BOK csarnok

Klimt festményeiben veszhetünk el a legújabb immerzív kiállításon

Minden idők egyik legnagyobb hatású festőjének világába pillanthatnak be az érdeklődők május 19-től a BOK Csarnokban. Magyarországra érkezik a világszerte látogatók tízezreit vonzó Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív kiállítás.

Ezen az immerzív Monet-kiállításon több a műszempilla, mint az impresszió

A tavirózsák mesterének művészete Givernytől virtuáliáig jutott, ahol a digitális vetítések és a VR rendesen átrajzolják a képzőművészeti élményt.

Félmillió lufit fújtak fel Budapesten

Négyezer négyzetméteren több mint ötszázezer környezetbarát lufiból épült fel Budapesten a LufiLand kiállítás. A BOK Csarnokban többek között a Lánchíd, az Eiffel-torony, a Szfinx, a New York-i Szabadság-szobor és a pisai ferde torony léggel töltött mása is látható. A kiállítást Guido Verhoef világhírű lufiszobrász álmodta meg.

Van Gogh fejében jártunk és beleszédültünk

Budapestre érkezett a posztimpresszionista festőzseni műveiből létrehozott vizuális orgia, amely azokhoz is képes közelebb hozni a képzőművészetet, akik nem vevők a hagyományos tárlatokra. Képriportunk a Van Gogh – The Immersive Experience kiállításról.

Téli mesevilág a jégen

Március 4-én dupla előadással érkezik hazánkba a világ első jégcirkusza.

Visszatér Monte Cristo grófja!

Alexandre Dumas klasszikus műve, a Monte Cristo grófja ezúttal musical formájában, csodálatos dalok és remek tánckoreográfiák kíséretében kel életre november 11-én a BOK Csarnokban, december 14-én Pécsett és december 28-án Veszprémben. Pozsgai Zsolt és Szomor György alkotása Gubik Petra, Vastag Tamás és Gulyás Attila főszereplésével, a címszerepben Szomor Györggyel látható.

Új formációval lép fel Lajkó Félix

Lajkó Félix új zenésztársakkal dolgozik friss műsorán, amelyet november 29-én a fővárosi BOK Csarnokban mutatnak be a közönségnek. Az új formációban megtalálható mások mellett a Besh o droM gitárosa, Sidoo Attila, illetve a számos jazzformációban szereplő Barcza Horváth József nagybőgős. A bemutatkozó koncerten tizenöt új szerzeményt adnak majd elő.