Új formációval lép fel Lajkó Félix

Egyéb


39154951_10155601552916863_8453318558556880896_o_600x400.png
Új formációval koncertezik Lajkó Félix hegedűvirtuóz

?Elindult egy olyan irány a zenei gondolkodásomban, amely teljesen eltér az elmúlt évekétől. Brasnyó Antal brácsással több mint másfél évtizedet játszottam együtt, szintén régóta volt tagja a triómnak Szabó Csobán Gergő bőgős, most az utunk másfelé visz. A zene számomra az állandó változásról szól, az emberek és az inspirációk tekintetében is szükség van erre? ? mondta a vajdasági magyar hegedűvirtuóz az MTI-nek.

Mint kifejtette, idén tavaszra érlelődött meg benne a döntés. Első lépésként a hazai világzenei színtér alapcsapatából, a Besh o droM zenekarból ismert gitárost, Sidoo Attilát hívta el játszani, akivel többször lépett fel már duóban, majd a számos jazzformációban szereplő Barcza Horváth József nagybőgősnek szólt. Ők ketten lettek a zenekar magja, majd az új Lajkó-szerzeményeket koncerteken előadó friss formációba bekerült még Kertész Endre (cselló), Czirják Tamás (dob), Bizják Gábor (kürt) és Mazura János (tuba). Lajkó Félix új zenekara a napokban tette fel első klipjét, a Piramis című szám felvételéről készült stúdiófelvételt a netre. ?A kémia azonnal megvolt a próbákon Sidooval és Barcza Horváth-tal. Attilán régóta látom, hogy cudar jó gitáros, és van valami a zenéhez közelítésében, ami számomra nagyon ismerős. Józsival együtt játszottunk a Varnus Xavérral közös koncertjeimen, benne volt a levegőben, hogy ennek lesz folytatása? ? jegyezte meg a hegedűs.


lajko_felix_uj_formacio_600x493.png
Kertész Endre, Bizják Gábor, Barcza Horváth József, Lajkó Félix,Sidoo Attila, Mazura János, Czirják Tamás (balról jobbra)

Az új program úgy állt össze, hogy Lajkó Félix megmutatta a többieknek a kész számokat, amelyekhez mindenki hozzáadta a maga ötletét. A hegedűs több olyan darabot is hozott a zenekarba, amelyet korábban szólóban már játszott az elmúlt két évben. ?Úgy érzem, az új kompozíciók elsősorban annyiban mások, hogy még egyszerűbbek, mint a korábbiak, viszont ezekkel az emberekkel egészen komolyan el lehet játszani ezeket a nótácskákat. A jazzesebbnek tűnő hangzás oka talán az, hogy a körülöttem lévők otthonosan mozognak ebben a műfajban, én viszont inkább azt mondanám, ez jazzpunk, amelyben rejtett rock and roll van, de vannak érzelmesebb dalok is? ? hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy eddigi saját együtteseiben nem volt dobos, de csak azért nem, mert macerás lett volna a felszerelés miatt. ?De a dobtól lesz ez igazán rock and rollos, ezért lett fontos.?

Lajkó Félix az MTI kérdésére azt mondta, egyelőre nem tudja, mikor lesznek lemezfelvételek, érdeklődő kiadók már vannak, de még nincs aláírt szerződés. Hozzátette: a formáció bemutatkozó fellépésén, november 29-én a BOK Csarnokban tizenöt új szerzeményét fogják eljátszani, meg egy-két régebbit. ?Ez lesz a premier, mindenki megnézheti, mi ez. Aztán ha minden jól megy, a produkció eljut a jövő nyári fesztiválokra, akár rockszínpadokon is simán el tudom képzelni, de ugyanúgy koncerttermekben is.?


43426774_10155709839336863_8877581844736901120_o_600x337.png
Próba az új zenésztársakkal a Pannonia Stúdióban

A 43 éves Lajkó Félix 1994-ben adta ki első lemezét. A hazai koncerthelyek mellett világszerte fellépett és sikereket aratott, számos ismert együttessel dolgozott együtt, írt zenét színházi előadáshoz, filmhez. Főszerepet játszott Mundruczó Kornél Delta című filmjében, 2008-ban a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb eredeti filmzenéért járó díjat. Róla forgatta Jancsó Miklós a Játssz Félix, játssz! című kisfilmjét. Citerás albuma, a Mező 2013-ban jelent meg és vezette a világzenei lemezek listáját, a World Music Chartsot.

Forrás: MTI

Fotók: Lajkó Félix Official Facebook-oldala