Imádom a budapesti Bródy Sándor utca hangulatát. Ari Kupsus galériája is itt, egy múlt századi, felújított társasház utcafrontján található. A tulajdonos gyönyörű, 18. századi bútorokkal és tárgyakkal rendezte be. A falakon ezzel szemben most éppen modern képek lógnak: Nicoló Bottala olasz kortárs festő munkáiból nyílik kiállítás. A klasszikus bútorok és a modern képek összhangja különös hangulatot áraszt. Arinak mindenben e kettősség a gyengéje.
Nicolóval ez már az ötödik közös kiállításotok. Mi ragadott meg először a képeiben?
A mód, ahogy alkot. Amikor az első kiállítást terveztük, még másképp festett. Régóta itt él, az olasz kulturális központ igazgatója révén ismerkedtünk meg évekkel ezelőtt. Tetszettek az ott kiállított képei, ezért elmentem az Erzsébet körúti stúdiójába. Az ottani festményei azonban valamiért távol álltak az ízlésemtől. Megmondtam neki, hogy ezeket nem tudom kiállítani, mert képtelen vagyok olyasmit eladni, ami nekem nem tetszik. Nem tudok hazudni, látszik az arcomon, amit gondolok, ezért a művészeknek és a vevőknek egyaránt mindig igazat mondok.
Csak olyan műtárgyakat, bútorokat, festményeket állítok ki a galériában, amelyek közt én is jól érzem magam. Előfordult, hogy kétszer is visszamondtam egy kiállítást, mert nem abba az irányba haladt a művész stílusa, amit képviselni tudtam volna. Nicolót arra kértem, hogy bátrabban hozza a festményein a kortárs vonalat. Pár hónappal később ismét elhívott. Új stílust talált, új technikát alkalmaz, mondta. Leesett az állam attól, amit láttam. Csodálatos művek születtek az ecsetvonásai alatt. Annyira odavoltam, hogy azonnal kiállítást szerveztem neki, amely nagyon sikeres lett. Ennek már több mint tíz éve.
Milyen enteriőrben érzed jól magad?
Az esztétikus környezetet keresem. Gyerekként Finnországban az otthonunk mindig a legutóbbi divatot követte. Jómódú családból származom, az apám olimpiai bajnok súlyemelő volt, és ismert üzletember. Régimódi nevelést kaptunk a testvéreimmel. A nagyszüleim nyolcévente újradizájnolták a lakásukat. Tőlük láttam először a hagyományos és az újszerű stílusok művészi ötvözését. Anyám Tampere legjobban öltözött asszonya volt, gyönyörű stílusikon, akitől a többi nő elleste, mi hogyan kell hordani. Egy éve hunyt el, és csak a halála előtt egy héttel nem sminkelte ki magát, és vette fel az ékszereit, annyira szigorúan adott a megjelenésére. De a viselkedése is kifogástalan volt, és minket is erre nevelt a testvéreimmel.
A szép dolgok iránti szenvedélyemet tőle örököltem. Amikor a közgazdasági tanulmányaimat befejeztem az egyetemen, és albérletbe költöztem, nem volt túl sok pénzem, és csak egy-egy igényesebb bútordarabot engedhettem meg magamnak. Zavart, hogy az összes barátom az Ikeából rendezte be a lakását, és elkezdtem nekik berendezési ötleteket adni.
Abban az időben ugyan nekem is tetszett a letisztult stílus, de amikor Helsinkibe költözve a legnagyobb skandináv áruházlánc férfi osztályának a vezetője lettem, és híres embereket kezdtem öltöztetni, megváltozott az ízlésem. Tervezésbe fogtam, jártam a világot különleges textilek után kutatva, és közben Európa nagy múzeumait is végiglátogattam. Amikor az Ermitázsba eljutottam, nem ugyanaz az ember jött ki, mint aki bement. Lenyűgöztek a klasszikus bútorok, a gyönyörű műtárgyak, amelyek mind a letűnt idők eleganciáját sugározták.
A galériád is rendkívül elegáns. És nagyon tetszik, hogy használod is ezeket a felbecsülhetetlen értékű bútorokat. Én ráülni is alig mertem a kétszáz éves kanapédra, te meg csak úgy simán leteszed a poharat egy hasonlóan értékes asztalra.
Ha látnád a konyhámat! Ott is az ezüst étkészletet használom. Ezek használati tárgyak, bírniuk kell a gyűrődést. A galériát különben 2009-ben nyitottam. Korábban hat éven át lakberendezési láncot vezettem Budapesten, az Andrássy úton. Akkor kezdtem képzőművészekkel dolgozni, és a festményeikkel ötvözve rendeztem be a kirakatot. Komplett enteriőrt varázsoltam oda.
