A Kecskemét egyik legrégebbi kertvárosában székelő stúdió körül hatalmasra nőtt ősfák őrködnek, mintha védelmezni akarnák az épületet. Ahogy belépek a főkapun, magával ragad a hely szelleme, és azonnal fülembe cseng a Magyar népmesék sorozat főcímzenéje, a Kaláka együttes muzsikája, és lelki szemeim előtt látom a galambfigurát, ahogyan trillázva kifújja a képernyőre a jellegzetes növényindákat és a betűket.
Mikulás Ferenc kérésemre felidézi a stúdió megalakulásának történetét – egészen az 1971-es évig megyünk vissza az időben, amikor is a Budapesten működő egykori Pannónia Filmstúdió, hazánk legnagyobb rajz-, animációs- és szinkronfilmstúdiója úgy döntött, hogy egy vidéki telephelyet létesít. Mivel az akkori igazgató, Matolcsy György (a Magyar Nemzeti Bank mai elnökének édesapja – a szerk.) Kecskeméten született, nem volt kérdés, hogy a lokálpatrióta érzelmű vezető a hírös várost jelöli ki vidéki helyszínként, a műterem élére pedig Mikulás Ferencet nevezte ki. Ez csak a mai tudásunk alapján tűnhet ennyire evidensnek, akkor kevésbé volt az, hiszen Mikulás akkor éppen geodétaként dolgozott a földmérőknél. Az 1956-os forradalmi részvétele miatt osztályidegennek számított, ezért el kellett hagynia akkori gimnáziumát, és tanulmányait máshol befejezni. Mivel nem volt lehetősége a felsőoktatásban részt venni, így került eleinte segédmunkásként, majd geodéta technikusként a térképészekhez. Ám a filmek már akkor is érdekelték, addigra több forgatókönyvet írt, és rövidfilmeket is rendezett, ezért szavazott bizalmat neki Matolcsy. A frissen kinevezett vezető kiváló fiatal szakembereket hívott Kecskemétre az ország minden tájáról, akikkel baráti-bajtársi közösségben maga is tanulta a szakmát.
Az indulás azonban korántsem volt mesébe illő, hiszen a Pannónia kezdetben nem adott munkát az újonnan megalakult stúdiónak. Mikulás Ferenc nem esett kétségbe, kijárta az útját az akkori politikai és szakmai hivataloknál, hogy a stúdió megkaphassa a szükséges forrásokat és a telephelyet. Nem véletlen, hogy a 83 éves szakember nevét ma a magyar animáció és filmgyártás legnagyobb alakjai között említik. „Bennünket a nehézségek tesznek kreatívvá – a kezdetek óta ez a hitvallásom, amire szükségem is volt, hiszen nagyon sok probléma elé állított bennünket az élet, időről időre valahogy mindig úgy alakult, hogy ki kellett találnom valamit a továbblépés és fennmaradás érdekében. De mindvégig sziklaszilárdan hittem és bíztam a stúdió érvényességében és túlélésében” – idézi hajdani emlékeit Mikulás Ferenc.
A kecskeméti csapat kezdetben csak közreműködőként vett részt a Pannónia munkáiban, később azonban önálló filmek gyártását is megkezdte. A rendszerváltást követően, 1991-ben a jogi lehetőségek megteremtődésével a stúdió önálló állami vállalat lett, és kivált a Pannónia Filmstúdióból. 1993-ban az akkori 35 munkatárs megvásárolta az állami vagyonrész 63 százalékát, és megalakult a Kecskemétfilm Kft. Az azóta magánkézben működő stúdiót így a munkatársak is magukénak érezték, családias légkörben folyt a munka. Mikulás Ferenc soha nem volt híve a tekintélyelvű vezetésnek, az első az egyenlők között szellemiségében gardírozza napjainkban is az azóta produkciónként közel 70 főre duzzadt csapatát.
