Az állatsógorok I. rész (népmese)

Hol volt, hol nem volt, az innenen innen, a túlnanon túl, a korpahegyek tájékán magasodott egy üveghegy. Annak a tetején egy fenyőszál, a fenyőszál tetején egy tű, arra volt ráakadva egy rossz szoknya. Annak a szoknyának a hetvenhetedik ráncából pottyant ez a mese. Volt a világon egy szegény ember. Volt neki három szép lánya meg egy János nevű fia. A szegény ember nagyon szeretett olvasgatni. Egyszer azt olvasta, hogy ő a lányait a legelső kérőnek odaadja. Ezt a bölcsességet a János fiának is meghagyta. Mást sem tudott ráhagyni. Hamarosan meghalt. János elörökölte a nagy szegénységet meg azt a hagyatkozást, hogy lánytestvéreit a legelső kérőnek adja oda. Ahogy olvas János, odarepült egy Tarkavarjú: - Kár, kár, add nekem a legidősebb húgodat feleségül! - Már olyat nem teszek, hogy szárnyasállatnak adjam a húgom feleségül! A Tarkavarjú elrepült, de a János legidősebb húga elsírta magát: - Látod, édesapánk azt hagyta, hogy a legelső kérőnek adj oda! - Ha mindenáron szárnyasállathoz akarsz feleségül menni, szedd a sátorfádat, eredj! - mondta János. A lány kiszaladt, utánakiáltott a Tarkavarjúnak: - Várj meg! Megvárta, vitte az erdő fáin ringatózó fészkére. Ahogy János másnap olvasgat, beszállt a Feketekánya. - Add nekem a középső húgodat feleségnek! - Már olyat csak nem teszek, hogy a középső húgomat is szárnyasállathoz adjam! Akkor a Feketekánya kirepült, a középső lánytestvér elsírta magát: - Meghagyta édesapánk, hogy a legelső kérőnek adj oda! - Ha mindeáron szárnyasállattal akarsz élni, szedd a sátorfádat, eredj! A lány a Feketekánya után kiáltott: - Várj meg! - Megvárta. Elrepültek a rengeteg sűrű erdőbeli fészkükre. Másnap János éppen olvasgat, berepült a Csergőszarka: - Add nekem a a legkisebb húgodat feleségül! - Két testvéremet már szárnyasállat vette feleségül, hogy adnám oda a legkisebb húgomat is! - mondta János. A Csegőszarka azt mondta: cserr, cserr, elrepült. Hanem a legkisebb lány akkor elsírta magát: - Édesapánk azt hagyta, hogy a legelső kérőnek adjál feleségül! - Ha mindenáron szárnyasállathoz akarsz menni, akkor szedd a sátorfádat, eredj! Akkor a lány kiszaladt, utánakiáltott a Csergőszarkának: - Várj meg! - Megvárta, együtt repültek az erdősűrűségek fáin ringatózó fészkökbe. János olvasott tovább. Egy helyen azt találta, hogy létezik a világon egy gyönyörűséges Tündérszép Ilona. A fejébe vette, hogy ő azt fölkutatja, feleségül kéri, ne maradjon magában ezen a vaksi világon, ha már a testvérei férjhez mentek. El is indult, ment egy napot, ballagott kettőt, az erdőben a lába előtt ugrándozik a Tarkavarjú. - Eredj előlem, Tarkavarjú, mert fölrúglak, hogy elesel! - Nono, sógor - így a Tarkavarjú -, már nem ismersz meg? Akkor János megismerte, hogy a Tarkavarjú neki a legidősebb húga révén a sógora. Elmentek mindjárt a kastélyukba. Örült Jánosnak a testvére, hogyne örült volna. De János azt kérdezte. - Hallotátok-e hírét Tündérszép Ilonának? - Már nagy darab földet beutaztam - mondta a Tarkavarjú -, de sose hallottam róla. Másnap János megindult. Ment a rengetegen keresztül, estére kelvén előtte ugrált a Feketekánya. - Eredj előlem, Feketekánya, mert fölrúglak, hogy elesel! - Nono, sógor, hát nem ismersz meg? - így a Feketekánya. (folytatjuk)