DLAPE20240830016_16.jpg

Indul a Magyarország 365 fotópályázat

Az idén hatodszor is meghirdetett Magyarország 365 fotópályázat hat kategóriában várja a pályamunkákat augusztus 30-ától október 13-án éjfélig.

Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke a pénteki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a fotópályázat célja hazánk szépségeinek és mindannak megmutatása, amire Magyarországon büszkék lehetünk. GoPro kamerával, telefonnal, drónnal és klasszikus eszközökkel készített fotókkal egyaránt lehet rá jelentkezni. Idén hat kategóriában – természet, táj, építészet, kultúra, sport és életképek – várják a fotókat. A győztest két-, a második helyezettet egymillió forinttal, a harmadik helyezettet pedig 500 ezer forinttal jutalmazzák. A zsűri különdíjat is átad, amelynek összege kétmillió forint.

A pályaműveket héttagú szakmai zsűri bírálja el: Kaiser Ottó mellett Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, Szalontai Ábel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as Magyarország 365 fotópályázat díjazottja, Csörögi Dóra fotográfus, Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es Magyarország 365 fotópályázat közönségdíjasa és Kurucz Árpád fotográfus.

A fotóknak eredeti tartalmaknak kell lenniük, és csak Magyarországon, 2023. október 23-a után készült alkotásokkal lehet pályázni. Korábbi és más pályázatokon díjat nyert képek nem adhatók be. Egy pályázó kategóriától függetlenül legfeljebb 25 pályaművet küldhet be, ezek egyedi fotók és legfeljebb tíz képből álló sorozatok is lehetnek.

A kiválasztott képeket a szervezők kiállításokon, kiadványokban és online galériában is bemutatják majd, hogy a lehető legszélesebb nyilvánossággal megismertessék őket.

A pályázat és kapcsolódó programjai szervezésén a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. koordinálásában, a kormányzat támogatásával szakmai stáb dolgozik.

Az eredményhirdetésre és a díjátadóra várhatóan decemberben kerül sor. További információk itt érhetők el.

Ez is érdekelheti

Moholy-Nagy László a 20. század legnagyobb magyar polihisztora

Óriási hatású képzőművész, aki egyszerre volt fotográfus, ipari formatervező, konstruktivista festő, a kísérleti filmek úttörője és a Bauhaus-iskola kiemelkedő tanára. Neve mindenhol a világon nyelvtörőnek számított, ma már egyetem viseli, és a világ legfontosabb modern múzeumaiban futhatunk bele.

Hernád Géza panelvilága elutasítja a tökéletesség mítoszát

A fotográfus LTP című, több éve készülő sorozata a kelet-európai identitás mélyebb rétegeit vizsgálja a lakótelepek világán keresztül. A cím – lakótelep – egyszerre utal konkrét fizikai térre és egy tágabb társadalmi állapotra: a panelvilágot az emberi sorsok allegóriájaként értelmezi.

Ösztönös franciák, uborkaföldek és Féner Tamás: hat fotókiállítás a hideg ellen

Hogy néz ki, amikor egy apró hal kiugrik a Balatonból, hogy elkapjon egy árvaszúnyogot, és vajon miként ábrázolták az emberi testet a 20. század elején? Fotókiállításokat ajánlunk.

Horváth Anita: Nincs olyan, hogy valaki félig cigány

Sokoldalú, érzékeny művész, aki a fotográfia nyelvén próbál válaszokat találni a gyermekkora óta benne feszülő kérdésekre identitásról, nőiségről és hitről: Horváth Anitával randiztunk.