Ingyenes programokkal vár a Hangzó Helikon Fesztivál a Vajdahunyad várában

Program

A Hangzó Helikon-sorozat alkotói húsz éve tűzték ki célul az énekelt versek hagyományának megőrzését és terjesztését. A tavalyi nagy sikerű kápolnásnyéki esemény után, 2024-ben négyalkalmas fesztiválsorozattá nőtte ki magát a kezdeményezés. Idén Nádszegen, Bicskén és a nagyhírű Tusványos eseményeken is feltűnt a fesztivál. Az év utolsó, negyedik állomásán október 5-6-án Budapesten, a Vajdahunyad várában ezúttal egy ingyenes rendezvényen találkozhatnak kicsik és nagyok az énekelt versek legkiválóbb alakjaival.

A Hangzó Helikon Fesztivál 2023-ban debütált: szellemi elődjeihez híven a fesztiválsorozat is énekelt verseken keresztül kapcsolja össze a zenét és az irodalmat, ahogyan ezt a helikoni múzsák, az antik költők, vagy akár Balassi Bálint is tette.

A fesztivál egyik kiemelt programja Lackfi János és Gryllus Dániel Feldaraboljuk a végtelent című közös műsora, melyet október 6-án, vasárnap 15 órakor láthat a közönség a Vadászterem különleges helyszínén. A Kaláka együttes vasárnapi koncertjén a gyerekek nem csak hallgatói, hanem résztvevői is lehetnek az előadásnak, szombaton pedig a felnőttek élvezhetik Ferenczi Györggyel és az 1-ső Pesti Rackákkal közös műsorukat.  

Vasárnap nem csupán az énekelt versek jelennek meg a repertoárban, hanem számos gyermekprogram is szerepel a fesztiválon: kézműves foglalkozásokkal, bábjátékokkal, arcfestéssel, kosárhintával, nép fajátékokkal várják a kisebbeket. Az összművészeti családi fesztiválon kicsik és nagyok egyaránt válogathatnak a széles programkínálatból, ami ezúttal egy különleges helyszínen, a Vajdahunyad várában kerül megrendezésre.

A fesztiválra való belépés ingyenes, de lehetőség van adomány felajánlására, melyet a szervezők a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület számára ajánlanak fel. A Fortis Hungarorum szervezi már több mint tíz éve a Székelyföldi Varga Sándor Verstábort, melynek célja a magyar nyelv és költészet szeretetének átörökítése a fiatalok számára. Adományozásra a helyszínen készpénzben, és az alábbi bankszámlaszámon van lehetőség: 10918001-00000064-56250000

Program:
OKTÓBER 5., szombat

17:00-18:00 Musica Historica együttes: Balassi Bálint énekei
18:15-18:30 Kányádi Sándor szobrának megkoszorúzása a Kaláka együttes részvételével
19:00-21:00 Rackaláka (Kaláka & Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák)
OKTÓBER 6., vasárnap
Gyerekműsor:
11:00-12:00 Korpás Évi: Piripotty – mesekoncert
12:30-13:30 Kaláka – Nálatok laknak-e állatok?
Délutáni program:
14:30-14:50 Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület műsora
15:00-16:00 Lackfi János – Gryllus Dániel: Feldaraboljuk a végtelent
16:15-17:15 Villő énekegyüttes és Vedres Csaba: Fehér rózsa, Mária
17:30-18:30 Szarka Gyula és zenekara: Az élet sója
18:45-19:45 Tizenöt zsoltár (Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos hangversenye)
20:00-21:00 Misztrál együttes
Az esemény házigazdája: Süveges Gergő

További információ itt.