Indul a zsámbéki színházi szezon

Egyéb


ivodimcsev.jpg
A bolgár Ivo Dimcsev újra fellép Magyarországon

(MTI) - Mátyás Irén főszervező elmondta, hogy az események sora szombaton a múzeummá átalakított műemlék rakétabázison indul, ahol Elhagyott terek zenéje címmel Mizsei Zoltán és barátai koncerteznek. Ugyancsak szombaton a romtemplomnál mutatják be Darvasi László Szabadság-hegy című drámáját a József Attila Színház előadásában.  
  Június 29-én és más estéken a műemlék rakétabázison a debreceni Csokonai Színház tagjai adják elő Wedekind A tavasz ébredése című darabját, július 11-től négy estén át ugyancsak itt a bolgár Ivo Dimcsev különleges előadását tartják, amelyben a mozgás és a szöveg egyaránt teret kap. A helyszínen augusztusban is lesznek előadások, a lengyel Krzystof Zilinsky rendezésében, a Kompánia Színház és a Teatr Jednego Wersza Színház közreműködésével láthatják az érdeklődők a Médea című produkciót.
  Szeptember 1-jén és 2-án most először mutatkozik be Viktor Rizsakov orosz rendező Osztrovszkij Vihar című darabjával, amely a debreceni Csokonai Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös előadása. A szeptember közepéig tartó kulturális rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye lesz a romtemplomnál augusztus 17-én és 18-án Szigligeti Ede Liliomfi című darabjának bemutatója, amelyet a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház művészei adnak elő. Ugyancsak e napokon tartják a határon túli magyar amatőr színjátszók XVI. fesztiválját.