III. Ördögkatlan Fesztivál: három faluban 300 program

Egyéb

(MTI) - Mint Bérczes László rendező, az Ördögkatlan szervezője felidézte, a fesztivál ötlete a hat évig a Művészetek Völgyében állomásozó Bárka Kikötőből nőtt ki 2008-ban. Azóta a Baranyában otthont találó rendezvénysorozat méreteiben jelentősen továbbfejlődött, de "mezítlábas ártatlanságát" a szervezők szeretnék megőrizni - tette hozzá.
   
Az Ördögkatlan idén a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekthez kapcsolódik. Mint Szalay Tamás, az EKF kulturális igazgatója hangsúlyozta, pályázatukban fontosnak tartották, hogy a kulturális főváros programjaiban ne csak Pécs, hanem a régió is szerepet kapjon.
   

nemtudnihogyan_barka_mucsizoltan_bytsd-6.jpg
Nem tudni, hogyan

Seress Zoltán az általa vezetett Bárka Színház előadásairól számolt be: a budapesti teátrum Nem tudni, hogyan, Istentelen ifjúság és Mulatság című előadásait, valamint Meseladik című gyermekprogramját viszi el a Villány környéki fesztiválra.

   
Az Ördögkatlan idei díszvendégei a székelyföldi Háromszék megye, Kiss Tibor, a Quimby együttes frontembere és Háy János író, költő lesznek. Mint Háy János elárulta, a fesztiválon többek között Kiss Tiborral együtt fog házat festeni, irodalmi műsorokat vezet, de képzőművészeti kiállítással is jelentkezik Nagyharsányban.
   
A Mediawave Fesztivál igazgatója, Hartyándi Jenő a kisharsányi Mediawawe-falu programjaiból a Norvég Alap támogatásával tavaly megkezdett cigány-magyar projekt rendezvényeit, mások mellett a Nagyidai cigányok című előadást emelte ki: a színházi produkcióban a helyiek is részt vesznek majd.
   
Az Ördögkatlan Fesztiválon fellép többek között a Quimby, Lovasi András, a Boban Markovic Orkestar és Rúzsa Magdi, Másik János és barátai, a Budapest Bár, a Csík Zenekar, a Szent Efrém Kórus, Sebestyén Márta és a Técsői Banda; emlékest tiszteleg a 2009 augusztusában elhunyt Cseh Tamás előtt, míg Tom Waits dalait közös koncerten adják elő mások mellett az angol Ian Segal, az osztrák Ripoff Raskolnikoff és Kiss Tibor.
   
Számos színházi esemény is várja a Villány környéki falvakba érkezőket: a Bárka Színház produkciói mellett Örkény István-estjével lép fel Mácsai Pál, Garaczi László Plazmáját adja elő a KoMa Társulat, Kapa és Pepe (Mucsi Zoltán és Scherer Péter) pedig a Katlanbusz járatait alakítja "buszszínházzá".
   
A kiállítások, irodalmi programok, táncházak mellett a gyerekeket is számos program várja, melyekről részletesen a www.ordogkatlan.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.