az_aranyember_still_1.jpg

Az emlékév alkalmából ingyen nézhetünk Jókai-filmeket

Február 18. és 23. között Az aranyember 1962-es és 1918-as feldolgozása, továbbá a Szaffi és a Melyiket a kilenc közül? című alkotások ingyenesen nézhetők a Filmión.

A magyar romantikus próza legnagyobb alkotójának gazdag életműve számos filmkészítőt megihletett, a műveiből készült filmfeldolgozások a könyvektől függetlenül is jelentős népszerűségre tettek szert, új, szélesebb közönséggel megismertetve Jókai Mór örökségét. A Filmio kínálatában megtalálható az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, a Fekete gyémántok és A kőszívű ember fiai című alkotások, az író születésének 200. évfordulója alkalmából pedig keddtől vasárnapig ingyenesen megtekinthető további négy kiváló film.

Az aranyember 1918-as változatát sokáig elveszettnek hitték. A film a magyar némafilmgyártás egyik csúcsteljesítménye, amely az első világháború utolsó évének nehéz körülményei között született meg. A filmet rendező Korda Sándor később a nemzetközi filmgyártásban Alexander Kordaként szerzett hírnevet. 

Az aranyember 1962-es feldolgozása a hatvanas évek magyar filmművészetének kiemelkedő darabja, Pécsi Ildikó, Béres Ilona, Csorba András és Latinovits Zoltán főszereplésével készült adaptáció. A film a szerelem, a hűség és a társadalmi elvárások feszültségeit dolgozza fel, miközben a főszereplő sorsa a pénz, a hatalom és a lelki vívódás határvonalán egyensúlyozik.

A Szaffi, Dargay Attila 1984-es mozifilmje Jókai Mór A cigánybáró és a Szaffi című kisregénye nyomán készült, és két szerelmes különös egymásra találását meséli el a török hódoltság végnapjaiban. A romantikus történet bővelkedik kedves állatfigurákban és szórakoztató párbeszédekben, a főbb karakterek Kern András, Pogány Judit, Gobbi Hilda, Bárdy György, Zenthe Ferenc, Csákányi László és Hernádi Judit hangján szólalnak meg.

A kilencszobás házban egyedül lakó uraságot zavarja a pincében lakó szegény ember kilenc gyermekének karácsonyi éneke. Ez a Melyiket a kilenc közül? története, amelyet 1983-ban mutattak be. A Jókai Mór novelláját feldolgozó rövidfilm Szőts István utolsó Magyarországon készített alkotása.

Ez is érdekelheti

„A filmfelújítás egy soha véget nem érő történet” – Fazekas Eszter a most induló Budapesti Klasszikus Film Maratonról

A ma kezdődő Budapesti Klasszikus Film Maraton kapcsán Fazekas Eszterrel, az NFI filmfelújítási és digitalizálási menedzserével beszélgettünk a filmrestaurálás izgalmas, összetett folyamatairól.

„A filmfelújítás egy soha véget nem érő történet” – Fazekas Eszter a most induló Budapesti Klasszikus Film Maratonról

A ma kezdődő Budapesti Klasszikus Film Maraton kapcsán Fazekas Eszterrel, az NFI filmfelújítási és digitalizálási menedzserével beszélgettünk a filmrestaurálás izgalmas, összetett folyamatairól.

1920-ban készült némafilm felújítására nyert támogatást a Filmarchívum

A cannes-i fesztiválon jelentették be, hogy idén A halál után című magyar némafilm nyerte el az Európai Filmarchívumok Egyesületének (ACE) restaurálási támogatását.

Kedvenceink Dargay Attila rendezőtől

Ma lenne 95 éves Dargay Attila Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész, a magyar animációs filmművészet kiemelkedő alakja. A nevéhez fűződő kedvenc alkotásainkat gyűjtöttük össze.