Interaktív múzeum épül Sopronban

Egyéb

Jámbor László, a Soproni Parkerdőt gondozó Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója elmondta: tavaly ősszel kezdődtek az építési munkálatok. A 23 méter magas Károly-kilátó melletti régi büfét lebontották, és annak a helyén húztak fel egy új épületet. Jelenleg a belső munkálatokat, valamint a külső környezet rendezését végzik, az átadás szeptember 30-án lesz ? tette hozzá.

A háromszintes épületben kialakítanak egy ötven férőhelyes, korszerű eszközökkel felszerelt oktatótermet, az első és a második szinten pedig interaktív bemutatóterem lesz, amely a Sopron környéki élővilágot, vadgazdálkodást jeleníti meg. Itt játékos formában megismerkedhetnek majd a fiatalok az erdővel, a vadakkal. Továbbá a második szinten kap helyet a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem egykori professzorának, Kőhalmy Tamásnak (1936?2003) a hagyatékából berendezett állandó kiállítás. Az elismert erdőmérnök, vadbiológus életét, munkásságát mutatják be a közönségnek tárgyi és írásos dokumentációkkal. Az új létesítmény pedig a tudós nevét viseli majd.

000213697_1.jpg.jpg_orig1.jpg
Fotó: sopron.utisugo.hu

Jámbor László kitért arra is, hogy terveik között szerepel még egy 250 méter hosszú, az új épülettől induló lombkorona-tanösvény kialakítása. Az élővilágra különleges kitekintést nyújtó, a lombok szintjére vezető út engedélyeztetése folyamatban van, és jövőre el is készülhet. Ez szintén mintegy százmillió forint értékű beruházás lesz ? mondta a vezérigazgató. Távlati elképzelései között szerepel még, hogy a Soproni parkerdőben létrehoznak egy állat-bemutatót, egy kisebb vadasparkot. Ezt két éven belül valósítanák meg. A cél, hogy a beruházásokkal, amelyek magasabb színvonalú szolgáltatásokat biztosítanak, tovább növeljék a Károly-kilátó és környéke turisztikai vonzerejét ? foglalta össze Jámbor László.

A Soproni Parkerdő legnépszerűbb kiránduló helye a Károly-kilátó. Évente mintegy százezer turista fordul meg a kilátótoronyban. Itt állandó kiállítások elevenítik fel soproni kötődésű botanikusok és erdészek ? Kitaibel Pál, Kárpáti Zoltán és Gombocz Endre, valamint Roth Gyula és Csapody István ? munkásságát, de például Sopron vagy a Fertő tó is látható innen. A kilátó és a torony egyaránt Romwalter Károly soproni nyomdász és lapkiadó nevét őrzi. Ő és fia ácsoltatta a 398 méter magas hegyoromra az első fa kilátót, 1876-ban. Állaga azonban idővel megromlott, le is kellett bontani, és helyén a soproni Ybl-díjas építész, Winkler Oszkár (1907?1984) tervei alapján épült fel az új, immár kőépület. Ezt 1936-ban avatták, vagyis idén 80 éve. A jubileumról a kilátók napján, szeptember 19-én emlékeznek meg.

Forrás: MTI