A Húsvét-szigeten élt rejtélyes civilizáció összeomlásával foglalkozó kutatások kapcsán két nézet feszül egymásnak. Az UCLA tudósa, Jared Diamond, Collapse: How Societies Choose to Fail or Succeed című könyvében amellett érvel, hogy a szigeten élt társadalom vesztét a túlnépesedés, a deforesztáció és a sorozatos társadalmi konfliktusok okozták.
A polinéziaiak mintegy 1600 évvel ezelőtt kolonizálták a szigetet, életüket aztán saját maguk nehezítették meg: az égetéses földműveléses technika alkalmazása miatt túl sok pálmafát vágtak ki, ami az intenzív földműveléssel, a talajerózióval, a különféle konfliktusokkal, a kannibalizmussal és az erőteljes népességfogyással együtt elviselhetetlennek bizonyult. Olyannyira, hogy mikor az európaiak a 18. században megvetették a lábukat a szigeten, az egykoron virágzó civilizációnak már csak a nyomát találták.
A sziget szobrai, a moaiok ebből a szempontból igen fontos részei a Diamond által hangoztatott elképzelésnek. A kutató kollégáinak felfedezéseire hivatkozva azt állítja, hogy a szigetlakók fából készült "csúszkával" és emelővel vonszolták a hatalmas, akár a 90 tonnát is meghaladó köveket. Az egymással rivalizáló törzsfőnökök egész törzseket használtak arra, hogy hatalmuk demonstrálására hatalmas szobrokat állítsanak fel.
Carl Lipo és Terry Hunt másfajta megközelítést vetett fel The Statues That Walked című könyvükben. Szerintük Diamond teóriája alapvetően rossz, mivel a szigeten közel sem uralkodtak paradicsomi állapotok: sokkal kevesebb volt a zöld és az ember. Eme forgatókönyv szerint a szigetet alig 800 éve kezdték birtokba venni a polinéziaiak.
Ráadásul Hunt, a Hawaii Egyetem régésze szerint nem az emberek, hanem a patkányok játszották a döntő szerepet a Húsvét-sziget pusztulásában. A polinéz patkány (rattus exulans) a telepesekkel érkezett a szigetre, mint gyorsan szaporodó fehérjeforrás az utazók számára. A sziget legfontosabb növénye, a mára már teljesen eltűnt jubaea pálma termése kemény volt: a barlangokban talált néhány példány mindegyikét megrágták, így azok terméketlenné váltak. Hunt úgy véli, hogy ez, és a fiatal hajtások megrágása megakadályozta az erdők megújulását, miközben a hatalmas patkánypopuláció szabadon pusztíthatta a tengeri és szárazföldi madarak fészkeit, ami több faj kihalásához vezetett.
Lipo és Hunt eltérő álláspontot képvisel a húsvét-szigeteki szobrok kapcsán is. Szerintük korántsem kellett annyi ember a moaiok mozgatására: sőt azon túlmenően, hogy a kötelek használatával könnyedén lehetett függőleges pózba állítani őket, a kevesebb fáradsággal járó munka ha nem is örömet, de egyfajta társadalmi kötőanyagot jelentett a közösség tagjai számára. ? A moaiok megmozdítása egy kicsit olyan volt, mint egy labdarúgó-mérkőzés ? közölte Lipo.
A könyv megjelenése után Diamond tudományos vitát indított, amelyre Lipo és Hunt a maguk részéről egy kísérlettel kívántak pontot tenni. Miután korábban már bebizonyították, hogy a szobrot vízszintes irányban is lehetett szállítani, a két kutató a függőleges mozgatást próbálta ki ? sikerrel. Összesen 18-an vettek részt a kísérletben, igaz, "csupán" egy öttonnás szobormásolattal próbálkoztak: a szobor két oldalán négyen-négyen húzták a kötelet, hátulról pedig tízen támogatták meg őket ? mintha egy felbőszült kutyát fékeznének meg a pórázzal.
