Meddig számít fiatalnak egy együttes?
Ezt több szempontból lehet megvizsgálni. A zenészek életkora döntő kérdés. Egy hangszeres zenész átlagosan 22-24 éves korában kerül ki a Zeneakadémiáról, és utána legalább három-öt év mindennapos tapasztalat szükséges ahhoz, hogy tisztában legyen a zenekari repertoárral, a különböző játékmódokkal, a zenekari muzsikálás fortélyaival.
Mikorra érik össze egy csapat?
Azt szokták mondani, hogy nyolc év együtt játszás után a csapat tagjai már ismerik egymás gondolatát; apró gesztusokból is érzik, mit szeretne a másik. Egy érett, felnőtt hangzás eléréséhez hat-nyolc évre van szükség.
A tízéves Anima Musicae zenészeinek jelentős része már az akadémián is együtt játszott.
Valóban, és szerintem az együttes négy-öt éve azt a színvonalat képviseli, amely a kamarazenekari kategóriában az ország legjobbjai közé emeli. Másodéves zeneakadémista voltam, mikor elkezdtük a kamarazenélést; az Anima Musicae megalakulása előtti években kialakult egy társaság, amely szívesen játszott együtt, és időnként koncerteket is adott. Tehát a zenekar története valójában az alapítást megelőző négy-öt évre nyúlik vissza.
Még tíz év távlatából is bátor, sőt talán vakmerő vállalásnak tűnik a zenekar alapítása ahelyett, hogy beültek volna már működő együttesekbe. Miért döntöttek így?
Annak idején sokszor átrágtuk, hogy érdemes-e belevágnunk. 2010-ben egy gazdasági világválság kellős közepén alakult a zenekar, komoly reményeket nem fűzhettünk ahhoz, hogy idővel ebből tudunk megélni.
Az együtt zenélés öröme verbuválta össze a társaságot, számunkra ez volt a legfontosabb.
A legtöbben közülünk már játszottak is szimfonikus zenekarokban, tehát nem az elhelyezkedési nehézségek sarkalltak bennünket erre. A zenekar első éveiben kimondottan problémát jelentett, hogy mivel az Anima Musicae nem rendelkezett olyan hátországgal, költségvetéssel, hogy eltartsa a muzsikusait, a legtöbb zenésznek volt valahol legalább egy félállása. Lényegében a szabadidőnket töltöttük azzal, hogy a kamarazenekart építsük, formáljuk.
Négy-öt éves volt az együttes, amikor ez megfordult, és ma már minden művészünk itt játszik elsősorban, és csak ha ideje engedi, vállal másutt fellépést. Ez fokozatosan alakult így. Az első évben nem láttuk ilyen tisztán, hogy struktúrát kellene építenünk, amely idővel majd megélhetést biztosít a zenészeinknek. Inkább csak volt egy álmunk, és projektről projektre álmodtuk tovább. Akadt egy műsor, amit szerettünk volna eljátszani, adódtak izgalmas helyszínek, ahol szerettünk volna fellépni, érdekes szólisták, akikkel szerettünk volna együtt játszani.
A koncertek sűrűsödése hozta magával a gondolatot, hogy ebből állandó együttest kellene csinálni. 2010 februárjában alakultunk, júniusban itt, az Óbudai Társaskörben adtuk az első koncertünket, amelynek sikere óriási lökést adott. Csak utána kezdtünk azon gondolkodni, hogyan tovább.
Komoly segítséget jelentett, hogy a koncert után megkeresett bennünket Gerő Péter közgazdász, és felajánlotta, hogy az ő vidéki birtokán tartsunk egy párnapos nyári workshopot. Ez vízválasztó volt számunkra, számára pedig meglepő volt az elhivatottságunk. Ezt látva segített a mai napig működő egyesületünk megalapításában és a kezdeti nehézségek megoldásában. Időbe telt, míg megtanultuk a működés jogi és egyéb előírásait.
Miért vállalta az együttes művészeti vezetését?
Sosem titkoltam, hogy én hívtam össze a csapatot. Már konzis éveim alatt is úgy éreztem: mindenem a kamarazene. A Rolla Jánossal való találkozás erősített meg ebben, és elkezdtem csapatot építeni.
Feladatvállaló típusú ember vagyok, szeretek irányítani, vezetni; kreatívan kitalálni, merre tartsunk.
Inkább az „utánam!” felkiáltás jellemző rám, nem pedig hogy „előre!”. Egy-másfél év alatt, szinte önmagától alakult ki, hogy én lettem a művészeti vezető.
Ön határozza meg a profilt és a koncertprogramokat, vagy megbeszélik őket?
Mindig mindent megbeszélünk. Tizenhat ember még kezelhető csapat. Keddenként a próba után tartjuk a megbeszéléseinket, amelyeken megvitatjuk az aktuális kérdések mellett a távlati terveket is. A végső döntést – a többiek álláspontját szem előtt tartva – én hozom meg, s ez jól működik.
