Ön 1994-től kettős – lengyel és magyar – állampolgár. Anyanyelvén, ám magyarul is érthetően, jól beszél. De milyen nyelven gondolkodik, milyen nyelven alkot?
1965-ben költöztem Magyarországra, mert három évvel korábban magyar nőt vettem feleségül. Életem nagy részét tehát Magyarországon töltöttem. Tekintve azonban, hogy költő voltam és vagyok, ráadásul társalapítóként részt vettem egy irodalmi csoport létrehozásában szülővárosomban, Poznańban, a lengyel nyelv mindig is rendkívül fontos volt számomra. Éppen ezért ez az a nyelv, amelyet a mindennapokban elsődlegesen használok. Minden könyvemet lengyelül írtam, s bár a legtöbb magyarul is megjelent, ezek csak fordítások. Persze nem szeretném kihagyni a beszélgetésből a legjobb fordítóimat: verseimet többek között Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Fodor András, az ifjabb Döbrentei Kornél, illetve Zsille Gábor ültette át magyar nyelvre, a prózaszövegeimet pedig Szenyán Erzsébet és a fiam, Sutarski Szabolcs fordította. Otthon csak lengyelül beszélek, mert a feleségem és a fiam is beszéli, hacsak nincs magyar vendégünk, akkor persze mindannyian magyarra váltunk. A gondolkodás teljesen más dolog. Lengyelül gondolkodom, amikor lengyelül beszélek vagy írok, de magyarul teszem ugyanezt, amikor magyar nyelven szeretném kifejezni magamat.
S milyen nyelven álmodik?
Az álmaimban nincs jelen a nyelv ilyen formában, azokat képileg élem át. E jelenetek pedig lehetnek lengyelek és magyarok is, hiszen mindkét országból származnak valós élményeim.
Egy tanulmányútnak köszönhetően először 1960-ban járt Magyarországon. Milyen elvárásokkal érkezett az országba akkor?
Magyarországról nem sokat tudtam. A lengyelek túlnyomó többsége így van ezzel. Ettől függetlenül Magyarországot mi, lengyelek mindig is a baráti országok között tartottuk számon, ellentétben mondjuk Németországgal, Oroszországgal vagy Csehszlovákiával. 1956-ban, a magyar forradalom és felkelés leverése után kezdő költőként három oroszellenes és magyarbarát verset írtam. Négy év múlva viszont már nem foglalkoztam a magyar tragédiával. Közönséges turistaként érkeztem ide. Főként amiatt, hogy Lengyelországban 1956 után teljesen megváltozott a helyzet. A rövid ideig tartó poznańi felkelés után Lengyelországot a kultúra terén a szabadság érzése hatotta át – azt viszont nem tudtam, hogy e tekintetben pontosan mi történt Magyarországon. Az első magyarországi látogatásomkor még nem értettem a magyar nyelvet, s így nem is tudtam senkit megkérdezni erről.
Hogyan ismerkedett meg jobban a magyar kultúrával? Vannak emlékezetes történetei ezzel kapcsolatban?
A feleségemmel az első magyarországi utam során ismerkedtem meg. Budapesten sétálva, múzeumokat látogatva, felkeltette az érdeklődésemet egy gyönyörű épület, amely korábban a pálos atyák kolostora volt a Gellért-hegy lábánál. Az épületében a háború után a Liszt Ferenc Zeneakadémia diákházát rendezték be. Amikor benyitottam, a későbbi feleségemtől – aki egy kicsit tudott németül, épp úgy, mint én – megtudtam, hogy ez nem múzeum. Így kezdődött az ismeretségünk, ami két év múlva (1962-ben) házassággal végződött. A polgári esküvőt Poznańban, az egyházit pedig Budapesten tartottuk. Először Lengyelországban, Poznańban, majd Varsóban éltünk, három év múlva pedig – 1965-ben – Budapestre költöztünk. Közben – a feleségemnek és egy magyar nyelvű tankönyvnek köszönhetően – valamelyest megtanultam magyarul. A magyarnyelv-ismeret pedig lehetőséget nyújtott arra is, hogy elkezdhessek mezőgazdasági gépek tervezőjeként dolgozni. A magyar kultúrával való ismerkedésem tehát már Lengyelországban elkezdődött, de az esküvő után Magyarországon mélyítettem el a tudásomat.
Mennyire okozott nehézséget a magyar nyelv megtanulása?
