A többségében közép-kelet-európai előadásokat összeválogató Tompa Gábor fesztiváligazgató elmondta: az idei rendezvény gondolkodásra szeretné késztetni a közönséget az első világháború óta lezajlott változásokról. A fesztivál programjában szereplő előadások főként az egyén és a közösség felelősségével kapcsolatban vetnek fel kérdéseket: mit tehetünk a változás érdekében egy olyan világban, melyből kiveszett a párbeszéd? A háború ugyanakkor a színházi kifejezésben megfigyelhető generációváltásra is értendő, hangsúlyozta Visky András, az Interferenciák művészeti tanácsadója.
A fesztiválon magyar nyelven Thomas Bernhard Vaterland című drámáját mutatja be Horváth Csaba rendezésében a Forte Társulat, Georg Büchner Woyzeckjét ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a budapesti Nemzeti Színház. A kolozsvári magyar társulat Shakespeare Velencei kalmárját, Tompa Gábor rendezését, és Adrian Sitaru Ilegitim című előadását láthatjuk. Urbán András a Belgrádi Nemzeti Színházban rendezett Hazafiak című előadásával lesz jelen. A meghívott alkotók többsége első alkalommal mutatkozik be Kolozsváron.
A kísérőprogramok között szerepel A hegyivadászköpenytől a vízügyi brigadéros egyenruhájáig című beszélgetés Bodor Ádám író részvételével, valamint Térey János író, költő, drámaíró első regénye, a Káli holtak bemutatója, ami többek között egy Kolozsváron játszódó Hamlet-előadásról szól.
A teljes program elérhető itt: Interferences Huntheater
Forrás: www.interferences-huntheater.ro/2018/
Fotók: Maszol