 |
Pedig nem indulna rosszul a dolog. A ceremóniamester Énekes úgy érkezik, mint egy hányavetin fölényes vidéki celeb. Tollával autogramot ad ájuldozó rajongója kebelére. A figurát azonban Somogyi Szilárd rendezése nem tartja e laza, kritikai látásmódot és iróniát ígérő regiszterben. Szabó P. Szilveszter átvált az általa oly sokszor jól formált sötét angyalba, aki mosolytalan bábtáncoltatóvá, lojális súgóvá, mindentudó háttéremberré komorul. Árnyékká, árnnyá. A legtöbb váltás, változás hasonlóan megokolatlan és előnytelen. Bár a díszlet egy közös szövetkezeti helyiség klozetjaiból és zuhanyozóiból állna ? még Acdak bírói széke is egy vécécsésze lesz ?, valami óriási csöves-rácsos tákolmányt is aláeresztenek néha a szűk térbe. A puskákat felmosófák jelzik ? egy erőszakos jelenet viszont naturalisztikus bugyiletépéssel, ordibálással, sikoltással, köpködéssel megy végbe.
 |
| Szabó P. Szilveszter és Nádasi Veronika |
A történet lényege: Gruse, a jóságos szolgáló magához veszi a fenséges anyja által a háborús viszonyok közepette sorsára hagyott csecsemőt. Menekíti, táplálja, bármi áron védi, szívből szeretve neveli. Amikor azonban a béke kitörésekor ?gyermekelhelyezési perre? kerül sor, a harcból megtérő vőlegénye miatt nem vallhatja sajátjának a kicsit. Egyszerre kell igent és nemet mondania fogadott kisfiára. Mindaddig, amíg a bibliai, salamoni döntés és a krétakör-próba keveréke meg nem oldja a helyzetet. Ehhez a szálhoz képest minden más mellékes, főleg azért, mert a már gyakorlott rendezőnek ismert, de a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mester szakos növendékeként ezzel a rendezésével vizsgázó Somogyi mit sem állít a brechti példázatosság, a V-effektes történelmi és morális intés erőterébe. Még a háborún meggazdagodó, saját népüket, országukat tönkretevő hercegek aljasságát sem.
 |
| Peller Anna és Szabó P. Szilveszter |
Sok munkát és sok ötletet feccöltek A kaukázusi krétakörbe, irány és koncentráltság nélkül. A végén például a rajzolt, sorsdöntő kör helyét két darabból összesimuló műfű veszi át ? a jin és jang alakjában. Nincs már mód és idő, hogy ezt az üzenetet, rajta-körötte a Bodor Johanna tervezte szövetkezeti táncot a szimbolikus alakzat homályos közhelyességén túl a dráma érdekében adaptáljuk. A rendezés egyébként is folyton intenzív mellékes viszonylatokat támaszt, egyéni játék-elgaloppírozásokat gerjeszt vagy enged, ahelyett, hogy valóban 21. századi Brechtet láttatna. Jantyik Csaba (Hájas herceg) mindvégig cifrázó szerepközelítése, Nádasi Veronika több alakban mutatott kedélyessége, a mellékszerepekben fregolizva odaadóan és tehetségesen dolgozó fiatalok mindenáron karakterizálni igyekvő munkája ugyanúgy visszafogást, tisztítást, korrekciót kért volna, mint a játszóhelyet a mennyezetig felfalni akaró térkezelés, vagy az önmagukból kiáradó epizódok (mint a nevezetes esküvői jelenet Gruse és az állítólag halálán levő paraszt között). Faragó András részeges, furfangos bírója, az igazságtevő jómadár egy reneszánsz komédiában lenne otthon, a szövegmondásba, gesztusrendbe érzékenyen bekeményítő Náray Erikát (Natela Abasvili) még szigorúbb tartás vihetné közelebb a rossz anya, rossz uralkodó elidegenítő rajzához. Leginkább Makranczi Zalán Szimon Csacsavája, a konok, tömör közléseire és sejtelmes szlogenjeire égetett, füstös pillantású katona mondható Brecht-közeli színpadi létezőnek keserves hűségű vőlegényként. Peller Anna Gruséja a háborútól, pokoljárástól szemernyit sem veszít mesei, fiatal szépségéből, musical-startú játéka kiegyensúlyozott és kifejező. Paul Dessau mindig is problematikusnak, buktatósnak, az előadókat meggyötrőnek tartott zenéje az ő éneklésében nyílik legtágasabbra. (Karmester: Balassa Krisztián.)
