Mit érdemes tennünk annak érdekében, hogy értsük és ne félreértsük egymást?

Nagy öröm számomra, hogy a zsoboki táborból ismerjük egymást. Több mint egy évtizede minden nyáron megszervezik ezt a tábort. Mi volt a kezdeti célja, és hogyan formálódott át közben a program felépítése és tartalma?

1989. április 8-án megalakult az Anyanyelvápolók Szövetsége nevű civil szervezet, amely már a nevében is hordozza a lényegét. Negyedévente tartottunk elnökségi ülést, ekkor vettük fel az új jelentkezőket. Viszonylag hamar feltűnt, hogy sok fiatal szeretne a szövetség tagjává válni. Olykor az általános iskolás, középiskolás korú fiatalok, egyetemisták, fiatal felnőttek a jelentkezetteknek mintegy a felét tették ki. Ez adta az ötletet, hogy legyen egy anyanyelvi tábor, ahol a fiatalok egymással megismerkedhetnek, hallhatnak előadásokat, tartalmas rendezvényeken vehetnek részt, és ezáltal is kicsit közelebb csábíthatjuk őket magunkhoz.

Az tűnt fel az utóbbiak esetében, hogy jönnek ugyan az elszakított területekről fiatalok, de csak kevesen lehettek a tábor résztvevői, hiszen elsősorban a magyarországi ifjúsági csoportokat és beszédművelő köröket kellett meghívnunk. Erdélyből négyen csatlakozhattak, ketten Kolozsvárról és a környékéről, ketten pedig Székelyföldről. Láttuk, mennyire értékesek ezek a fiatalok, és tudtuk, hogy mennyire jó volna, ha szélesebb együttműködés alakulhatna ki velük. Emiatt mindig rágtam a fülüket, hogy ha hazatérnek Magyarországról, beszéljenek a magyartanárukkal vagy valakivel, aki az ügy iránt érdeklődik, hozzanak létre egy szervezetet, amely segíthet megszervezni egy, a magyarországihoz hasonló tábort. Nagyjából másfél évtizedig tartott ez a folyamat, amíg végül megszületett a Georgius Aranka Társaság. Ez nem az én érdemem természetesen, de arra már éppen elegendő volt, hogy a fiatalok a vágyálmom beteljesítői lehessenek. 2009-ben így indult el Zsobok.

A társaság nyaranta a tanároknak rendszeresen szervezett továbbképzést. 2006-tól 2008-ig egyre fogyó létszámban jöttek el tanárok. Emiatt az ottani bölcs magyartanárok, szervező kollégák arra jutottak, itt az idő, hogy a tanárok helyett a fiataloknak szervezzünk hasonló eseményt. Az Aranka Társaság ifjúsági tagozata vezetőségének jelenlétével, nagyon aktív és szorgos munkájának köszönhetően jött létre ez a bizonyos zsoboki tábor. 2008-ban meghívtam a fiatal vezetőket Vácra, ahol hasonló tábort szerveztünk, így láthatták, tapasztalhatták a táborszervezés mindenféle nehézségét, de az örömeit is. A tábori programoknak egy részét felhasználták otthon, majd kiegészítették a maguk nagyszerű ötleteivel. Idén már a tizenhetedik tábort szervezték meg; még a covidos évben sem maradt el, online formában ugyan, de sikerült megtartani.

Hogyan tudott kapcsolódni ehhez a kezdeményezéshez?

Zsobok maga a csoda. Ezt ilyen egyszerűen meghatározhatjuk. Ha valaki részt vesz a tábor munkájában, az látja azokat a fiatalokat, akik megérkeznek a táborba és – kezdetben – félnek részt venni valamiben, ami számukra ismeretlen. Majd eltelik néhány óra, és rájönnek, érzik, hogy jó helyen vannak. Nem kell megjátszaniuk magukat, nyugodtan lehetnek önmaguk, ez pedig arra is lehetőséget ad, hogy beszélgessenek olyanféle témákról is, amelyeket egyébként nem biztos, hogy megbeszélnének idegenekkel. A Zsobok név jelentése gödör, egy zsákfalu, körbezárva dombokkal. Nincs térerő, így telefonálni sem lehet. Ennek következtében a táborozók rákényszerültek arra, hogy beszélgessenek egymással, és kiderült, hogy az milyen jó. Tehát egy másik nagy értéke a tábornak éppen ez: az emberi kapcsolatok, amelyek viszonylag hamar barátságokká formálódnak, mert hasonló szemléletű, hasonló értékrendű fiatalok vannak jelen.

