Interneten a British Library hangarchívuma

Kultpol

A nagyjából 44 ezer felvételt tartalmazó gyűjteményben a hangok szinte minden lehetséges változata hallható, méghozzá a felvevőtechnika kezdeteitől - számolt be róla a The Guardiannek Janet Topp Fargion, a könyvtár illetékes munkatársa. Emellett azt is elmondta: elsődleges feladatuknak azt tekintették, hogy végre mindenki számára elérhetővé tegyék azokat a hanganyagokat, amelyek többségéhez a könyvtár 2000-2001-ben egy, a lottóalap által pénzelt projekt során jutott hozzá.

A kollekció többségét eddig soha senki nem hallotta, és a felvételek többsége nyers, eredeti változatában érhető el. A gyűjteményben egykori katonadalok, vagy épp népdalok is találhatók. Az első felvételek több mint 100 évvel ezelőtt készülhettek: Alfred Cort Haddon brit antropológus viaszhengerén aborigén bennszülöttek dalát örökítette meg, 1898-ban.

A könyvtári anyagban vannak még korábban kiadott, de alig ismert afrikai felvételek is, a szakértők azonban a leginkább érdekesnek azt a hanganyagot tartják, amely egy szú tevékenységét örökítette meg, amint hajnali négykor az ablakkeret anyagát rágta.