Hogyan jött a pályázott mű ötlete?
1993-ban a Római akadémia ösztöndíjának elnyerése után kitágult a tér körülöttem, és a számottevő hagyományos kárpitmunkák mellett új impulzusok hatottak rám a tér képi megragadására. Vizsgálódásaim során jelentős szerepet kaptak azok az itáliai kerengők, amelyek egy különleges meditatív teret nyitottak egy új, egy sajátos kárpitmunka létrehozásában. Ezek a szakrális kerengő élmények vezettek el ahhoz a bizarr képzettársításhoz, hogy a dunaújvárosi vasmű hulladék-fémhengereiből egy profanizált, XX. századi kerengőt imitáljak. Gyapjúból, gobelin technikával készült vashengereim annak a kornak a nyomait őrzik, amelyben élek. A XX. századi kerengő installáció volt számomra az első reveláció, amelyben a szent hely, mint fogalom számomra átértékelődik, profanizálódik, az elveszett harmónia utáni vágy kifejezőjévé válik.
A leírásban az található, hogy az alkotás fő témája a múló idő megragadása...
A múló idő megragadásának témáját láthatjuk a Várkert Bazárban kiállított Inflexió című kárpit munkámban, amely a tradicionális keresztény kultúrkör építészeti elemeire támaszkodik, és a fotó-technika felhasználásának segítségével készült. Olaszországi tartózkodásom alatt rengeteg spirituális fotóanyagot gyűjtöttem, ami irányadó volt számomra a szimbólumok megértésében, továbbgondolásában, az élet megoldhatatlannak látszó kérdéseiben. Az idő, a távolság megragadása, tetten érése midig is spirituális határokat érintett bennem, mely néha eltűnik, némelykor pedig a jövő képzeletvilágában nyugszik. Ezt a kettősséget alkalmaztam az Inflexió készítése során a kettős fototechnikán keresztül. Az első fázisban elkészült fotó egy építészeti elem, a keresztény templom homlokzati része, a stáció, az állandóság fizikai hordozója, majd ?fotó a fotóban? gyanánt megjelenik a kép átlójában kifeszített illékony dróthuzal és a kétoldali külső fény hatására láthatóvá válik egy finom szerkezetű árnykép kirajzolódása ? a dróthuzal inflexiója, a jelen metaforája. Ezt nevezem én ?időrajznak? a teret, a tájat, a múltat és a jövőt összefogó idő, benne mi magunk, a mi mulandóságunk.
Inflexió
Tud említeni olyan kiállítást, amelyre pályája során a legbüszkébb?
Minden kiállításra maximálisan felkészülök, így mindegyik a ?saját gyermekem?, de talán a legutóbbiak azok, amelyekre mégis nagyobb büszkeséggel gondolok, mert az előzőek tapasztalatai is összegződnek bennük. Ezért a legkedvesebb kiállításom a Római Magyar Akadémián volt (2012), ahol bemutathattam azt az anyagot, amit egyik kutatói ösztöndíjam gyűjtőmunkája inspirált ( KM 1234Róma>Budapest; avagy Két emlékezet című kiállítás).
Milyen kiállításra készül a jövőben?
2015 májusában Pécsre kaptam egy meghívást, ezt követően júliusban készülök egy nagy retrospektív kiállításra a Vigadó Galériába, majd a Magyar Kárpitművészek kiállítását készítem elő, ami november hónapban lesz esedékes a Római Magyar Akadémián.
