Az idén tizedik évfordulóját ünneplő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál az évek során a magyar filmes élet megkerülhetetlen eseményévé vált. A legjobb hazai és nemzetközi rövidfilmeket bemutató seregszemlét ezúttal nyáron rendezik meg a Toldi moziban, szabadtéri vetítések, valamint változatos szakmai programok kíséretében. A rendezvény egyik fontos, közkedvelt eleme évek óta a rövidfilmes pitchfórum, melyre a szervezők idén is várják a pályaműveket. A pályázati felhívás egyben a Friss Húsra történő készülődés egyik első lépése, a szervezők hagyományosan ezzel indítják a hazai rövidfilmes fesztiválszezont.

A Friss Hús rendezi az egyetlen hazai rövidfilmes pitchfórumot.  

Az esemény célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben lévő projektjeik, filmötleteik prezentálására és azok megvitatására. A nyilvános pitchfórumon a beérkezett pályázatok közül várhatóan tíz projektet mutathatnak be az alkotók (rendezők, forgatókönyvírók, producerek). A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja, amely pénzjutalommal jár. Mindemellett a zsűri és a Friss Hús szervezői szakmai támogatásban részesíthetik a legígéretesebb filmterveket. 

Az elmúlt évek nyertes pályázatai közül az Oscar-díjas Deák Kristóf A legjobb játék című filmje a Friss Hús versenyprogramjában debütált, majd több nemzetközi fesztiválon is sikerrel szerepelt. K. Kovács Ákos a Magyar Média Mecenatúra támogatásával forgatta le a pitchfórumon díjazott tervét, a Brankát, melyet a tavalyi Friss Hús, azóta pedig több külföldi seregszemle versenyprogramjában is vetítettek. Nagy V. Gergő Az ezredes a vörös nőért sír című filmje szintén a Friss Húson, később pedig rangos nemzetközi mustrákon mutatkozott be.

A 2019-es nyertes, Turai Balázs Amok című animációs filmterve magyar–román koprodukcióban készül el várhatóan még idén, míg a mostanság a zenei szcénában is aktív Holi, azaz Hegyi Olivér A szív kertje című animációs terve fejlesztés alatt áll, melyet a Friss Hús pitchfóruma óta a CEE Animációs Fórumon is díjaztak. A tavalyi nyertes, Horváth Réka Balagán című filmterve is készül, a pitchfórumot követően több szakmai szereplő is jelezte, hogy felkarolná a projektet, azóta pedig már a filmen is dolgoznak az alkotók.

A pályázat részleteiről ezen az oldalon lehet tájékozódni.

Fotó: Chripkó Lili