Óperencián innen és túl
Mikulás Ferenc még vándor geodétaként gyakran járta a vidéket, és találkozott a magyar paraszti kultúrával, a népi bölcsességekkel, gyűjtötte a néprajzi elemeket. Látva a falusi kultúra pusztulását elhatározta, hogy amint lehetősége lesz rá, mindent meg fog tenni ezen értékek megmentéséért. „Amikor megalakult a kecskeméti műterem, javasoltam a kollégáknak, hogy készítsünk a magyar népmesékből sorozatot. Nekem sosem tetszettek a népmese-feldolgozások, ezért a filmhez mindenképpen eredeti gyűjtéseket szerettem volna felhasználni. Megkerestem a Magyar Tudományos Akadémia néprajzkutató csoportjának vezetőjét, Kovács Ágnest, akivel a történelmi Magyarország tájegységenként kigyűjtött néprajzi emlékeiből válogattuk ki azokat, amelyekről úgy gondoltuk, hogy alkalmasak rajzfilmes feldolgozásra.”
A 2020-ban hungarikummá nyilvánított mesék jellegzetessége, hogy azonos a főcímük, a szellemiségük, illetve a történetek váza is: a főszereplő leválik valahonnan, egy küzdelmet kell végigvinnie, de végül eléri a célját. Ugyanakkor a mesék epizódonként más és más szereplőkkel különböző történeteket mesélnek el míves vizualitással kísérve. Az egyes meséket a származási tájegységük népi motívumai, népdalai és az adott régióra jellemző dialektusok is fémjelzik. A kecskeméti szakemberek célja, hogy értéket őrizzenek és teremtsenek, avatott be Mikulás Ferenc, amelyet korszerű eszközökkel szeretnének továbbítani. Alkotásaik a nemzeti kultúrában és a népművészetben gyökereznek, és a magyar folklór világát fuzionálják a sorozatanimációval – nem véletlen tehát, hogy régóta a magyar nemzettudatot erősítő műalkotásokként tartják számon őket.
A Kaláka együttes által megálmodott főcímzene ugyancsak az emlékezetünkbe égett, és messze túlnőtte küldetését. Mikulás Ferenc elmesélte, hogy ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 2016-os franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon a Kárpát-medencéből és azon túlról érkező több tízezer magyar szurkoló együtt dúdolta a sorozat főcímzenéjét. Az első epizódoknál még minden mesének másik mesemondója volt, de aztán a harmadik évadtól kezdve egyetlen állandó mesélő adta hangját a szériákhoz: a magyar nyelv archaikus szépségeit és tájszólásokban is tetten érhető gazdagságát Szabó Gyula tökéletesen jelenítette meg. Orgánuma éppúgy elválaszthatatlan a sorozattól, mint fülbemászó zenéje vagy jellegzetes képi világa.
A sorozat epizódjai generációkat ültettek anno a képernyők, most pedig a monitorok elé. A Magyar népmesék sorozat napjainkra elérte a 182 millió megtekintést, és ez a szám havonta kétmillióval növekszik! A meséket a világ 172 országban magyarul, 223 országban angolul nézik nap mint nap, az Egyesült Államok után Indiában és a Fülöp-szigeteken a legtöbben. „Nagy rajtunk a pozitív értelemben vett nyomás, akkora a rajongás a filmek iránt, annyian kérték a folytatást, hogy a már bemutatott száz epizód után nekikezdtünk az új széria gyártásának. Ezek egyik újdonsága az lesz, hogy a magyar hímzések képi világa is megmutatkozik majd bennük” – büszkélkedik Mikulás Ferenc.
