 |
| Dsida Jenő (1907-1938) |
(MTI) - Apja mérnökkari tiszt volt, anyja földbirtokos családból származott. A család 1910-től Budapesten, 1914-től a nagyszülőknél Beregszászon élt, 1919-ben visszatértek Szatmárnémetibe, Dsida itt végezte a középiskolát.
Első versei 17 éves korában, 1924-ben jelentek meg Benedek Elek gyereklapjában, a Cimborában. 1925-ben beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait nem fejezte be. 1927-től a Pásztortűz című folyóirat szerkesztője, majd a Huszár-családnál házitanító lett. Versei miatt gyakran került összeütközésbe a román hatóságokkal, amelyek irredentizmussal vádolták.
Az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjaként az Erdélyi Fiatalok című lap egyik alapítója és főmunkatársa volt, majd katona lett, de szívbaja miatt leszerelték. 1933-ban a román PEN klub magyar tagozatának titkára, 1934-től a Keleti Újság szerkesztője, az Erdélyi Szépmíves Céh lektora volt. 1937-ben megnősült, ám a következő évben megfázott, s betegségéből gyenge szíve miatt már nem tudott felépülni, 1938. június 7-én halt meg Kolozsvárott.
Korai líráját a századvégi és nyugatos költészet hatása jellemzi. A kiváló formaművész Dsida az avantgárd eszközeit, a szabad képzettársításokat megőrizve felújította a klasszikus, kötött versformát, a szigorú versszerkezetet. Ugyanakkor élt az expresszionizmus eszközeivel is, kedvelte a szabadverset. 1928-ban megjelent első verseskötetében, a Leselkedő magányban a háború utáni fiatal nemzedék csalódásait és magányát érzékelteti, s a természetben keres feloldást. A neokatolikus reformmozgalommal találkozva gyermekkori hite felerősödött, erre utalt 1933-as kötetcíme: Nagycsütörtök. A címadó versben Jézus áldozatához hasonlítja a kisebbségi költő sorsát.
Versei együttérzést tükröznek a szegények és szenvedők iránt. Nagyobb lélegzetű, epikába hajló verseiben is megtalálhatjuk a lírikus bensőségességét: Kóborló délután kedves kutyámmal című versében játékos hexameterekkel érezteti a természetben felüdülő lélek örömét, a Miért borultak le az angyalok Viola előtt című ciklusában pedig a szerelmet ünnepli, merengő és dévaj érzésekkel. 1938-ban, posztumusz jelent meg az Angyalok citeráján című kötete, amelyben betegágyán írt utolsó versei is helyet kaptak. Ebben angyali költőként új hangon szólal meg, egy valóság fölötti létben talál vigasztalást. Hosszabb önéletrajzi költeménye, a Tükör előtt ifjúságával, szerelmeivel vet számot, s beszámol az erdélyi magyar irodalmi élet nagy alakjairól.
Már halála után, 1940-ben látott napvilágot a Psalmus Hungaricus, melyben a közösséghez való hűség és a történelem előtti felelősség erkölcsét állítja mércéül az olvasónak. Hitet tesz a szétszórt magyarság és az anyanyelvi kultúra mellett, nemzeti egységre szólítva a történelem végzetes erőivel szemben. A halál előtti lelkiállapotról kevesen írtak olyan plasztikus részletességgel, mindent megfigyelő aprólékossággal, mint ő.
Dsida Jenő nagy műveltségű műfordító is volt. Francia, latin, német, olasz, román költőket tolmácsolt, prózai írásai elbeszélések, esszék, kritikák és útibeszámolók. Sírverse a kolozsvári Házsongárdi temetőben olvasható: "Megtettem mindent, amit megtehettem, / Kinek tartoztam, mindent megfizettem, / Elengedem mindenki tartozását. / Felejtsd el arcom romló földi mását".
