Inkák, halászok és farmer Zala megyében

Egyéb


thurygyorgymuzeum_nagykanizsa_x.jpg
Thúry György Múzeum

(MTI) - Nagykanizsán a Thúry György Múzeum udvara ezen az éjszakán az inka udvar elnevezést kapja: A Nap fiai egykor és ma - az inkák tündöklése és bukása címmel nyílik időszaki kiállítás. A Halis István Városi Könyvtár inka olvasótáborral, mozgókönyvtári szolgáltatással vesz részt a rendezvényen. A kézműves foglalkozásokon a gyermekek indián viseleti tárgyakat, inka fejdíszeket, pánsípokat, a Los Andinos együttes tagjainak segítségével pedig indián totemállatokat és címerállatokat is készíthetnek. Keresd az inkák kincsét! címmel kincskereső kalandtúrát is rendeznek.

 
A Kiskastélyban és a Magyar Plakátházban első alkalommal láthatnak válogatást az érdeklődök azokból a festményekből, amelyeket végrendeletében Brunner Erzsébet festőművész szülővárosára, Nagykanizsára hagyott. A Két zarándok címmel Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet életművét reprezentáló tárlat nyílik, kalandos életútjukat pedig fotókiállítás keretében mutatják be. India misztikus világát a Calcutta trió zenéjével, valamint bengáli teaházzal idézik meg.
 
A Brunner-képek "ellensúlyozásaképpen" ugyancsak a múzeumok éjszakáján mutatják be  A csend festője címmel Z. Soós István csendéletet, zsánereket és természeti tájképeket ábrázoló alkotásait.
   
Keszthelyen ugyan a Balatoni Múzeum, a Georgikon Múzeum, a Mikus Galéria, valamint a Rádió és Televízió Múzeum is külön-külön programmal készül, de egységes belépőjeggyel lesznek látogathatók, a helyszínek között kisvárosi buszjárat segíti majd a közlekedést.
 
A Balatoni Múzeumban a Zsákmány című vándorkiállításon a halászat hagyományos és modern kellékeit mutatják be. A látogatók a Cserszegi asszonykórus bordalait hallgatva megkóstolhatják a balatoni borokat, majd ezt követően megnézhetik a Balatoni Borbarát Hölgyek barokk táncát.
 
Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban az Örökéletű farmer című kiállításhoz kapcsolódnak a programok. A múzeumkertben a Kelemen testvérek - a farmer-korszak magyarországi idejére - a hetvenes, nyolcvanas évekre jellemző népszerű zenéket játszanak - tette hozzá a művészettörténész.
 
A Múzeumok éjszakájáról bővebb tájékoztatást nyújt a www.muzeumokejszakaja.hu oldal.