A nyolcvanas években a Hazafias Népfront kezdeményezésére, a „felszabadulás” negyvenéves évfordulójára készülve helyi könyvtárosok, profi fotósok és aktivisták fényképezték végig Magyarország utcáit, hogy bemutassák a hazai falvak fejlődését, átalakulását. 1984 és 1986 között több mint százezer fénykép készült, amely aztán bekerült a Magyar Nemzeti Levéltárba vagy a megyei intézményekbe.

Ma ezek a fotók visszafelé tekintve a rendszerváltoztatás előtti faluképek egyedülálló részletességű dokumentációját jelentik, amelyekből végigkövethetjük az elmúlt bő három évtized változásait.

A dokumentáció az ország valamennyi tájegységéről őriz képeket. A lakóházak mellett többek között szövetkezeti központok, boltok, víztornyok, emlékművek szerepelnek a fotókon.

Képet kaphatunk a középületek arculatváltozásáról (vagy éppen eltűnéséről), az iskolákról, takarékszövetkezetekről, orvosi rendelőkről, buszmegállókról, üzletportálokról, a vidék jellegzetes típusházairól.

Egyedülálló lehetőség a mezőgazdasági létesítmények vizsgálata, hiszen ezek egy részét a privatizáció, majd a technológiaváltás elsodorta. Láthatjuk hétköznapi ruhaviseletet, a helyszínek bejárása során a rendszerváltás családtörténetei is gyűjthetők. A terepmunka során készített interjúk segíthetnek megérteni a nyolcvanas évek vidéki Magyarországának életmódját.

A kutatás eredményeinek összegzéseként a Skanzen konferenciát és kiállítást, a Magyar Nemzeti Levéltár a megyei levéltárak anyagának bemutatására további kiállításokat szervez. A digitalizált fotókat és interjúkat adatbázis segítségével teszik hozzáférhetővé a kutatásban részt vevő intézmények, emellett a Skanzen katalógust, a Levéltár kiadványkötetet jelentet meg.

Akit érdekel a rendszerváltoztatással kapcsolatos kutatás és személyes történetekkel, fotókkal, információkkal szeretne hozzájárulni a korszak megismeréséhez, kövesse a Rendszerváltás vidéken Facebook oldalt. Legyen részese közelmúltunk, a rendszerváltoztatás és az azt megelőző évek feltárásának és bemutatásának!

Fotók forrása: Magyar Nemzeti Levéltár