Az ikon - LOUISE LECAVALIER

Az Őszi Fesztivál nyitóelőadásához képest nem sikerült telt házat behozni egy úgynevezett ?ikonnak.? Lecavalier 1958-ban született Montreálban, szőke fürtjei és kirobbanó mozgása a kanadai táncszféra (s ma már a tánctörténet) egyik legnagyobb sztárjává tették. Ehhez hozzájárult a legendás koreográfus, Édouard Lock, majd a La La La Human Steps társulata is ? a hölgy 1998-ig minden darabjukban főszerepet táncolt. Mielőtt úgy tűnik, hogy amolyan búcsújátékról, egy igazi balerina jutalomturnéról van szó, érdemes hangsúlyozni, hogy a kezdetet láttuk a végben: 2006-ban Fou Glorieux néven Lecavalier létrehozta saját társulatát.

 

Persze, honlapja szerint a Fou Glorieux a La La La Human steps irodáiban létezik, így lehet, hogy voltaképpen valami gyanús elágazásról van szó, egy alprojektről. Bárhogyan áll is a helyzet, tavaly szeptemberben Olaszországban a Fou Glorieux bemutatta Nigel Charnok, a DV8 legendás főnökének (sok itt a legenda) Children című darabját. Hát Charnok enyhén szólva nem tündököl. A Children vontatott munkájában Lecavalier és férfipartnere (Patrick Lamothe) azt próbálja eltáncolni, hogy egyszerre gyerekek és felnőttek, de közben ?egy haldokló kapcsolat poklát és mennyországát? is megjelenítik. A komplex és embert próbáló feladat a közönséget is próbára teszi. Olyannyira, hogy a kitörésekből, ellenpontokból, gyors nekirohanásokból, megtorpanásokból álló darab szinte teljesen érdektelen. Akad párnás jelenet, sőt, olyan is, amikor a párnahuzatot a fejükre húzzák, aztán botokkal is operálnak. Ugyan az ikon és partnere mindent megtesz duettben, de Charnok szándéka olyannyira áttetsző, a koreográfia olyan izzadtságszagú, hogy még Leonard Cohen zenéje se tudja feldobni.

 

Azonban némi színpadmosás után a második rész váratlan gyönyörűségeket tartogat. A ?Néhány percnyi Lock? címmel bemutatott montázs három duettet tartalmaz a balerina dicső múltjából. A Lock egyik legsikeresebb koreográfiájából, a Saltból is kiemelt részlet körülbelül önálló negyedórás alkotássá válik. De ez a negyedóra megéri, hogy az ember végigszenvedje Charnok összetettségét. Élesen elválik a hagymázas kísérletezés és egy végletesen nemes, punkosan ütős, vegytiszta energiát felszabadító testhasználat. A színpad szinte robban, Lecavalier úszik a levegőben, táncosnői uralkodói kegyét kiárasztja.

 

Ha belegondolok, hogy Lecavalier ebből a negyedórából képes volt órákat táncolni, akkor elfog a teljesítménynek járó tiszteletteljes remegés. Így, 52 évesen is olyan technikával, olyan precizitással dolgozik, hogy szinte arcunkon érezzük a szelét. A duettekben méltó partnere Elijah Brown, noha olykor belép Patrick Lamothe is. Van Lecavalier-ben valami rituálisan kemény, valami villanás. Igazság szerint a duettek ezt a villanást hangsúlyozzák, nem a nőiségét, sem egy történeti játékot a balerina szerepével. Összesűrítette a test pillanatainak azon emlékeit, ahol a fizikai és a metafizikai közötti határ elmosódik, amikor egy ugrás egy imának is megfelelhet. Az Őszi Fesztivál méltó megnyitója volt ez a negyedóra.