De minden bizonnyal nem is mi vagyunk az érdekesek, hanem a Blaha Lujza tér felső és aluljárószintjének átlagos járókelői, akiknek a szájából elhangzó jesszusomtól az obligát anyázáson át a sukár ez a csávó, én mondom-ig széles reakcióskálát járt be a mutató, ám a rovátkák sajnos nem a produkció témáját illető toleranciaszinteket mutatták, annak ellenére, hogy a spanyol művész Barreras (Korlátok) címen előadott jó harmincperces performansza épp a tolerancia mérésére irányult. A felkiáltások minőségtől és előadásban boncolgatott problémától függetlenül, bárkire és bármire alkalmazhatók, aki vagy ami a nemzeti ünnep miatti napcsereberék következtében hétköznaposult szombat délutánon a Blaha Lujza téren szokatlant csinál. Egy emberméretű bábbal a hátán I?aki Mata meggörnyed, és néhány másodpercig úgy tűnik, egy picifejű férfi tolja egy nagyobb fejű kerekes székét, de túl hamar oszlik az érzéki csalódás varázsa, és egyértelművé válik, hogy a járművet az előadó távirányítójával mozgatja, és a székben ülő test is csupán báb.
Ne menjünk bele sztereotípiákba, hogy a magyar nép en bloc mennyire segítőkész, mert empirikus tapasztalata mindenkinek van arról, hogy (a nem kívánt törlendő) hívta/nem hívta a rosszul levő cukorbeteg hajléktalannak a mentőt, adott/nem adott pénzt koldusnak, segített/nem segített idősnek/látássérültnek/mozgáskorlátozottnak, átadta/nem adta át az ülőhelyet a kismamáknak/időseknek... De I?aki Mata hatására biztosan nem szólal meg a lelkiismeret, mert ahhoz nem elég erőteljes, nem elég végletes, megkockáztatom: nem elég hatásvadász a produkció.
Csoportosulásunk engedély híján nem mehet le a metróba, csak az állomás bejáratáig jutunk. (Rend a lelke mindennek, pláne az Őszi Fesztiválnak, ez nem vitás.) A szupermarketbe is épp csak betolja a performer a kerekes széket, aztán hamar kifordul onnan. Eljátssza, hogy pisilnie kell, kínálgat egy vödröt, amit végül egy egyetemistaforma fiú megfog, Mata pedig elkezdi kigombolni a bábu sliccét, majd jól irányzott mozdulattal, a cső végét ki nem véve elkezd vizet spriccelni, ám annyira gyenge a tréfája, hogy a bohócképző első szemeszterében már megbuktatnák.
Néhány arra járó fiatalember elkezd gitározni, erre I?aki Mata táncba fog. Egy kutyájával egykedvűen üldögélő hajléktalantól elkéri műanyag dobozát, és a közönségtől pénzt gyűjt. Két őszinte emberi, amolyan helyszínspecifikus színházi pillanat. Fent a téren két-három "igazi" sorstárs, akik nem különlegesek, akiket mobiltelefonokkal nem fényképeznek. Ők vajon hogyan jutnak le a lépcsőn?