Állítólag a magyar nyelv az egyik legnehezebb és legkifejezőbb erejű nyelv a világon, ami a műfordítások esetében különösen fontos. A tanulás során össze tudtam hasonlítani a magyart az angollal – az utóbbi hat évig kötelező nyelv volt a gimnáziumban, ahova jártam. Ugyanez volt a helyzet a némettel, amiben viszont azért mélyedtem el, hogy beszélgetni tudjak a feleségemmel. Nyelvtanáraim – egy Oxfordban diplomázott angol professzor és egy Bécsben végzett hölgy – szigorúságának köszönhetően nem vettem észre lényegi különbséget a tanulás nehézségének mértékében. Nyilván azt, amikor a még fiatal feleségem tanított engem magyarra, sokkal kellemesebb volt megélni, mint a másik két esetet, talán ezért nem tűnt olyan nehéznek a magyar nyelv elsajátítása.
Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy Magyarországra érkezése után rövidesen bekapcsolódott a magyar költészeti életbe, de egyúttal visszatalált a lengyel irodalomhoz is.
Amikor Lengyelországból Magyarországra költöztem, még csak 31 éves voltam. Miután a mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos gépészmérnöki munkám miatt Poznańban kezdtem eltávolodni a versektől és az irodalomtól – ehhez hozzájárult az is, hogy a poznańi Wierzbak-csoport, amelynek társalapítója voltam, idővel felbomlott –, a költözéskor elhatároztam, hogy nem hagyom megszakadni az irodalomhoz fűződő viszonyomat. Megállapodást kötöttem Lengyelország három legjelentősebb kulturális folyóiratával – a varsói Poezjával, a krakkói Życie Literackievel és a poznańi Nurt havilappal –, hogy állandó magyarországi tudósítójuk leszek. Rendszeresen írok nekik az itteni kulturális, illetve irodalmi életről, sőt olykor még Magyarország gazdasági viszonyairól is. Ezen kötelezettségem pedig elősegítette, hogy a helyi irodalmárokkal és a kulturális élet fontos személyiségeivel ismeretség alakuljon ki.
Mivel én is költő voltam, különösen érdekelt a magyar költészet helyzete. Feleségemnek és költő barátaimnak köszönhetően felfedeztem Radnóti Miklós líráját, a költő végzetes útja során írt megrázó verseit. Lengyelre kezdtem fordítani, mert kiderült, hogy ott ezek a versek ismeretlenek. Miután Radnóti írásait lefordítottam, olyan kortárs költők verseit is elkezdtem tolmácsolni, akikkel a budapesti és balatonfüredi nemzetközi fesztiválokon ismerkedtem meg (1968-tól kezdődően). Közéjük tartozott Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Fodor András.
Ezeknek a – sokszor barátsággá alakult – ismeretségeknek köszönhetően 1976-ban jelent meg első magyarra fordított verseskötetem Konrad Sutarski versei címmel. Viszonzásul a Radnóti-verseskötetet (1980-ban) és Csoóri verseit (1981-ben) lengyel nyelven jelentettem meg Krakkóban. Végül a második világháború utáni kortárs hazai magyar költészet lengyel nyelvű antológiája is elkészült a válogatásomban 1985-ben. Ennek különlegessége volt, hogy olyan versek is helyet kaptak benne, akiknek a szerzői Magyarországon a „tiltott” (Petri György) illetve a „tűrt” (Pilinszky János, Csoóri Sándor) kategóriában szerepeltek. Erre mondta azt Bella István az Élet és Irodalom folyóiratban közölt recenziójában: „Kár, hogy nálunk nincs ilyen.”
Hogyan gondolkodnak a lengyel emberek a magyarokról?
Amikor a feleségemmel még fiatalok voltunk, és Lengyelországban éltünk, sok lengyel emlékezett még a második világháborús magyar segítségnyújtásra. Arra, ahogyan a magyarok befogadták a németek elől délre menekülő lengyeleket, de az 1920-as bolsevik–lengyel háború során a varsói csatánál létfontosságú magyar lőszerszállítmányról – amely nélkül nem kerekedhettek volna felül a lengyel erők a háborúban – például nem volt tudomásuk. Az erről való általános tudás megváltozott, de csak a rendszerváltozás után, amikor a lengyel–bolsevik háború már nem volt többé tabutéma.
