Premier előtti vetítéseket, valamint magyarországi forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmeket is kínál a 7. Skandináv Filmfesztivál, amelyet október 22. és 28. között tartanak az Art+ Cinema moziban Budapesten. Az alábbi vetítéseken mi biztosan ott leszünk.

Történetek a végtelenségről / Om det oändliga (About Endlessness), 2019

Számunkra nem csupán a skandináv filmfesztivál, de az év egyik legjobban várt filmje Roy Andersson Ezüst Oroszlán-díjas fekete komédiája. A kultrendező új alkotásának ezúttal is Pálos Gergely volt az operatőre, akivel október 24-én, a film vetítését követően közönségtalálkozót is tartanak. A Történetek a végtelenségről helyzetek és szituációk humoros sorozata, amelyben a hétköznapok banalitása átlagos emberi érzéseket hoz felszínre. A sajátságos skandináv humorral átitatott megfigyelésekben egyenrangúvá válnak a jelentéktelennek tűnő és történelmi pillanatok, legyen szó hitevesztett papról, középszerű életén kesergő idős férfiról, menetelő hadifoglyokról vagy táncoló kamaszokról – minden pillanat lehet jelentőségteljes, ugyanakkor teljesen jelentéktelen a külső megfigyelő számára. Roy Andersson alkotása elmélkedés a létezésről, az élet értelméről, az emberi lét szépségéről és kegyetlenségéről.

A filmet a fesztiválon láthatjuk először, október 22-én, 24-én és 26-án is vetítik.

Egy humorista élete / En komikers uppväxt (My Life as a Comedian), 2019

Premier előtt lesz látható a Jonas Gardell bestselleréből készült Egy humorista élete című film Rojda Sekersöz rendezésében október 23-án, majd ezt követően 25-én és 27-én.

A főszereplő, Juha sikeres komikusi karriert tudhat maga mögött, telt ház előtt mutatja be stand-up előadását gyermekkoráról, amelyben elmeséli, hogyan jutott el oda, ahol ma van. A közönség messziről érkezik, hogy meghallgassa az osztály egykori ügyeletes bohócának vidám történeteit, de a mögöttük meghúzódó valós történetet, amely mély tragédiával átszőtt, képtelen elmesélni. Juhának végig kell járnia az emlékek útját, hogy eljusson a megváltásig. Az Egy humorista élete költői módon ábrázolja a növekvő fájdalmat, a kamaszkori félelmeket és egy zaklatás fájdalmas következményeit, miközben megismerhetjük a hetvenes évek svéd kultúráját is.

Aniara, 2019

Harry Martinson Nobel-díjas svéd szerző Aniara című tudományos-fantasztikus verses eposzának filmes adaptációját Pella Kågerman és Hugo Lilja rendezték, október 22-én és 24-én láthatja a magyar közönség.

A történet szerint miután a Föld lakhatatlanná válik, az embereket új hazájukba, a Marsra költöztetik. Az Aniara egyike a hatalmas űrhajóknak, amelyekkel a szállítást végzik, azonban egyik útja során űrszeméttel ütközik, amint elhagyja a Földet, és letér pályájáról. Az utasok lassan ráeszmélnek, hogy az üres és hideg világűrben ragadtak, soha többé nem térhetnek vissza a Földre. Mindez arra készteti őket, hogy önmagukba nézzenek és elgondolkodjanak helyükről az univerzumban.

The Man Who Played with Fire / Mannen som lekte med elden, 2018

A The Man Who Played with Fire a Millenium-könyvekkel világhírűvé vált svéd író, Stieg Larsson örökségét és életművét mutatja be a dokumentumfilm eszközeivel, Henrik Georgsson rendezésében. A sorozatból számos sikeres filmadaptáció készült. Larsson mindig is elhivatott újságíró és szerző volt, akinek lenyűgöző, drámai életéről mindezidáig nem sokat tudtunk. Írásaiban gyakran emelt szót a szélsőséges jobboldali eszmék ellen.

A filmben közeli barátai és ismerősei elevenítik meg alakját, de betekintést nyerünk különböző magán- és (eddig nem látott) archív felvételekbe is október 27-én és 28-án.

Férfiak és csirkék / Mænd & høns (Men & Chicken), 2015

Néhány korábbi skandináv filmremek is a program része, így például a dán kultrendező, Anders Thomas Jensen 2015-ös Férfiak és csirkék című alkotása.

Gabriel és Elias hiába testvérek, gyökeres ellentétei egymásnak. Gabriel lestrapált egyetemi professzor, Eliast meg csak a nők és a közhelyes tények foglalkoztatják. Egyik óráján Gabriel telefonhívást kap, amelyben közlik vele, hogy apjuk elhunyt. Életük váratlan fordulatot vesz, amikor egy videófelvételből megtudják, a megboldogult igazából nem is a biológiai apjuk volt, mert ő valójában még mindig él, mégpedig egy szigeten. A két testvér útnak indul, hogy aztán egyre több meglepetés érje őket. Megismerkednek a polgármesterrel és lányával, aki utálja az életét, önmagát, a családját és a szigetet, és egyébként is kicsit neurotikus nő. A szülői házban aztán egy csomó állat mellett olyan hibbant emberekkel is találkoznak, akikről nemcsak az derül ki, hogy testvéreik, de ismerik az eltitkolt igazságot a családjukról és önmagukról is.

A filmet a nyitónapon, október 22-én nézhetjük meg.

A Skandináv Filmfesztivál teljes programját itt lehet böngészni. Na, kivel találkozunk a vetítéseken?

Nyitókép: Történetek a végtelenségről