Minden eddiginél nagyobb a tétje a Fülesbagoly Tehetségkutatónak, amit idén is három városban, Debrecenben, Budapesten és Martonvásáron rendeznek meg. Az olyan hagyományos díjak mellett, mint a fesztiválfellépések, az előzenekarozás és a lemezkiadás, a szervezők különleges díjakat is átadnak.

Három döntős együttes egy-egy dalát nagyjából 500 magyarországi üzletben játsszák majd, a Petőfi Rádió pedig rotációban tűzi műsorára az egyik különdíjas szerzeményét. A jelentkezőknek arra is van esélyük, hogy egy magyar nagyjátékfilmbe bekerüljön egy daluk.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi: május 8-án a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő. Ezt követi a budapesti július 10-én a Kobuci Kertben, majd a martonvásári szeptember 11-én a Brunszvik–Beethoven Kulturális Központban.

A tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó magyar előadóknak és együtteseknek.

A három tehetségkutatón összesen 83 nyereményt adnak át a szervezők. A díjak között szerepel tévés fellépés, lemezkiadás, sajtómegjelenések, fotózás, videókészítés, arculattervezés, előzenekarozás, valamint fesztiválos fellépések 2023-ban (pl. FEZEN, Campus fesztivál, SZIN, Művészetek Völgye, Fekete Zaj).

A tehetségkutatókon megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A három győztes részt vehet az Öröm a zene tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint.

Újdonság a tehetségkutatók életében, hogy a MoodMedia háttérzene-szolgáltató jóvoltából három döntős együttes egy-egy dala bekerül nagyjából 500 helyre,

köztük egy telekommunikációs cég üzleteibe, gyorséttermekbe, bútoráruházakba, hipermarketekbe és állateledel-boltokba. A kiválasztott szerzemények minimum egy éven át naponta hangzanak el az üzletekben. A Petőfi rádió különdíjat oszt ki, amellyel a feltörekvő előadó vagy zenekar országos ismertséghez juthat. A rádió zenei szerkesztősége kiválaszt egy dalt, előadóit bemutatja, és a szerzeményt rotációban játssza.

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete több mint 90 tagjának, köztük Deák Kristóf, Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs, Orosz Dénes és Ujj Mészáros Károly rendezőknek megmutatja a döntős zenekarok dalait. Amennyiben valamelyik rendezőnek megtetszik egy dal, és beleillik egy készülő filmjébe, akkor a szerzőkkel egyeztetve felhasználja az alkotásába.

A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek.

Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi rádió zenei szerkesztője, Cséry Zoltán, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zenészek, Koczka Bori, a Zeneszöveg.hu operatív vezetője, Koltay Anna, a Petőfi TV zenei szerkesztője, Süli András, a Campus fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.

A Fülesbagoly Tehetségkutató a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében, az Öröm a zene rendszerében, 32 zenei szervezet illetve szereplő partnerségében, a Hangfoglaló program és a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával jött létre. A könnyűzenei verseny fő médiatámogatója a Petőfi rádió. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.