Elkezdődött egy Kultúrhíd nevű, egészen új, olasz-magyar programsorozat is. A megnyitója, az importszőlős fogadással megtörtént ugyan, de a hely szelleméről, Károlyi Mihályról szóló előadást hiába kerestem, helyette beterelt egy kedves hölgy a már hagyományos Budapest Transzfer egyik első eseményére, a maratoni versolvasásra a Vörös szobába, a kezembe nyomva egy útmutatót. A nemzetközi irodalmi fesztivál felolvasó estjéhez jól is jött a költőügyi eligazító, mert a magyarokon kívül nem volt ismerős a többi arc.
A programsorozat idei témája (Bűn és rejtély az irodalomban) azt kutatja, létezhet-e irodalom bűn nélkül, ami érdekes, mert szerintem néhány író, illetve költő esetében már önmagában az is bűn, hogy ír.
A műfordításban szintén nagy hibalehetőségek, ám izgalmas nyelvi kalandok is rejlenek, erről szólt az önhibámon kívül meglátogatott Verscsempész Maraton. Cseh, lengyel, szlovák, német, szerb, szlovén és osztrák költők hozták magukkal, számukra kijelölt magyar fordító-párjaik saját anyanyelvükre átültetett verseit, a hazai poéták pedig vice versa próbálták a költői fordulatokat hűen és szellemesen előadni a teltház előtt. Ínyenceknek való mulatság volt, ennek megfelelően a közönség is ódon hangulatú. Néhány irodalomtanáromat véltem felfedezni a sorok között, már amennyire felismerem a tarkójukat.
Tatár Sándor és párja, az osztrák Ferdinánd Schmatz, mint két tojás, de testvérek lehetnének biztosan. Kötés, oldás, tétlenkedés, hét hermetikus fermentáló év meg ezer kartács köti össze őket szellemileg. A kivetítőn néha jól jelent meg a vers idegen nyelvű párja, így élvezni lehetett csak úgy önmagában a nyelvek dallamát is. A cseh Jirous Ivan Háy Jánossal volt párban, akik alkatilag nem, de motívumokban egymásra találtak és a legviccesebbek voltak. Hiába, cseh-magyar jó barát, Isten, sezlony, kredenc, házasság, csigaház és a mindenség határozza meg a művészetét. A fordítók doyenjei: a szlovén Kajetan Kovic és Lator László, két ősz úriember, határozott hanggal, mindkét tekintetben, ami a költészetüket és ami az előadókészségüket illeti. Nekünk ők már irodalomtörténet, hamisítatlan emlékezés és jó utazás a nyelvben. Lator a jelenlévő, profi műfordítóknak talán kivétel nélkül oktatója volt. Acsai Roland és a lengyel Bartosz Muszynski a hetvenes években született nemzedék, tehetségesek, fiatalok és - ha a nősoviniszta akar szólni belőlem, akkor nagyon szexisek is - amolyan költői trend-lovagok. A selmecbányai Dana Podracká és a mi Szabó T. Annánk - a bűnös nők - pedig nemi kisebbségben ugyan, de a legjobbak között.
Nem tudni, mi a bűne, talán az, hogy a legtehetségesebb népzenei előadó, de a nap záróeseménye egy különleges Palya Bea-koncert klasszikus és spanyol gitárral kísérve. A spanyol-magyar zenei találkozás, Lorca, Kányádi, Andalúzia és Erdély hangja kifejezetten csábító. Mi tagadás, a közönség megadta magát a kísértésnek, minden téren, ami a zenét, a bort, az élet egyéb örömeit illeti.
