A modern klasszikus zene népszerűbb, mint valaha: évről évre újabb és újabb fiatal zenészek ássák elő a szúrágta csellót a padlásról, vagy igyekeznek a tinédzserként gyűlölt zongoraórákon összekapargatott ismereteket feleleveníteni. Természetesen nem mindegyikükből lesz aztán modern klasszikus-sztár: mert Nils Frahmot, aki a magyar fővárosban is képes az általa képviselt stílussal újra és újra telt házat produkálni, nyugodtan nevezhetjük már annak.
A 32 éves német zeneszerző-zongorista tíznél több nagylemezének végigpörgetése után is csupán valami halvány elképzelésünk lehet arról, mit is kapunk majd a koncertért kifizetett jegyárért: előadásmódjának lelke az improvizáció, a magabiztos technikai tudáson alapuló, szabad billentyű- és gondolattársítások. Legújabb, Nils Frahm Has Lost His Mind (?Nils Frahm elvesztette az eszét?) című turnéjának elnevezése még az eddigieknél is nagyobb zongora-őrületet ígért, ráadásul a művésszel két hangszer-különlegesség is Budapestre utazott: David Klavins saját tervezésű zongorája és egy új, hordozható orgona.
David Klavins, aki a világ jelenlegi legnagyobb zongoráját is megalkotta (a monstrum The Giant névre hallgat), Nilsnek egy olyan hangszert tervezett, amely könnyen szállítható: az Una Corda kevesebbet nyom, mint 100 kg, szerkezete nyitott, egy hanghoz pedig csupán egy zongorahúr tartozik a megszokott három helyett. Hasonló különlegesség Nils Frahm turné-orgonája is: egy hordozható, szétszedhető és újra összerakható hangszer. Mint azt a zenész sokszor hangoztatta, szívesebben költi a pénzét saját tervezésű darabokra, amelyek úgy szólnak, ahogy azt ő szeretné. Ahelyett tehát, hogy egy Steinwaybe beruházna, álmod inkább magának saját zongorát. Kísérletező kedve a 2013-as, élő felvételekből építkező Spaces című nagylemezen vihető haza, legutóbb pedig, a 2015-ös Zongora Napon (Piano Day), egy általa kitalált ünnepnapon ?solo? címmel jelentetett meg szóló-zongora albumot.
Az Akváriumban azonban a régi daraboknak alig volt helyük: a középpontban az új hangszerek megszületése közben született, még nem megjelent dalok álltak. A közönség kedvenc Says című szám is egy hosszú improvizáció-futam közepébe csúszott bele, melynek előadása során Nils még egyik cipőjét is elhagyta. Nem is lehetett könnyű eligazodni a színpadon: zongora- és szintetizátorerdő nőtte be a teret, melyből az orgona (Nils Frahm megfogalmazása szerint IKEA-stílusú) sípjai nyúltak csak ki itt-ott. Itt minden megtörténhet: még az is, hogy valaki vécékefékkel kezdi el csapkodni a zongorahúrokat.
Nils Frahm kedves, szerény ?őrülete? órákra lekötötte volna a hallgatóság figyelmét, a koncert másfél órája mintha pillanatok alatt elrepült volna. Nem is kell talán mindehhez sok minden: kitartás esetleg, tehetség, épp egy zongorányi, egy adagnyi alázat is, amely nem múlik el a sikerrel. ?Az ok, amiért szeretek emberek előtt játszani, egyfajta energiacserével állhat kapcsolatban: a közönség figyelme és megértése visszahat az én játékomra is? ? mondta egyszer. Az est végére pedig valószínűleg nem csak Nils Frahm volt az, aki elvesztette az eszét.
fotók: Akvárium Klub
