Ilyen volt rockernek lenni '88-ban

Sokféle érzést hívhat elő belőlünk, ha harmincegy év távlatából újra elővesszük a rólunk készült fényképeket. Rengeteget változnak ennyi idő alatt a mindennapok, a körülményeink, ahogyan a társadalom is, amelyben élünk. Ilyen különleges időutazásra általában akkor kerül sor, ha mások kérnek meg minket rá, hacsak nem a körülményeink kényszerítenek egy költözés vagy rendrakás alkalmával arra, hogy múltidézésbe kezdjünk régi képeink segítségével.

Képzelhetjük, mennyire elcsodálkoztak annak a fényképnek a szereplői, akik viszontlátták magukat a Magyar Nemzeti Múzeum Facebook-oldalán, amint 1989. szeptember 11-én a Metallica koncertjére várakoznak.

A fiatal rockereket Wagner Margit fotózta le, aki az akkori Pajtás Újság számára készített sorozatot az ifjúság különböző csoportjairól. Punkokat, skinheadeket, diszkósokat, alternatív zenei irányzatokat kedvelőket is lencsevégre kapott az akkor már nyitottnak számító lap számára.

A cikkek és a fényképek nem mondtak értékítéletet, inkább a különböző jelenségeket, az ifjúsági szubkultúrát kívánták bemutatni. A képen szereplők rövid idő alatt magukra ismertek és jelentkeztek a múzeum felhívására, így három egykori rocker és a fotóriporter részvételével beszélgetésre invitálták őket a múzeum munkatársai.

Az említett Metallica-koncertre már a belépőjegy összegét is kihívás volt összeszedni, az ugyanis 300 forintba került, ami 1988-ban igencsak komoly összegnek számított. Akkoriban egy hazai zenekar klubkoncertjére 50?80 Ft-ért lehetett bejutni. A fényképen szereplő fiatalemberek ezért különböző módszerekhez folyamodtak: papírt vittek vissza a MÉH-be, kártyán tették próbára szerencséjüket vagy a Petőfi Csarnoknál működő bolhapiacon értékesítettek különböző tárgyakat.

A koncert híréről plakátokról értesültek és nagyon készültek rá, több ismerősükkel még a Hotel Hiltonba is ellátogattak, ahol a zenekar a budapesti tartózkodása alatt lakott. Amikor váratlanul összetalálkoztak Lars Ulrich-hal, a zenekar dobosával és társalapítójával, egyikük a személyi igazolványát íratta alá vele.

A koncert az akkori hallgatóságnak egyébként nagy csalódást jelentett: az MTK Stadionban nagyon rossz volt a hangosítás, még otthon, magnókazettáról is sokkal élvezhetőbb volt a zene, mint élőben. Sőt, az akkoriban tartott Halloween-, Iron Maiden-, Guns and Roses- koncertek is lényegesen jobban szóltak, mint a várva várt Metallica.

A beszélgetők elmondása szerint ebben az időben a rockerség egyfajta kívülállást jelentett, lázadást a kilátástalansággal szemben. Ezt fejezték ki a külső attribútumok is: a hosszú haj, a (mű)bőr dzseki, a fülbevaló, a szegecsekkel kivert öltözet. Ezeket a ruhadarabokat és jellegzetes kiegészítőket csak egy-két helyen lehetett beszerezni a városban, például a Nagydiófa utcában és az Ecseri piacon.

A kilátástalanságot a rendszerváltozást követő csalódottság hozta: a privatizációval tömegesen szűntek meg a munkahelyek, és a szakmát tanuló fiatalok számára egyre reménytelenebbnek tűnt a jövő. Az egykori fénykép szereplőit szüleik nem a gimnáziumi tanulmányok felé terelték, hanem inkább szakközépiskolákba vagy szakmunkásképzőkbe íratták be őket. A középiskola elvégzése és a szakma megszerzése után általában elvitték őket katonának, a szolgálati idő leteltével pedig nem találtak olyan munkahelyet, ahol a képesítésükkel elhelyezkedhettek volna.

Öltözetük és az általuk képviselt gondolkodásmód miatt a rendőrség folyamatosan zaklatta őket, mindennaposak voltak az ok nélküli igazoltatások, a hivatalos személyekkel való találkozások pedig sokszor atrocitásokba torkolltak. A létbizonytalanságot a közbiztonság hiánya kísérte. A történelmi események kapcsán mást hallottak az iskolai történelemórán, és mást a családban, ezért biztosak voltak abban, hogy valaki nem mond igazat, vélhetően nem a családjuk....

A fiatalok szülei jellemzően nem voltak tehetősek, általában lakótelepeken éltek. Bár sok család számára minőségi változást jelentett a panelbe való költözés, annak zsúfoltsága miatt az ifjúság a házakat övező parkokban töltötte az időt. Azoknak, akik gyereket vállaltak, lakástámogatás járt, így sok gyereket a jobb életkörülmények reményében hoztak a világra. A szülők általában sokat dolgoztak, amikor a gyerekek az iskolából hazaértek, senki sem várta őket otthon, így váltak sokan kulcsos gyerekké, akik csavargással töltötték az időt. Míg a punkokat vagy a skinheadeket határozott politikai állásfoglalás jellemezte, a rockerek inkább a zenére és a lányokra koncentráltak, a bandaháborúkat is csak hallomásból ismerték.

Az egykori parkok mára már jórészt megszűntek, plázák állnak a helyükön. A beszélgetés résztvevői közül senki nem dolgozik az eredeti szakmájában: ma teherautó-sofőrként, bártenderként, könyvesbolt üzemeltetőjeként tevékenykednek. A mostani Metallicával kevésbé tudnak azonosulni, inkább a dallamosabb rockzenét kedvelik. Gyermekeik változó mértékben érdeklődnek a szüleik által kedvelt zenei stílus iránt.

Általánosságban mondták el, hogy generációjuk az elmúlt harminc évben nagyon megedződött, sok traumán és változáson kellett átesniük, újra és újra talpra állniuk. Ez személyes életüket is jellemzi.

Az egykor kedvelt zenekarokhoz fűződően komoly gyűjteménnyel rendelkeztek, ennek megmaradt darabjait örömmel ajánlják fel digitalizálás céljából a múzeum számára.

A nyitóképen a Mini együttes. Fotó forrása: Fortepan