Negyven éve, 1982. augusztus 29-én halt meg Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd színésznő, aki öt nyelven forgatott olyan legendás rendezőkkel, mint Kertész Mihály, George Cukor, Alfred Hitchcock, Roberto Rossellini, Jean Renoir, Ingmar Bergman, s olyan legendás filmekben szerepelt, mint a Casablanca, a Gázláng vagy az Őszi szonáta.

A filmtörténet egyik legnagyobb csillaga 1915. augusztus 29-én született Stockholmban. Édesanyját kétévesen vesztette el, tíz évvel később édesapja is meghalt. A színiiskola elvégzése után, húszévesen játszotta el az Intermezzo című svéd filmben a fiatal zongoratanárnőt, aki egy ünnepelt, házasságban élő hegedűművésszel kerül meghitt kapcsolatba. Alakítása felkeltette a legendás amerikai producer, David O. Selznick figyelmét, aki a film három évvel később készült amerikai változatának női főszerepét is a svéd szépségre bízta, Leslie Howard partnereként. A sikert követően Bergman hétéves hollywoodi szerződést kapott, s hamarosan a legnagyobb sztárok közé emelkedett.

Az igazi áttörést 1942-ben a Kertész Mihály (Michael Curtiz) rendezte Casablanca hozta meg számára.

Minden idők egyik legszebb romantikus filmjében a filmvásznon szikrázott a levegő közte és Humphrey Bogart között, bár a két színész a való életben egyáltalán nem szívlelte egymást.

Bergmant első alkalommal 1943-ban az Akiért a harang szól című Hemingway-adaptációban jelölték Oscar-díjra. Az aranyszobrocskát egy évvel később a George Cukor rendezte Gázláng főszerepéért szoríthatta magához először. A lélektani thrillerben egy asszonyt alakított, akit számító férje az őrületbe kergetve akar elpusztítani. 1946-ban Alfred Hitchcock rendezésében készítette a Forgószelet, Cary Grant oldalán. A Diadalív árnyékában című alkotásban egy prostituáltat alakított, majd Szent Johannát formálta meg, ezért 1948-ban ismét az Amerikai Filmakadémia legrangosabb kitüntetésére jelölték.

A színésznőt lenyűgözte Roberto Rossellini neorealista remekműve, az 1945-ben készült Róma nyílt város, s 1949-ben levélben azt javasolta, hogy dolgozzanak együtt. A Stromboli című film itáliai forgatása során egymásba szerettek, a rendező a feleségét, Anna Magnanit, Bergman pedig svéd férjét és lányukat hagyta el az új kapcsolatért. Amikor összeházasodtak, Bergman már várandós volt, a házasságból ikerlányok, majd egy fiú született. Az affér hatalmas vihart kavart az Egyesült Államokban, egy konzervatív szenátor egyenesen úgy fogalmazott, hogy Bergman az ördög befolyása alatt áll. A férjével készült filmek nem arattak sikert, házasságuk is megromlott, s 1957-ben elváltak. 1958-ban ment harmadszor férjhez egy svéd producerhez, akivel 1975-ig élt együtt.

A színésznő 1956-ban Franciaországban Jean Renoir rendezésében forgatta az Elena és a férfiak című vígjátékot, majd diadalmasan visszatért a mindent megbocsátó Amerikába, ahol az Anasztázia című történelmi mese címszerepéért megkapta második Oscar-díját. Érdekesség, hogy mindössze 15 évvel volt fiatalabb Helen Hayesnél, akinek az unokáját alakította a filmvásznon.

A következő évtizedben már erősen megválogatta szerepeit, legemlékezetesebb alakításait a Szereti ön Brahmsot?, Az öreg hölgy látogatása és A kaktusz virága című vígjáték főszerepében nyújtotta. A brit filmakadémia BAFTA-díját, valamint harmadik Oscar-díját a Sidney Lumet rendezte Gyilkosság az Orient-expresszen című, parádés szereposztású krimiben nyújtott epizódalakításáért kapta 1974-ben.

1978-ban visszatért szülőhazájába, ahol

az Őszi szonátában első és egyetlen alkalommal dolgozott együtt a legendás rendezővel, Ingmar Bergmannal.

A pályafutását képletesen lezáró filmben – miként első filmjében is – egy zongoraművészt játszott, alakításáért hetedik alkalommal jelölték Oscar-díjra.

Egészsége ezután megromlott, utoljára 1982-ben az Egy asszony, akit Goldának hívtak című televíziós filmsorozatban szerepelt. Golda Meir izraeli miniszterelnök megformálásért megkapta a Golden Globe-díjat és a televíziós Oscarnak nevezett Emmy-díjat is. Bergman volt az első svéd színésznő, akit Arany Glóbusz-díjra jelöltek, a posztumusz Emmy-díját pedig első házasságából született Pia lánya vette át.

Színházban is szívesen játszott.

Színpadra lépett Párizsban (Ibsen: Hedda Gabler), Londonban (Turgenyev: Egy hónap falun) és New Yorkban (Molnár Ferenc: Liliom, Maugham: Ne váljunk el) egyaránt, 1947-ben a legelsők között kapta meg a színházi Oscarként számon tartott Tony-díjat.

Érdekesség, hogy Bergman akkoriban kifejezetten magasnak számított a maga 175 centiméterével, ami okozott is némi nehézséget a Casablanca forgatása idején, mert Bogart öt centivel alacsonyabb volt nála. Jó barátságot ápolt Hemingwayjel, Frank Sinatrával és Cary Granttel. 1980-ban jelent meg önéletrajza.

Ingrid Bergman 1982. augusztus 29-én, a hatvanhetedik születésnapján hunyt el rákbetegségben Londonban. Négy gyermeke közül Isabella Rossellini szintén a színészi pályát választotta.

A svéd filmcsillag születésének centenáriumáról 2015-ben a cannes-i filmfesztiválon is megemlékeztek: a hivatalos plakáton az ő portréja szerepelt, és bemutatták a róla készült, Ingrid Bergman In Her Own Words című dokumentumfilmet. A New York-i Museum of Modern Artban (MoMA) rendezett filmfesztiválon a színésznő gyermekei által kiválasztott alkotásokat vetítették. Az amerikai és a svéd posta a tiszteletére közös emlékbélyeget bocsátott ki.

Bergman az első és Alicia Vikander mellett máig az egyetlen svéd színésznő, aki Oscar-díjat nyert. 1960 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát, s egy rózsafajtát is elneveztek róla.

Nyitókép: Ingrid Bergman A Baktérítő alatt című 1949-es, Alfred Hitchcock rendezte filmben. Fotó: Warner Bros – Transatlantic Pict/Collection ChristopheL via AFP