Internetes filmletöltő oldal indult

Egyéb


binjip.jpg
Többek között a Bin Jip című film is megnézhető mostmár online

 (MTI) - Port Ferenc, a Budapest Film Rt. vezérigazgatója elmondta: élve a modern technika adta lehetőségekkel, meg kívántak jelenni a digitális filmforgalmazás piacán. Hozzátette: ezt a projektjüket legalább annyira fontosnak tartják, mint amikor 20 évvel ezelőtt eldöntötték, hogy létrehozzák az Art-mozi hálózatot.
  Bognár Péter, a Budapest Film Rt. filmkereskedelmi osztályának vezetője elmondta, a filmklik.hu portálról egy gombnyomásra elérhetők a filmek. Az oldal az induláskor 80 filmet kínál, de nyár végére már 200-250 alkotást "vetít", nagy részüket magyar szinkronnal. Az új filmek a DVD-kiadás után két hónappal kerülnek majd az online boltba.
  Az úgynevezett sugárzás 690 forintba, míg a vásárlás 1390 forintba kerül, azonban ha valaki visszatérő felhasználó, és már több filmet letöltött, akkor ezek az összegek 500 és 1000 forintra csökkenhetnek. A "sugárzott" filmek 48 óráig nézhetők meg, a letöltött filmek pedig kiírhatók DVD lemezre, azonban a kódolás miatt csak a saját számítógépen nézhetők meg, asztali DVD-játszón nem. A készítők kiemelték, hogy bármelyik számítógép összeköthető a televízióval, így nem csak a gép monitorján lehet filmet nézni.
  Bognár Péter elmondta, hogy a szolgáltatás elindítása 93 millió forintba került és három éven belül szeretnék jövedelmezővé tenni a weboldalt. A filmklik.hu amatőr filmfesztivált is indít, amelyre bárki nevezhet az oldalra feltöltött alkotásával.