Vízipók és társai
Bár a Magyar népmesék sorozat sikere toronymagasan vezet, és az alapító igazgató szívéhez érezhetően ez áll a legközelebb, az animációs műhelynek más alkotásai is említésre méltóak. Ilyen az én személyes kedvencem, a vízben éldegélő, sokszemű Vízipók és a kicsit morgós, folyton hitetlenkedő Keresztespók meséje, a Vízipók-Csodapók is, amelynek igen kalandos történetét is megosztja velem: „Annak idején a Magyar Televízió rendelte meg a Pannóniától, de az elkészült első epizód nem tetszett egy német forgalmazónak, azt mondta, annyira csúnyák a figurák, hogy a gyártását nem szabad folytatni. Matolcsy megkérdezett, engem érdekelne-e a film, s én igent mondtam. Jók voltak a megérzéseim, a filmnek óriási sikere lett, szerte a világban ma is nagy népszerűségnek örvend, rengetegen vásárolták meg – elárulhatom, hogy a korábbi japán császárnak is ez volt az egyik kedvenc rajzfilmje. Ez a bájos mese valójában a barátságról és az elfogadásról szól, a két főszereplő minden epizódban újabb és újabb figurát ismer meg, akit eleinte ellenségnek tekintenek, de végül megismerve barátjuknak fogadnak. Mi az antropomorfizálásban megálltunk félúton, az állatfiguráink nem teljes mértékben emberszerűen viselkednek, hanem úgy, hogy azok a valóságban is felismerhetők legyenek. Például a molnárkák beszélnek, érzéseket fejeznek ki, de ahogy a természetben, éppúgy a mesében is a víz felszínén rohangálnak.”
A kecskeméti stúdióban ezt követően elindult a filmáradat, 1985-ben elkészült a Mesék Mátyás királyról című sorozat, majd egy év múlva, az epizódok felhasználásával az egész estés verzió is. Ki ne emlékezne a híres idomárra és oroszlánjára, Leóra és Fredre, mely Tóth Pál Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? című egyedi filmje alapján született meg 2×13 részben, de a stúdió nevét fémjelzik a magyar mondavilágból merítő filmek, a Mondák a magyar történelemből című sorozat is.
A rendszerváltás után a stúdió még magasabb fokozatra kapcsolt, hiszen a kétdimenziós animációs filmek mellett elkezdődött a 3D-s filmek készítése. „Pályáztunk egy 3D-stúdió kialakítására, és megcsináltuk. Átalakítottuk a volt operatőrszobákat, új eszközöket vettünk, átképeztük a szakembereinket, és persze újakat is felvettünk. Az első mesefilmek Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című meseregényét elevenítették meg, aztán jött a gyűjtésekből és írott mesékből építkező Cigánymesék sorozat” – emlékszik vissza Mikulás Ferenc. Az internet segítségével aztán számos nagy nemzetközi produkció megvalósításában vett részt a kecskeméti szakmai csapat. Ezek közül a legjelentősebbek a spanyol Chico és Rita és az ír Kells titka, a francia–japán Vörös teknős című egész estés rajzjátékfilmek, melyeket utóbb Oscar-díjra jelölték, és a francia Loulou és az elképesztő titok című alkotás, amely a 39. César-díj-átadón a legjobb animációs filmnek járó elismerést kapta. 2023-ban Párizsban különdíjas lett a Családi legendák, Bécsben pedig a Teknővájók című rövidfilm kapta a legnagyobbnak járó elismerést.
A stúdióban nagy tervek dédelgetése mellett ma is lázas munka folyik: „Napjainkban egy egész estés francia filmen dolgozunk egy Oscar-díjas rendezővel, és egy belga norvég koprodukcióban készült egész estés filmben is közreműködtünk. Jankovics Marcell utolsó animációs munkáját, a Toldi televíziós sorozatot is a stúdió készítette, amelyből egész estés mozifilm is készült. Ez a film 2023-ban a legjobb animációs film díját kapta a Magyar Mozgókép Fesztiválon. Ahogy már említettem is, folytatjuk a Magyar népmesék és a Cigánymesék sorozatainkat, elkészül a Városi legendák című alkotásunk, de szerzői rövidfilmeket is készítünk.”
