Ihaj-csuhéj (Nyár a Lánchídon)

Egyéb


img9539.jpg
A szerző felvételei

Egyszerűen a helyiek, ha tehetik, nem a hídon mászkálnak negyven fokban, inkább valami nedvesebb közegben hűtik magukat, vagy egyszerűen ki sem teszik lábukat a redőnyözött lakásból. A turista meg rendületlenül várost néz, ha már az előre tervezett program szerint nem a Balatonban csücsül. Kárpótlásul jól hűtött söröket hörpöl, és a hídra telepített sátrakban keres vásárfiát. Mázlija van, a bazári holmit nem ebben a régióban árulják, az álmatyó terítőt és a mérgező pirospaprikát sem itt fogják rásózni. Bőszen válogathat a kézműves termékek között: a hídnyi kínálatban költheti a forintot bőrtáskára vagy facsigákból álló "falátétre", vehet a gyereknek kartonszínpadot és marionett bábot, az asszonynak chilis csatot, míves tűzzománc ékszert. Levezetésképpen, ha éppen nem vágyik kürtőskalácsra vagy császárszalonnás kemencés lepényre (hangsúlyozom, negyven fok van!!!), végigkóstolhat egy egész mézkollekciót. Én a helyében selyemfű-mézet vennék (ahogy vettem is). És ha képes megjegyezni Ménfőcsanak nevét, akkor pár év múlva meg sem lepődik, mikor otthoni kedvenc kávézójában is felbukkan a méhész Erdélyi Tibor ötlete: a cukrot felváltó minizacskós méz. De ne ragadjunk itt le, lépjünk át a természetes összetevőkből álló kencék standjához, a bőrszandálokhoz és a csuhéj-babákhoz - buzdítanám őket, és ha ez még mind nem elég, akkor béreljenek biciklit a pesti hídfőnél!

- Nem jutott eszembe, hogy mondják az előrét angolul - dühöng egy lány, és egy palack vizet önt magára. Ásványvízzel locsolja egymást egy pár a Lánchíd oroszlánjainak lábánál, és ez még mindig kifizetődőbb, mint a hőguta. A forróság dacára a budai és pesti színpad előtti tér dugig tele, brazíl, kubai, flamenco dallamok, magyar-, cigány-, török népzene váltja egymást. Bár a nyomatatott műsorban a Fabula Rasa együttes mellé Palya Beát ígérték szombat estére,  a szervező Budapesti Fesztiválközpont Kht. honlapján már Bíró Eszter szerepel. A vasárnapi programnál és az elkövetkező három hétvégén is érdemesebb a netre támaszkodni, a Pesti Est-különszám nyomtatása óta több fellépő cserélődött.

Szerző:
Szemere Katalin