Van kedvenc programja?

Nincs, de ha mindenképpen meg kellene neveznem egyet, akkor Bordi Andrásnak, a Magyar Rádió főbemondójának zenés-éneklős estjét emelném ki. A tábor programszerkezete az első évtől nagyjából hasonló. Délelőtt előadások vannak, hiszen ez egy szakmai tábor. A délután általában szabadidős programokkal telik. A szervezők jóvoltából különféle vetélkedőkön és kirándulásokon vehetünk részt. Minden évben megnézzük a falut, hiszen vannak olyan diákok, akik még nem jártak ott. Az anyanyelvi táboraink szokása, hogy igyekszünk kihasználni az időt, a vacsora utáni, éjszakába nyúló programokról sem szabad megfeledkeznünk: van filmvetítés, együtt éneklés, együtt játszás, táncház, társasjátékozás.

Hogyan jelenik meg az anyanyelvápolás gondolatisága ezekben a táborokban?

Lényegében mindegyik mögött ott van a szándék. Egyrészt az előadásainknak egy része kifejezetten a nyelvészettel, az anyanyelvvel, az irodalommal kapcsolatos. Másrészt a „kiegészítő” programoknak tűnő események során is – más formában ugyan, de – megjelenik ez a gondolatiság. Kiderül, hogy énekes és táncos formában is lehet az anyanyelvről beszélni. Minden rezdülésben ott van ez a téma.

Miért kulcsfontosságú az, hogy a fiatalok részt vegyenek az anyanyelv ápolásában?

Természetesen tudnunk kell azt, hogy akik vállalják, hogy nyáron, július közepén egy hétig egy anyanyelvi táborba elmennek, azok nem „átlagos” fiatalok. Fontos, hogy egy korosztály tagjainak a többsége miben vesz részt és miben nem. Akik azt mondják, hogy elmennek Zsobokra, azok szinte a fehér holló szerepét töltik be a körülöttük lévő fiatalokhoz és az ő értékrendjükhöz képest. A táborozóink érdeklődnek valami iránt, ami a nagy többséget nem foglalkoztatja. A tábor programjainak és eseményeinek hatására általában a gyerekek életszemlélete is megváltozik a hét végére.

Milyen foglalkozások segítenek ebben?

Nagyon gyakran foglalkozunk például a beszéd-, magatartás- és érintkezéskultúra különféle kérdéseivel. Értjük-e egymást? S ha nem értjük, miért nem értjük? Mit érdemes tennünk annak érdekében, hogy értsük és ne félreértsük egymást? Ez a táborainkban alapkérdés. A beszédkultúra mellett sokat foglalkozunk a viselkedéskultúrával is. Montágh Imre professzor úr fogalmazta meg, hogy sajnos felgyorsult a magyarság elbunkósodása. Az embereknek jó része ma egyre kevéssé tartja fontosnak a játékszabályokat (illemszabályokat) .

Az előadásaimat elsősorban ennek szentelem, abban reménykedve, hogy legalább elgondolkodnak a hallottakon.

Olyan hétköznapi ügyekkel is foglalkozunk, mint például a kézfogás, a bemutatkozás, a megszólítás.

Az Aranka-versenysorozat elemei a táborban is megjelennek. A helyes kiejtés kérdéseivel is foglalkozunk, a szövegek helyes tolmácsolásával, felolvasásával, a beszéd törvényszerűségeinek a megismerésével. Ezeket az ismereteket életük végéig hasznosíthatják. Számos versenyzővel találkozom, akik elmondják, nagyon tudatosan törekszenek arra, hogy amikor megszólalnak, megnyilvánulnak a hétköznapokban, bárhol – a családban, a munkahelyen, a tömegközlekedési eszközökön –, odafigyelnek arra, hogy ez a bizonyos „értés vagy félreértés” kérdése hogyan jelenik meg. Figyelnek arra, hogy amit szeretnének megértetni másokkal, az valóban eljusson a beszédtárshoz.

