III. Calixtus pápa közös imár buzdít

Egyéb

III. Calixtus pápa kihirdette "Imabulláját", amelyben elrendelte: minden templomban mondjanak imát a pogányok ellen, délben pedig háromszor kongassák meg a harangokat, amellyel "jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak". A déli harangszó elrendelésére a pápát végső kétségbeesése sarkallta. A megválasztása óta eltelt egy évben szinte kizárólag a Konstantinápoly visszafoglalására indítandó keresztes hadjárat tervével foglalkozott. Európa uralkodóinak közömbössége miatt azonban vállalkozása kudarcba fulladt. Az Imabulla kiadása után néhány nappal, a II. Mehmed szultán közel százezres serege megkezdte Nándorfehérvár ostromát. Nem állja meg a helyét, tehát a közhiedelem, miszerint a déli harangszó a nándorfehérvári győzelem emlékére szól. A tévedés alapja az volt, hogy Európa városaiba szinte egyszerre érkezett meg a győzelem híre és a korábbi pápai felszólítás. Mindenesetre a déli harangszó ez időtől általános lett Európában. A nándorfehérvári diadal emlékére egyébként Calixtus pápa új rendelkezést hozott: augusztus 6-át, az Úr színeváltozásának napját ünneppé nyilvánította. (E napon értesült a pápa a győzelemről.)