A törés 2014-ben következett be, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát. A lengyelek érzelmileg az ukránok oldalára álltak. Ez főként annak volt köszönhető, hogy velük nagyjából ötszáz évig egy országban élő nemzetként kezelik őket. Ezzel szemben a magyarok Ukrajnára ettől kezdve egyre inkább soviniszta államként tekintettek, amely kezdte megfosztani az orosz ajkú kisebbségeket az alapvető nemzetiségi jogaiktól, és velük egy kalap alatt a magyarokat, a lengyeleket és a többi kisebbséget is, miközben például a magyarok jóval több ideje éltek Kárpátalján, mint az időközben betelepült ukránok. Ám a lengyeleknek az ukránok iránt tanúsított baráti hozzáállása 2023-tól lankadni kezdett – ettől kezdve tudatosul egyre inkább bennük, hogy míg ők népirtásnak tekintik azt, ahogyan a második világháború idején a soviniszta Bandera követői százezres nagyságrendben mészárolták le az Ukrajnában élő lengyeleket, addig az ukránok nemzeti hőst fabrikáltak a bűnös Banderából.
Az ezeréves lengyel–magyar barátság leépülése a múlt évben, a lengyelországi hatalomváltás következtében tovább fokozódott. A 2015 óta Jarosław Kaczyński vezette jobboldali, nemzetpárti Jog és Igazságosság elvesztette a legutóbbi választásokat, és a Polgári Koalíció nyert. A koalíció elnöke, Donald Tusk lett a miniszterelnök. A koalícióba bekapcsolódott a volt kommunista baloldal, ami önmagában is sokat mond a mostani lengyel politikáról. Ennek eredményeként Lengyelország az Európai Unió föderális politikája mellé állt, teljesen elfordulva az Orbán Viktor Magyarországával történő együttműködéstől, ami pedig a globális, uniós politikával szemben nagyon is reális politikai irányvonalat jelent.
És hogyan látja ennek a fordítottját: a magyar ember hogyan viszonyul a lengyelekhez?
A magyarok viszonyulása a lengyelekhez kiegyensúlyozottabb, mint a lengyeleké a magyarokhoz. Az egyetlen kivétel az 1980-as évek vége, ez Lengyelország gazdasági összeomlásának az időszaka. Wojciech Jaruzelski tábornok idejében több lengyel kezdett illegális kereskedelmet folytatni, ezzel a céllal sokan jöttek Magyarországra is „seftelni”, sokat rontva azon az összképen, amit a magyarok korábban a nemzetemről alkottak. Ez a negatív közjáték azonban az 1990-es évek elejére lecsendesedett. Aztán Lengyelország gyorsan utolérte a többi volt szocialista országot, és ez a mai napig így maradt.
S mit jelent az, hogy ön (félig) magyar is? Van-e különbség a lengyel és a magyar Konrad Sutarski között?
Rendkívül örülök, hogy a két országhoz – Lengyelországhoz és Magyarországhoz – való viszonyom időközben olyan mértékben kiegyenlítődött, hogy Magyarországot immár jó ideje második hazámnak tudom tekinteni, ráadásul majdnem hatvan éve itt dolgozom. A legnagyobb civil szervezet, a CÖF–CÖKA idén tüntetett ki a Szellemi Honvédő díjjal. Számomra ez volt a legmagasabb elismerés, amit Magyarországon kaphattam, habár számos állami és egyéb kitüntetéssel ismerték már el a munkásságomat.
Ahogy korábban már elhangzott, a házasságkötésük után a feleségével két évig Lengyelországban éltek. Miért döntöttek mégis Magyarország mellett?
Az esküvő után a feleségem nem tudott azonnal Lengyelországba jönni utánam. Több mint fél évet kellett várnia a kommunista állam jóváhagyására. Emiatt csak az ’56-os politikai foglyok részleges amnesztiájának évében, 1963-ban került ki Lengyelországba. Akkor már kezdett megváltozni a Kádár-rendszer – a sokak által azóta is emlegetett – jelszavával: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” 1968-ban létrejött az új gazdasági mechanizmusként beharangozott gazdasági reform is, amely a Szovjetunió gyámsága alatt álló bármely más országénál magasabb szintre emelte a magyar gazdaságot. Ezzel szemben Lengyelországban igen rosszul állt a gazdaság helyzete.
