Z. 0. 0. - "aszombatibánatba!"

Szervusz, szervusz, hogyvagy, hát, csak lassan. Egyre lassabban.
Félidőn túl, romlanak a túlélési esélyek. A környezet azon vacillál, óra per egyszeri előfordulási sebességgel, hogy vasárnaptól arrafelé ki hogyan pihegi ki a szigligeti ötpróbát. A tisztulást mindenki jövő hét keddre tippeli. Persze sokan van az is, aki könnyedén veszi, mit veszi, szántja és szárnyalja a tábori lét mostan nem részletezett akadályait, amiből azért nem kettő van. Akadály, nyilván, akkor van, ha te teremted meg, de hidd el, nem szórakozunk mi itten, szellemileg dolgok vannak. Mindössze olykor a munkát végző fejet tenyérrel, asztallal hasznos támogatni, nehogy magára maradjon az ontológiában. Ráadásul folyton futnak még, illetve állnak a rajtvonalhoz teljesen ép testű-lelkű, buzgó energiájú, nagyon irigylendő friss arcok. Népi újhodás, magyar, éjjel hasad. Még kettő darab. Vagy nap, ha úgy akarod.

Az ember olykor szürkebagolyból puffogó pacsirta lesz. Teszi ezt akkor, ha idülten lüke és vér szerint ezerszer tagadott rokonai hajnali hétkor azzal zaklatják fel, menjen már házoá, és osszon nekik földet. Újraélni a grófi murit, van neki szépsége, de nem barlangmélyi álomból kiűzve. Különben sem vagyok az újrafelosztásra teremtett kényúrból alakult komcsi. Mindegy, ez nem az én napom, közben a naplók is tettek egy kört az ablakokban, ide-oda, remélem, végre hozzám talált a sajátom. Nem feltétlenül a zsigeri szerzőcentrizmus mián, de.

Romlásnak indult hajdan erős lábam újabban megforgatta a javulási irányt. Tegnap még szélétől befelé haladva sárgult, most viszont kinn a fekete, benn a sárga. Monoklis napot hordok magamon. Lassan csak elfogyik már. Vagy fel kel belőlem duzzanattá, rajtam, kel(l) bennem, nélkülem, stb. Ébredjél, test.

Ma már csaknem sikerült találkoznom az ebéddel, esküszöm, majdnem nem rajtam múlt. Ha a térerőm nem jelentett volna nullát a lehető legmélyebben nemzet(t)ségem múlt idejét élő és enyém földhöz ragadt állapotomban, akkor talán szaggathattam volna célvonalat a tányér fölött. Mivel nem, aranypatkós koffeinok, mivel ez sem elég, cukrászda. Onnantól kezdve pediglen folyó kenyér. Meg szlovén-szerb versengés. Hiába provokáltok, nem veszem elő a román emlékeket.

Tralalalla, tralalalla, deszépazélet. Még ha egyre többen mélyülnek is el benne. Tesszük ezt kókadó fejjel, még az áll mellkasra ejtésének határán, visszatenni az arcokat a helyükre, ne csússzanak tovább, és ha már visszatértek a stabilba, akkor mehet minden tovább. Élénkülés, süppedés, másnap és frissülés, mámor és fájás, zenit meg nadír (javítsad, ezt is) mondtam, van itt ritmus. Fáradtnak tűnök, tükröm, tükröm.

A nő már odahaza. Pedig mondtam, ne menj még. Minek maradnál. Meg egyéb ilyen marhaságokat, amiket csak at 9 a.m. mond az ember. Találkozunk a tequila fölött, sosem lesz vége.