Indul a Hey, June!

Egyéb

A sorozatot június 11-én a tavalyi év nagy visszatérője, a Kaukázus nyitja. A Kardos-Horváth János gitáros-énekes vezette zenekar dalszövegeik mellett közösségi akcióikkal, internetes jelenlétükkel és ökotudatos megoldásaikkal a kétezres évek első évtizedének egyik emblematikus csapatává váltak. Három év szünet után, 2013. április 27-én tértek vissza, és nemrégiben ? természetesen kizárólag elektronikus formában ? új albumot is megjelentettek. A K.U.S. (Kérni Ugyanazt Semmi) című lemez 10+1 számos anyagából a Ciprus újra a slágerlisták élére repítette a Kaukázust. Müpás koncertjüket a visszatérés egyik legfontosabb eseményének tartják, így számos meglepetéssel készülnek. Amit már tudhatunk, a Fesztivál Színházba Pásztor Annával és a Modern Art Orchestra fúvósaival érkeznek.

Őket június 16-án egyik igazi szupergroup, a Boom Boom követi. Fellépésük a fesztivál egyik legjobban várt eseménye, hiszen tagjai ? Jamie Winchester, Mohai Tamás, Tátrai Tibor, Szappanos György és Borlai Gergő ? a hazai szakma legkiválóbb zenészei közé tartoznak, akik együtt elképesztő energiát szabadítanak fel a színpadon.

Egyedi zenei stílusuk nemcsak saját szerzeményeiken, hanem feldolgozásaikban is megmutatkozik, Jimi Hendrix, Lennon?McCartney, Stevie Wonder vagy éppen Robben Ford számait sajátos blues-, rock-, dzsesszegyveleg formában értelmezik. Bár Tátrai Tibort sajnálatos balesete, és az ebből adódó gerincműtéte miatt személyes felkérésére Lukács Peta, a Bikini és a European Mantra zenekarok gitárosa fogja helyettesíteni, a koncert így is kihagyhatatlan esemény az együttes rajongóinak, hiszen erre az estére a muzsikusok új dalokkal is készülnek.

Tompos Kátya, a Nemzeti Színház színészművésze énekesnőként is egyre ismertebb. Elképesztő hangi tudását először a Valami Amerika 2 című filmben leplezte le, a Magányos csónak pillanatokon belül sláger lett. Dolgozott a Söndörgő zenekarral, duettet énekelt Zoránnal, Hrutka Róberttel készített első szólólemeze a Keresztül Európában pedig 2013 novemberében debütált. A június 19-i koncert alapját is az album anyaga képezi. Hallhatunk megzenésített verseket Lackfi Jánostól, Kosztolányi Dezsőtől vagy éppen Weöres Sándortól, a U2 slágere jól megfér a magyar népdallal, de francia sanzonok, áthangszerelt bolgár és orosz népdalok is felcsendülnek. Igazi kalandozás lesz Kelet és Nyugat, valamit a különféle zenei stílusok között is. Tompos Kátya és zenekara a Müpába olyan dalokkal is készül, amelyek jól illeszkednek ebbe a vonulatba, de máshol még nem hallhatta őket a közönség.

Két nappal később az improvizációé lesz a főszerep. A Delov Jávor dobos és Dj Q-Cee lemezlovas által létrehívott Random Trip öt év alatt a hazai klubélet egyik legsikeresebb projektje lett. Nem véletlenül, a színpadon a hazai könnyűzene húszas-harmincas generációjának legnagyobb nevei fordulnak meg, a számok pedig élőben, a színpadon születnek, ezáltal egyszeri és megismételhetetlen élményhez juttatva az éppen aktuális zenekart alkotó zenészeket és a közönséget egyaránt. Ráadásul egyre gyakoribbak a külföldi vendégek is, a nemzetközi szintér nagyágyúi közül improvizált már velük Dub FX, Stamina MC, Valerie M és iLLspokinn is. A Művészetek Palotájában a zenészekhez népi hangszereken Nikola Parov csatlakozik, míg a frontvonalban Harcsa Veronikát, Andrew Heflert és Závada Pétert hallhatjuk.

A Hey, June!-t június 23-án a Pink Floyd zenéjének magyarországi ?nagykövete?, a Keep Floyding zárja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A műsor gerincét a legismertebb Pink Floyd-dalok alkotják, de ismert számok kevéssé ismert változatai, valamint szólószerzemények is megszólalnak. A koncert igazi nagy dobása, hogy a zenekar eredeti hangszerelésben mutatja be az Atom Heart Mother című szvitet, ami világszerte ritkaságszámba menő esemény. A közel 24 perces dal minden idők leghosszabb, megszakítás nélküli Pink Floyd-felvétele, amelyben az együttes mellett rézfúvósok, csellista és vegyes kórus is szerepet kap.