A dokumentumfilm bemutatja a magyar film történetének korai kihívásait, beleértve a nitrocelluloid filmtekercsek gyúlékonyságát, amelyek számos tragikus tűzesetet idéztek elő a némafilm korszakában. Az épségben megmaradt tekercsek sem voltak biztonságban: ezeket értékes ezüst tartalmuk miatt sokszor inkább újrahasznosították, ennek következtében szintén sok filmes remekmű elveszett. A filmek pusztulása a gépházban is folytatódott: sokszor maguk a gépészek vágták ki a nekik tetsző jeleneteket, emiatt különösen nagy veszélyben voltak a pikáns részletek.
A dokumentumfilm kiemeli olyan filmstúdiók kulcsszerepét, mint Janovics Jenő kolozsvári műhelye, ahol világhírű rendezők, többek között Kertész Mihály (portrénk itt) és Korda Sándor (portrénk itt) kezdték pályafutásukat. Annak ellenére, hogy alkotásaik világsikert arattak, számos korai munkájuk eltűnt az idők során.
A hangosfilm megjelenése fordulópontot jelentett a filmek kulturális megítélésében és megőrzésük fontosságában, de elmaradt a filmarchívumok létrehozása, ami Magyarország némafilmjeinek több mint 90 százalékának elvesztéséhez vezetett. Ez történt a legelső megrendezett magyar némafilmmel, A táncz című alkotással.
A dokumentumfilm részletesen beszámol a második világháború alatti és utáni kihívásokról, különösen a háború alatt borospincékbe menekített filmek tragédiájáról és a politikai cenzúráról.
A magyar filmek már az 1910-es évektől kezdve eljutottak a világ minden tájára, így ma is él a remény, hogy egy nap előkerülnek külföldi archívumokból és hagyatékokból. Bár a nitro nyersanyag nem megfelelő tárolása komoly károkat okozhat a régi filmeknek, a digitális technológia és az adatbázisok segítségével ma hatékonyabban azonosíthatók a filmek töredékei. 1957-ben mindössze 12 magyar néma játékfilm volt a Filmarchívum gyűjteményében, de a filmarchívumok között kialakult széleskörű nemzetközi együttműködésnek köszönhetően ez a szám mostanra közel hetvenre emelkedett.
„A filmarchívumok szerepe kiemelkedő fontosságú a filmkincs megőrzésében, és bár az elveszett filmek visszakerülése versenyfutás az idővel, a remény él, hogy a digitális rekonstrukciós technológia segítségével és nemzetközi szakmai együttműködésnek köszönhetően egyre több elveszett alkotás kerül majd elő a jövőben” – mondta Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója. Fazekas Eszterrel, az NFI filmfelújítási és digitalizálási menedzserével a filmrestaurálás izgalmas, összetett folyamatairól ebben az interjúban beszélgettünk.
A film forgatókönyvét Löwensohn Enikő és Hussein Evin írta, a konzultáns Barkóczi Janka és Torma Galina volt. Az animációt Weisz Barnabás készítette, a zenét Lelkes Botond szerezte. A filmet Löwensohn Enikő és Weisz Barnabás rendezte. A film narrátora Hegyi Barbara, producere Ráduly György volt.
A nyitóképen jelenet a Rabmadár című filmből. Forrás: NFI - Filmarchívum