A nemzetközi vérkeringésben
Amikor a rendszerváltozás után nem volt Magyarországon a filmgyártásnak állami támogatása, a stúdió az életben maradás érdekében külföld felé fordult, és az onnan érkező megrendelések biztosították a folyamatos működést, illetve ezen munkáknak köszönhetően szerzett a műhely nemzetközi ismertséget. Mikulás Ferenc ötlete nyomán a külkapcsolatok intenzív ápolása mára hatékony finanszírozási modellé alakult. A szakember bekerült az Association internationale du film d’animation, vagyis az animációs filmek nemzetközi szövetsége, az ASIFA igazgatótanácsába, amivel tovább bővült a nemzetközi kapcsolatrendszere, és újabb megrendelések érkeztek Kecskemétre. „Jelenleg is nagyon sok külföldi megkeresésünk van, nem győzöm visszautasítani azokat. Amikor a rendszerváltás idején sok kollégánk elment külföldre dolgozni, nem ellenségnek tekintettem őket, hanem igyekeztem a jó kapcsolatot fenntartani velük, ők pedig segítettek a munkakapcsolatok kialakításában. A külföldi munkák a digitális filmkészítésre való átállást is meghozták – mi hamarabb kezdtünk digitális rajztáblán rajzolni, mint a Pannónia Filmstúdió, ahol ekkor még mindig papírt használtak. Ezek a kényszerből adódó helyzetek is segítettek túlélni. Szerencsém van, mert a tehetséges kollégáim a lehető legjobbra törekszenek – nekem csak biztosítanom kell hozzá a pénzt és a lehetőségeket. Az lebegett a szemem előtt, hogy nem az számít, én mit hogyan élek meg, hanem hogy képes vagyok-e a közösségünk érdekében lépni.”
Annak érdekében, hogy a központtól való földrajzi távolság miatt a stúdió ne maradjon ki az ország és a világ animációs vérkeringéséből, Mikulás Ferenc kitalált, majd létrehozott egy nemzetközi ösztöndíjrendszert. Az 1980-as évek közepétől Izlandról, Németországból, Belgiumból, Hollandiából, az Egyesült Államokból, Kanadából, Japánból és Franciaországból érkeztek ösztöndíjasok Kecskemétre, a helyi munkatársaknak pedig akkoriban szinte ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy külföldre utazhassanak, így a műhely fokozatosan, de szép lassan bekerült az animációs világ nemzetközi vérkeringésébe. Így volt lehetősége Szoboszlay Péternek Izlandon, Horváth Máriának a stuttgarti egyetemen előadni, Mikulás Ferenc pedig a svédországi Lund egyetemén tartott kurzust, de járt Kanadában is a québeci The Cinémathèque meghívására. „Korábban nem volt animátorképzés, így az oktatást is nekem kellett megszervezni. A diákok dramaturgiai ismereteket, metakommunikációt, zeneismereteket, modell utáni rajzolást tanultak, de néztek pantomim-előadásokat, filmtörténetet és -technikát, és nagy hangsúlyt kapott az angolnyelv-oktatás is. Az ország különböző részeiről hívtam ide őket, akik közül sokan letelepedtek a városban, és beépültek Kecskemét kulturális életébe. Tíz Balázs Béla-díjas kollégát sikerült az elmúlt ötven évben kinevelnem, támogatnom.”
Ezzel nem érnek véget Mikulás Ferenc érdemei. Amikor a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról (KAFF) kérdezem, szerényen megjegyzi, hogy az is az ő „gyermeke”, melyet a magyar animáció ünnepének tart. A kecskeméti műhely 1985 óta a főszervezője a kétévenként megrendezett nemzetközi fesztiválnak, amelyre az elmúlt 38 év alatt 57 külföldi filmrendezőt hívtak meg zsűritagnak Japántól Kínán és Ausztrálián át az Egyesült Államokig, köztük Oscar-díjas alkotókat is. A filmeket nemcsak nemzetközi zsűri bírálja el, vannak a testületben általános és középiskolások is, sőt a közönség is szavazhat. A stúdió látogatható filmgyárként is működik, hogy minél több gyermeknek és felnőttnek legyen lehetősége betekinteni a magyar animációs műhelyben zajló munkába.
„Az egyik legnagyobb élmény, ami az embernek megadatik, ha jelen lehet egy gyermek születésénél és nyomon követheti a felcseperedését. Valahogy így voltam én is ezzel a stúdióval, amelynek az életét a mai napig kísérem” – mondta Mikulás Ferenc.
A beszélgetés eredeti változata itt olvasható.
