A Van Gogh immerzív kiállítás sajtómegnyitója után alaposan fel voltam készülve, hogy a Monet is celebekkel és úgynevezett influenszerekkel telik majd meg. Nem is kellett csalódnom, talán még soha nem láttam ennyi műszempillát, műkörmöt és műszájat egy helyen. A kezdés előtti, miniszendvicses asztalok mellőli nézelődésemből mégsem ez, hanem egy sokkal tanulságosabb eset zökkentett ki. Kiderült ugyanis, hogy az egyik önjelölt híresség befalta a kis üvegcsékben adagolt salátadresszinget, abban a hitben, hogy valami különleges étket fogyaszt el.
Nehezen tudtam magamba fojtani a mosolyt, és ez a jókedv egészen sokáig kitartott. Annak ellenére is, hogy a Van Gogh után ez a hasonlóan immerzívnek beharangozott Monet-kiállítás már nem igazán tudott újat mutatni: a koncepció szinte ugyanaz, csak a festő és a képek mások.
Persze az impresszionizmus vezéralakjaként Monet örök kedvenc, így vele sem lehet nagyon mellélőni. A tárlat első részében életének legfőbb állomásait, valamint egyedi látásmódját lehet megismerni, amely teljesen újraértelmezte a művészi ábrázolás módját. Monet és az őt követő impresszionisták plein air festészete azt a célt szolgálta, hogy megörökítsék a természet pillanatait – a fényt, az árnyékokat, a légköri jelenségeket – az impressziók révén.
Művészetének fontos eleme az optikai színkeverés technikája volt: ahelyett, hogy a palettán keverte volna ki a színeket, apró ecsetvonásokkal helyezte egymás mellé a különböző színű foltokat, így a néző szeme a távolból hozza létre az egységes képet. Az emberi szem ugyanis foltokban látja a világot, és Monet ezt az elvet használta arra, hogy megragadja a pillanatnyi benyomásokat. A többi impresszionistához hasonlóan a feketét ő is elhagyta, helyette az árnyékokat jellemzően lilával festette meg. Ez nemcsak technikai újítás volt, hanem egy olyan gondolkodásmód, amely új dimenziókat nyitott a festészetben.
A természet állandóan változó színei és formái Monet számára a festői kísérletezés forrásai voltak, de alkotásai nemcsak a természet iránti szenvedélyéről árulkodnak. Bár soha nem járt Japánban, Van Gogh-jóhoz hasonlóan rajongója volt a fametszeteknek, amelyek jelentős hatást gyakoroltak a festészetére is. Giverny-ben otthonának falán jó néhány lógott, többek között olyan mesterek munkái, mint Hirosige, Utamaro és Hokuszai. Ezek az alkotások hatással voltak kompozíciós stílusára is: gyakran ferde vonalvezetést alkalmazott, és a fő témát a kép szélére helyezte, amely tipikus eleme a 17–19. századi japán fametszeteknek.
Monet életének egyik legmeghatározóbb periódusa egyébként éppen a normandiai kis faluhoz, Givernyhez köthető. 1890-ben költözött oda családjával, és egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig ott is élt. Háza és kertje nemcsak inspirációt nyújtott számára, hanem egyfajta társasági központtá is vált. Barátai, művésztársai és csodálói folyamatosan látogatták őt, Georges Clémenceau, Franciaország miniszterelnöke is gyakran megfordult nála:
Bár egymásnak adták a kilincset a látogatók, Monet otthona mégsem követte a korabeli divatos lakberendezési irányzatokat. Saját ízlése szerint alakította ki a tereket, ahol minden részlet gondosan megtervezett volt. A sárgára festett ebédlő és a kék csempékkel borított konyha, amelyek japán fametszetekkel és kerámiákkal voltak díszítve, Monet életének színes és harmonikus részleteit tükrözték. A kiállítás második szakasza ezért otthonának nappalibelsőjét próbálja bemutatni. A falakon képeinek reprodukciói lógnak, de sajnos címek és leírások nélkül, így a látogatók láthatóan kicsit elveszve bóklásznak a térben.
De még ez is jobb, mint a következő terem, ahol szörnyű művirágokkal és hidakkal akarták megidézni a jól ismert tavirózsás tó látványát. Valószínűleg a szelfizők körében sikeres lesz ez a rész is, de ha valaki Monet valódi világát akarja megérteni, inkább lépjen tovább.
Az igazi élmény ugyanis a nagyteremben vár, ahol a művész ikonikus festményei kelnek életre: a Camille Monet egy kerti padon, a Camille Monet és egy gyermek a művész kertjében Argenteuilban, A japán híd Givernyben, de bekúszik a hatalmas vásznakra vetített, lobogó francia zászlókkal tömött Rue Montorgueil, a Tavirózsák-sorozat képei és az Argenteuil-i híd is. Itt valahogy minden a helyén van, még úgy is, hogy a Van Gogh-kiállításból megmaradt székekbe lehet lehuppanni.
A VR-ral már korábban is meggyűlt a bajom, most is egész napos émelygés, szédülés és hányinger várt rám a mindössze tízperces show után, amelybe Monet legfontosabb munkáit virtualizálták. Ebben a világban be lehet tekinteni givernyi otthonába és kertjébe, végig lehet repülni a pipacsokkal teleszórt mező fölött, meg lehet merítkezni a ködös Londonban, és végig lehet szaladni a szénakazlak között is.
Akinek nem árt meg a VR, arra még a színezős szekció is vár, ahol igazi impresszionistának képzelheti magát az egyszeri látogató. És ha mindez nem lenne elég, a mörcspultok végtelen tengerében ringatózva még Monet-emlékekre is lehet egy kisebb vagyont költeni.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