Még az alapvető cikkekért is sorba kellett állni, a tejért, a vajért vagy a húsért is. Ez a feleségemnek szokatlan volt. Amikor azt javasolta, hogy Magyarországon folytassuk a közös életünket, kezdetben ideiglenes, de nagyszerű, vonzó ajánlatként fogtam fel. Nem számítottam rá, hogy mi lesz ennek a vége. Nem készültem fel, hogy Magyarország, a magyar nép – az általam ismert többi indoeurópai országtól minden tekintetben oly mértékben elütő – történelme, kultúrája és nyelve hogyan vonzhat be engem és tarthat örökre önkéntes fogságban.
Mit emelne ki a magyar kultúrából, a magyar hagyományokból, ami önnek a legfontosabb, illetve mennyire keverik össze a magyar és a lengyel szokásokat a magánéletükben?
A magyar az egyetlen Ázsiából származó európai nemzet – a kortárs európai kutatások szerint is –, és egyben a világ egyik legrégebbi nemzete is. Saját történelme van, olyan ősi népekkel rokon, mint a szkíták és a hunok. Egyes krónikák és legendák értelmében a Szent Korona eredetét tekintve egészen a nagy hun vezér, Attila idejéig visszavezethető. Szent István Máriának ajánlotta fel halála előtt a Szent Koronát és vele együtt a nemzetet. A keresztény világban itt történt meg elsőként, hogy egy országnak égi királynője és védelmezője lett, a királyoknak pedig a Szent Korona által megjelenített, a Mária által pártfogásba vett államiság szolgálatába kellett állítaniuk az uralkodásukat.
A magyarság a kora középkorig és a Kárpát-medencei letelepedésig lovas nemzet volt. A zenében erre példák a legrégebbi pentaton dalok, amelyeket az ide érkező magyarok hoztak be Európába. A magyar kultúra hasonló, ősi példája a latin ábécé mellett a ma is alkalmanként használatos rovásírás. Magor és Hunor (Romulusszal és Remusszal ellentétben) testvérekként egymásért, nem pedig egymás ellenében küzdöttek. A hét magyar törzs vezéreinek szövetségkötése valamelyest emlékeztet a lengyelek és a magyarok között kialakult barátságra. Ezeket a múltbéli eseményeket és összefüggéseket, a két nemzet nagy és dicsőséges történelmét a fiamnak és feleségemnek is megtanítottam, és amennyire tudom, az unokáimnak is közvetítem. Ugyanakkor ezek a témák a könyveimben is helyet kapnak, a kétnyelvű kötetként kiadott Az én Katyńom (2010), a Lengyelország és Magyarország a keresztény Európa védőbástyája a múltban és jelenben (2016) című kétrészes könyv, illetve a Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal (2018) című kétnyelvű és kétkötetes kiadvány is tartalmaz részleteket a két nemzet barátságának történelméből.
Az ünnepeket tekintve pedig a legfontosabb hagyományaink közé tartozik a budapesti lengyel katolikus templomban megáldott karácsonyi ostya megtörése, elfogyasztása és a karácsonyi kívánságok megosztása.
Petőfiék idejében a költő az értelmiség csúcsán állt, ez viszont megváltozott a II. világháború után a nyugati demokráciák világában. A költő mai szerepe és feladatai című esszéjében viszont azt is mondja, hogy a jelenünkben a költők küldetése újból meghatározó az emberiséget tekintve.
A költő látnoki feladata ma is Európa és a világ védelme, akárcsak a 19. században, a romantikában. Abban az időben azonban nem léteztek ilyen embertelen ideológiák, amelyek a 20. században a sztálinista kommunizmus és a hitleri nácizmus formájában valósultak meg. Bár ezeket közös erővel sikerült szétzúznia a világnak, egy újabb, a torz liberalizmusból született globalista ideológia jött létre, amely a két korábbi ideológia számos elemét is felhasználta.
Ezért a költő küzdelme ma sokkal nehezebb, mint a 20. századi költőé volt. Mivel azonban a művelt emberfők köre ma jóval kiterjedtebb, mint a 19. században, a költő látnokként való fellépése önmagában nem lehet elegendő, amint az emberiséget a közös hagyományok és értékek védelmére hívja. Ettől függetlenül egy költőnek, íróembernek a kontinensünk és a világ civilizációs és etikai értékek védelmezőinek élére kell állnia, mert ő képes a leghatékonyabban megmozgatni az emberi szíveket és elméket, erőfeszítésre tudja ösztönözni az emberiséget.
