A színház közleménye szerint már négy új produkció próbái is folynak. A nagyszínpadi bemutatók közül készül a Bűn és bűnhődés című előadás, a Pesti Színházban az Audiencia, a Házi Színpadon A Pentheszileia Program, és ugyanitt szeptember 10-én mutatják be Márai Sándor Hallgatni akartam című művét. Eszenyi Enikő pedig egykori mestere, Kapás Dezső novelláiból készít kisfilmeket.
Újra a Vígszínházban rendez Michal Docekal: Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését, az orosz irodalom meghatározó remekművét állítja színpadra. Az előadás olvasópróbáját augusztus 23-án tartották. Raszkolnyikov szerepében Orosz Ákos, Porfirijként Stohl András látható. A Vígszínház az előadást a 100 éve született Jurij Petrovics Ljubimovnak ajánlja, a premier október 15-én lesz.
Fotó: Vígszínház |
Az Audiencia, az utóbbi évek egyik sikerdarabja a Broadway és a West End színházai után a Pesti Színházba érkezik Valló Péter rendezésében. II. Erzsébet királynő, azaz Halász Judit audienciáin fogadja miniszterelnökeit, Churchillt, azaz Lukács Sándort, John Majort, azaz Fesztbaum Bélát, Harold Wilsont, azaz Hegedűs D. Gézát. Nemcsak a kormányzás nehézségeibe nyerünk betekintést, hanem megismerhetjük korunk egyik legmegkapóbb személyiségét és minisztereit. Az előadást október 14-én mutatják be a Pestiben.
A Pesti Színház második bemutatóját, Bertolt Brecht Moliere-átdolgozását, a Don Juant Kovács D. Dániel rendezi. Don Juanként Hajduk Károly, elválaszthatatlan szolgájaként Hegedűs D. Géza látható, a premiert november 4-én tartják.
A Vígszínház négy új magyar bemutatóra készül az évadban. Az egyik Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című műve alapján készül. A Dés László-Geszti Péter szerzőpáros Grecsó Krisztián íróval dolgozott együtt a zenés színházi adaptáción, a produkció dramaturgja Radnóti Zsuzsa, koreográfusa Horváth Csaba. Az előadást Marton László rendezésében tűzik műsorra. Nemecsek szerepében Vecsei Miklós, Bokaként Wunderlich József látható, a premier november 5-én lesz.
Bartis Attila a Vígszínház számára írta új darabját, a Rendezést, amelyet a Házi Színpadon mutatnak be Szikszai Rémusz rendezésében. Kincses Réka A Pentheszileia Program című darabját szintén a Házi Színpadon láthatják Szilágyi Csenge főszereplésével. A próbák augusztus 29-én kezdődtek el a Németországban élő és alkotó író, filmrendező vezetésével, a premiert október 16-án tartják.
Márai Sándor sokáig kiadatlan művét szeptember 10-én mutatják be a Házi Színpadon. A Hallgatni akartam Hegedűs D. Géza előadásában vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak. A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai Sándor. A kéziraton 1950 szerepel befejezésként, ez a mű tekinthető Márai első emigrációban írt, befejezett művének. Most Marton László rendezésében látható.
A Vígszínház nagyszínpadának harmadik bemutatója Shakespeare Szentivánéji álom című műve lesz tavasszal, az előadást Kovács D. Dániel állítja színpadra. Eszenyi Enikő Puckként látható, Stohl András pedig Zubolyt alakítja majd az előadásban.
A Szentivánéji szexkomédia című Woody Allen-film adaptációja a Pesti Színház harmadik bemutatója lesz, amelyben Kern András egy szórakozott filozófia professzort alakít. Az előadást Aleksandr Bargman orosz rendező állítja színpadra.
Hosszú idő után újra a színházban rendez Szabó István Oscar-díjas filmrendező. A Távoli dal című színmű vallomás, amely egy fiú útkereséséről szól. Willem szerepében Józan László lesz látható a Házi Színpadon.
Forrás: MTI