Mit kell, érdemes tudni az említett versenysorozatról?

Hogy fontos a helyes kiejtés, azt Kodály Zoltán is megfogalmazta egykor a 30-as években, arra biztatva a korabeli magyar társadalmat, hogy legyen fontos számukra az anyanyelv védelme, megóvása és a sajátosságainak a megismerése. Sajnos, ekkor még csak egyszer rendezték meg a Kazinczy-versenyt, viszont 1960-ban Péchy Blanka színművésznő létrehozott egy alapítványt. Az ő kezdeményezésére indult el ismét ez a folyamat. Ő hirdette meg, hogy a színművészek, előadóművészek, rádió- és televízióbemondók, később pedagógusok, tanárok szorgalmazzák a példamutató beszédnek az elterjesztését. Ez indította el 1966-ban a versenyfolyamatot. A cél az volt, hogy egy szöveget a versenyző úgy mutasson be, hogy ő is értse és megértesse a hallgatóságával is.

Ön is versenyzőként volt először résztvevője az eseménynek.

Először 1975-ben voltam versenyző, éppen a verseny 10. évfordulóján. Az életemet nagymértékben befolyásolta annak a három győri napnak a megélése. Nagyszerű fiatalok sokaságát láttam, akik nem vetélytársat láttak a másikban, hanem társat, akivel jól lehet együtt énekelni, jól lehet együtt beszélgetni, és ez a verseny bizonyos fokig egy játék, még ha komoly játék is, komoly célokkal.

Kik, milyen korosztályban versenyezhetnek?

A Kazinczy-versenyen az általános iskola 5. osztályától az egyetemi tanulmányok utolsó évéig – lényegében több mint tíz éven át – vehetnek részt az érdeklődők. 

Sokan érdeklődnek a verseny iránt?

Korábban is említettem, hogy a fiataloknak tekintélyes része kevésbé mutat érdeklődést, mint évekkel ezelőtt, de mindig vannak olyan nagyszerű, értékes ifjak, akik nagyon szívesen vesznek részt. Nem látom annyira aggasztónak a helyzetet, mint amennyire sokan látják. Aránybeli eltolódásokat látok, és ezekben inkább az az aggályom, hogy az életnek, a világnak annyi csábítása van, hogy félek, elrabolhatják tőlünk ezeket a gyerekeket.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége milyen más programokat kínál a fiataloknak?

Az Anyanyelvápolók Szövetsége alelnökeként és a Kazinczy-díj Alapítvány elnökhelyetteseként az év 52 hétvégéjéből 32-35 alkalommal olyan rendezvényen vagyok, amely ezekkel az ügyekkel kapcsolatos, például versenyek, táborok, tanácskozások. Van egy Országos Ifjúsági Anyanyelvi Parlament, ahol megválasztják azokat a fiatalokat, akik az elkötelezettségükkel elnyerték a többiek bizalmát. Van Tahiban egy kétnapos együttlétünk, ahol a szövetségről, a beszéd-, magatartás- és érintkezéskultúráról, anyanyelvi eseményekről beszélgetünk. Szinte az anyanyelvi játékok áradatában élünk, sok helyen rendeznek regionális csapatvetélkedőket. Érdemes kiemelnünk az Édes Anyanyelvünk című folyóiratot, ott a fiataljaink írásait is olvashatják. Folyamatos az együttműködés a Kárpát-medencei szervezetekkel is. Jelenleg az ifjúsági tagozat egyik fő kezdeményezése, hogy az egyetemistákat is igyekszünk megnyerni, nem csak az általános és középiskolásokat. Például Szegeden májusban tartottak egy konferenciát, ahol 23 előadás hangzott el fiatal nyelvészektől. Rengeteg olyan program van, amelyen részt vehetnek a fiataljaink, a legfontosabb az, hogy legyenek olyan élmények, amelyek összekapcsolják őket.