washington, akit Lincoln mellett a leginkább tisztelnek az amerikaiak, nemcsak marihuánafogyasztó volt, de maga is kampányolt azért, hogy a kendert mezőgazdasági terményként termesszék.
Washington egyébként szintén fájdalomcsillapításra használt marihuánát, ő a fogfájását próbálta enyhíteni vele.