A kiállítás kiindulópontjaként Borvendég Deszkáss Sándor Fehér Szarvas – A Sziklás Hegyek varázslója című könyve szolgált. Ezt a kurátor még gyerekkorában, a szocializmus zárt világában olvasta, és már akkor felkeltette az érdeklődését, hogy miként válhatott egy magyar fiúból indián törzsfőnök.

Abban az időszakban az indiánkönyvek szerte a világon és Magyarországon is igen nagy népszerűségnek örvendtek. A kiállítás arra tesz kísérletet, hogy ennek okait feltárja, és az irodalmi vonatkozású műveken keresztül bepillantást nyújtson a magyar indiánozás történetébe, amely Xántus János természettudós, néprajzkutató alakjának bemutatásával indul. A nagyszerű tudós az 1848-as forradalom után az Egyesült Államokba menekült, ahol számos területen maradandót alkotott. Később az ő természettudományi gyűjteménye lett a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya, majd a Néprajzi Múzeum alapja. Munkássága Karl Mayt is megihlette, és állítólag róla mintázta Old Shatterhand alakját.

Xántus és az orientalista, művészettörténész, író Baktay Ervin bejárhatták a világot, saját élményanyagot gyűjthettek. Baktay 1931-től indiántáborok szervezésével tett hozzá a indián kultúra magyarországi elterjedéséhez, amely 1948 után, miután betiltották a cserkészmozgalmat, tovább erősödött. Az alapító 1957-től már nem vett részt a táborokon, de az általa meghonosított hagyomány maradandónak bizonyult: 2005-ig időről időre szerveztek táborokat a Duna mentén. 1961-től indult el a Cseh Tamás-féle indiánozás a Bakonyban, amely azóta is létezik: a résztvevők nyári és téli táborok révén merülhetnek el az indián kultúrában. 

A kurátor a mozgalom négy fontos alakja – Xántus János, Baktay Ervin, Borvendég Deszkáss Sándor, Cseh Tamás – életművére, relikviáira alapozva hozta létre a tárlatot, amelynek narratívája arra mutat rá, hogy a gyermekkor gondtalanságát, felhőtlen indiánozását, természetszeretetét, szabadságvágyát hogyan teszi tönkre felnőttkorban a történelem.

Wirth Imre sok segítséget kapott az anyag összeállításához olyanoktól, akik maguk is „indiánoztak”, és hangfelvételekkel, ereklyékkel, indián használati tárgyakkal segítették a munkáját. Az online tárlatvezetés során – amely a Petőfi Irodalmi Múzeum Facebook-oldalán bármikor megtekinthető – idézetek, könyvek, korabeli fényképek, illusztrációk, valamint a magyar indiánok által létrehozott és használt eszközök, például különböző ruhák, felszerelések, sátor, kenu megtekintésével megyünk át a gyermeki idillből át az elsötétülő felnőttvilágba, amit vizuális elemek is hatásosan kiemelnek.

Ahogy teremről teremre haladunk, a kurátor által elmondottak élővé és valóságossá varázsolják azt az időszakot, amikor gyerekek és gyereklelkű felnőttek még nagy számban indiánoztak. Ma már jóval kisebb az érdeklődés az indián kultúra iránt.

A kiállítás végén azon kortárs szerzők képei is helyet kaptak, akik a kurátor kérésére írásaikkal támogatták egy indián témájú antológia létrehozását. E könyv nem titkolt célja az lenne, hogy újra erre a nagy elődök által képviselt természetközeli gondolkodásra és életmódra irányítsa a figyelmet. 

Képek: Petőfi Irodalmi Múzeum/Birtalan Zsolt