Amikor először jártam Pesten, eltévedtem a városban, és ide, a Bródy utcába keveredtem. Órákon át nézegettem ezeket a házakat. Meglehetősen lepusztult állapotban voltak, mégis ez a kerület tetszett a legjobban. Összebarátkoztam a polgármesterrel, és segítettem a környék rendbetételében. Először ezt a házat renováltattuk, amelyben most lakom, és amelynek az aljában a galériám, az első emeletén a műtermem, a harmadikon pedig a lakásom található. A szüleim sokkot kaptak, mikor meglátták, hogy hova költöztem, mert akkor még állványok vették körül a homlokzatot, a függőfolyosót pedig fagerendák tartották, és ők ilyet Finnországban soha nem láttak.
Horthy Miklós egykori szobalánya volt az eladó. Tőle vettem a harmadik emeleti lakást, ahol például jótékonysági koncerteket szerveztünk. A földszinti helyiséget először raktárként használtam, majd amikor a lakberendezési láncot otthagytam, az egyik barátom rávett, hogy itt folytassam, amit az Andrássy úti kirakatban elkezdtem. Ez lett a „nyolcker” első minőségi galériája. Azóta már palotanegyednek hívjuk ezt a környéket, és több műgyűjtő is nyitott errefelé üzletet. Féltem, hogy ki lesz kíváncsi az Ari Kupsus Galériára, de több mint háromszázan eljöttek a megnyitóra, köztük külföldi diplomaták és a magyar képzőművészet jeles képviselői is. Dugig volt az utca autókkal. Az itt lakók sokáig emlegették az eseményt, és az idős nénik azt mondták, hogy a forradalom óta nem láttak ilyen tömeget a Bródy Sándor utcában.
Miben különbözik ez a többi galériától?
Kortárs képeket vegyítek 1860 előtti bútorokkal. Minden kiállításhoz más enteriőrt rendezek be. Nem voltam népszerű a galeristák között. Sokáig tartott, amíg befogadtak, és elfogadták a stílusomat. Mivel egy ideig jobban beszéltem angolul, mint magyarul, elsősorban külföldi vevőim voltak.
Elképesztően beszélsz magyarul!
Muszáj volt megtanulni, mert sok helyen nem tudtam magam megértetni angolul, meg őszintén szólva imádok magyarul beszélni. Mikor először itt jártam, tíz perc alatt beleszerettem a Keleti pályaudvarba. Fantasztikus épület! Ezen persze minden magyar jót nevet, de én komolyan gondolom, még ha a környéke hagy is némi kívánnivalót maga után.
Rajongok a klasszicista épületekért. Egy időben minden hónapban Szentpétervárra utaztam Helsinkiböl, és órákon át sétáltam a Nyevszkij úton. Budapesten hasonló a hangulat: itt is keveredik a Nyugat és a Kelet. Bukarest például teljesen keleti, míg Bécs kissé sznob nyugati város. Itt viszont odavagyok a kettősségért. Minden van, amit az ember keres. Minden utcasarkon, téren érezni lehet a múltat, az Osztrák–Magyar Monarchia nyomait, és ez szerintem csodálatos.
Miközben beszélgetünk, lassan megtelik a galéria látogatókkal, és megérkezik a művész is.
Nicoló, téged egyetemistaként a szerelem csábított Budapestre, és bár a kapcsolat később felbomlott, a kislányod kedvéért itt maradtál.
’97-ben költöztem Magyarországra. Először kerámiaműhelyben dolgoztam, és csak mellékesen festettem. Szeretek itt élni, bár az elmúlt tíz évben kissé túlmodernizálódott a város, és a magyar tradíció, ami nekem annyira tetszik, eltűnőben van. Az innováció általában megöli a tradíciót. Palermo mint építészeti remekmű kedves a szívemnek, az ottani kiállításaim is sikeresek, de ott élni nem kedvelnék. Piszkosak az utcák, és az emberek csak a külföldiekkel kedvesek. Viszont gyönyörű a tengerpartja, és sehol sem olyan kék az ég, mint ott.
Nagyon szép, meleg hangulatot árasztanak a festményeid. Miért rajzolsz angyalokat az épületekre? És mit szimbolizálnak a kék és narancssárga ecsetvonások?
Tintoretto, és Veronese korában, úgy 1500 után kezdett a festmények perspektívája dinamikussá válni, és gyakran középről oldalra tevődött át a fókusz. Ezek a kompozíciók inspiráltak a palermói épületek festése közben. Nosztalgiából festem a városom utcáit. Körbejártam és mobiltelefonnal fotóztam az épületeket. A képeim egyenként és egymás mellé helyezve is egységet alkotnak. A kék szín az eget, a narancssárga a házak árnyalatát idézi fel. Az angyalokat is dinamikusan, mozdulat közben ábrázolom, direkt nem konkrétan festem meg a testüket vagy a szárnyukat. Nem vagyok vallásos, a levegőt szeretném konkretizálni ezekkel a figurákkal.
Közben Ari is csatlakozik hozzánk.
Elégedett vagy, Ari?
Nagyon! Ez a mélység csodálatos! Nicolónak kiváló szeme van a perspektívához. Ahogy nézed a képeit, mintha ott lennél. Hamarosan Palermóba utazom, és végignézem ezeket az épületeket és utcákat élőben is. Remélem, az angyalokat is meglátom majd.
Fotók: Vígh Tamás