A barokktól a kortárs zenéig nagyon sokféle muzsikát játszanak. Mennyire van markáns arculata az együttesnek?
A legbüszkébbek arra lehetünk, hogy a zenekarnak kialakult egy felismerhető hangzása; számunkra ez a legfontosabb. Főleg manapság, amikor egyre jelentősebb mértéket ölt az uniformizálás. Régen jól el lehetett különíteni a különböző hegedűiskolák játéktechnikáját, míg manapság egy kínai, amerikai vagy cseh klasszikus hegedűs ugyanolyan hangszínnel és frazeálással adja elő Mozart A-dúr hegedűversenyét.
Mi viszont törekszünk az egyediségre. Az Anima Musicae nem akar direkt más lenni, mint a többi kamarazenekar, bár vannak hiánypótló vállalásaink, mint például a kortárs zeneművek bemutatása. A 21. században alapvető igény, hogy főleg a kisebb formációk szakosodjanak, mi viszont mindenevők vagyunk. A 20. század második felében kialakult korhű hangszeres mozgalom speciális barokk előadási gyakorlatokat vezetett be, mi viszont modern hangszereken keltjük életre ezeket a műveket, ahogyan más klasszikus és kortárs alkotásokat is.
Igyekszünk kilépni a kissé elfásult: nyitány, versenymű, szimfónia koncepcióból. Természetesen vannak kiemelt misszióink: az ifjúságnevelés és a társadalmi felelősségvállalás jegyében szervezett koncertek. A kamarazenekar elsődleges célkitűzése tradicionális komolyzenei koncertek megvalósítása, de igyekszünk a programunkat innovatív elemekkel tarkítani: flashmobokat szervezünk, siketeknek és nagyothallóknak adunk koncerteket, és focipályán is muzsikálunk, ha úgy adódik.
Mennyire más a közönsége a kortárs műveket felvonultató KOMP-koncerteknek vagy a Für Anima programjuknak, mint a klasszikusabb B.A.C.H.-sorozatuknak?
Nem tudom pontosan: háttal állva én vagyok az egyetlen, aki soha nem nézi a közönséget, bár a zenekarral meg szoktuk beszélni, melyik koncertünk kiket vonzott leginkább. A legutóbbi KOMP-koncerten nagyon sok fiatal volt ott, ez elsősorban a Tesla helyszínének köszönhető, míg a Nádor Terembe szervezett kortárs koncerteken alig akadnak fiatalok. A törzsközönségünk örül a gondosan megválogatott műsornak, de sokszor inkább egy szólista, egy helyszín vagy az épp aktuális időjárás dönti el, részt vesznek-e a koncerten.
Mi következik az építkezésben?
Folyamatos alkalmazkodás és újratervezés. Nagyon erős évadot álmodtunk meg, ám a járványügyi helyzet keresztülhúzta a számításainkat. A jubileumi koncertünket sem tudtuk megtartani júniusban. Készítettünk egy klipet a tizedik évfordulóra. A külföldi megkereséseink bizakodásra adtak okot, ezek is meghiúsultak.
Szeptemberben úgy indultunk neki az évadnak, hogy ebben a félévben harminckét koncertünk lesz, ebből nyolc maradt. Elsősorban lemezfelvételekkel fogjuk pótolni a koncertek hiányát, e téren sok felkérésünk van. Folytatjuk a Hungarotonnál megjelent Vonósszerenádok sorozatunkat, és vannak kortárslemez-elképzeléseink is. Igyekszünk kitartóan ötletelni, és rugalmasan újragondolni a munkát.
Nemrég 14 iskolai koncertünket mondták le a járványhelyzet miatt. Kitaláltuk, hogy amíg jó idő van, az arra alkalmas iskolaudvarokon játszunk. Intenzívebben leszünk jelen a templomokban, és kevesebbet a tradicionális koncerthelyszíneken. Ez az időszak elsősorban lelkileg nehéz számunkra, hiszen
lassan fél éve úgy érezzük, hogy dolgozunk, dolgozunk, de – némi túlzással – most erre senki sem kíváncsi.
Teljesen értem a közönség aggodalmát, ami miatt nem jár szívesen közösségi eseményekre, számunkra mégis nehéz, hiszen jóval kevesebb a visszajelzés. Szinte teljesen magunkra maradtunk. Igyekszünk egymásban tartani a lelket.
A financiális helyzetüket három évre megoldotta a nemzeti ifjúsági zenekari cím. Év végén lejár a támogatás. Látszik már, hogy jövőre miből gazdálkodhatnak?
Ismét pályáztunk a címre, minden reményünk megvan a folytatásra. Az Anima Musicae népszerű együttes, az évadunk hatvan-hetven százalékát felkérések teszik ki, ezek viszont az említett okok miatt az utóbbi időben megfogyatkoztak. Izgatottan várjuk, mi lesz velünk 2021-től.
Fotók: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert
