Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt, amelynek rádiós premierje csütörtök reggel volt a Petőfi Rádióban.

A VOLT FILM által jegyzett Road Movie-sorozat új, 16. epizódja ezúttal bejárja Magyarországot, a dalhoz pedig Török Ferenc készített klipet. A Miénk itt a tér című dal 2021-es feldolgozásakor az LGT-tagok − Karácsony János, Presser Gábor és Solti János − mellett Bagossy Norbi, Beck Zoli, Födő Sándor, Járai Márk, Lábas Viki, Oláh Ibolya, Papp Szabi, Rúzsa Magdi, Sena, Sipeki Zoltán, Szabó Attila, Szabó Tamás, Vitáris Iván, Wunderlich József és Zorán vonult stúdióba. A nyár eleji felvételen Kiss Tibi is megjelent, aki hosszú idő után először ebben a dalban szerepel, amelynek ötletgazdája Radnai Péter.

A dalszerző Presser Gábor aktívan részt vett a feldolgozás elkészítésében. Nemcsak jelen volt a stúdióban, hanem a hangkeverés is az ő munkáját dicséri.

„A Miénk itt a tér egy 1973-as szerzemény. Arról az érzésről szól, amikor néha átmentünk Budára, és megnéztük, hogy milyen szép is az. Aztán hazamentünk a régi gangos házakba. Én ezt egy egyszerű dalnak szántam, de tapasztalom, hogy a zeneszámoknak lehet egy saját élete, amit nem a szerző szült. A Miénk itt a térnek sok élete született az évtizedek során” − mondta el Presser.

A Road Movie-sorozat küldetése, hogy hazai szerzők, előadók közreműködésével járja körbe a történelmi Magyarországot, a sokak által szeretett előadók szemüvegén és élményein, dalain keresztül mutatja be, kinek mit jelent egy város, falu, régió vagy akár csak egy utca, egy tér.

A Miénk itt a tér klipjét Török Ferenc rendezte. Míg a klip a rendező koncepciója szerint egyetlen helyen, a Budakeszi Arborétumban forgott, addig Könyves Dina rendező és Tilla kamerával és mikrofonnal a kézben utazta körbe az országot. Beck Zolival, Járai Márkkal és Wunderlich Józseffel Pécsen, Lábas Vikivel és Bagossy Norbival a Balatonon, Vitáris Ivánnal és Török Ferivel pedig Budapesten jártak. A többi „kedvenc tér” kiderül a Road Movie Guide-ból.