Kultúrtörténeti orientációjú, tematikus kiállítás sokrétűen értelmezi a művészkönyv műfaját, miközben hozzájárul a könyv jövőjéről szóló aktuális diskurzushoz is. A könyv egyszerre jelenik meg a folyamatosan múló jelen szimbólumaként és a korábban örökéletűnek tűnő Gutenberg-féle galaxis féltett és rejtett zugaként.
A kiállítás metszéspontjaiban képi metaforaként megfogalmazódik a veszteség előérzete vagy tapasztalata, amire különböző technikákkal, ?könyv-emlékekkel? reflektálnak az alkotók: könyvszoborral, képverssel, könyvespolcokon elhelyezett farönkökkel, vagy felülírják e víziót, például gótikus-pixeles, újraértelmezett betűtípussal. Sorskönyvek, egymásba fonódó lapokkal, szövegtöredékekkel, transzformált, de még könyvre emlékeztető tárgyak, a titkos szépségű könyvtájban felhőpapírral fedett leselejtezett közlönyök, mint időkutak, háborús verseskötetbe fúrt üresség, körbe futó verssorok ? megannyi ?vakkönyvre? vetített, a könyv szellemi horizontját erősítő kortársi viszonyulás.
De legyen szó bár tipografikus eltávolításról vagy lírai közelítésről, a tárlat egészére érvényes a gondolat, hogy a könyv a legszebb egyedüllét.
