- No, felséges király - azt mondja a fiatal király -, ennek a tizenegy legénynek adass olyan gúnyát, mint nekem, s adass alájuk lovat is éppen olyant, mint az enyém. Elindulnak, mennek a Fekete királyhoz. Ahogy mennek az úton, a király veje megtanítja a többit: - Mikor odaérkezünk a Fekete királyhoz, egyszerre köszönjünk, egyszerre szálljunk le a lóról, egyszerre menjünk be a házba, egyszerre üljünk asztal mellé, egyszerre fogjunk enni. Egyszerre hagyjuk abba, egyszerre köszönjük meg a királynak az ebédet, s egyszerre kérjünk külön szobát. Úgy is történt. Mikor bemennek a külön szobába, azt mondja a Fekete király: - Ide egy vénasszony tüzet csinálni nem jöhetne-e be? Egyszerre felelik: - Ide bejöhet, fogadjuk jó szívvel. Volt a Fekete királynak egy ördöngös szüléje, azt mondja neki: - No, te vén boszorkány, ha reggelre meg nem tudod mondani, hogy melyik ezek közül a fiatal Fehér király, a hamvadat a széllel elfúvatom. Megtudja az öreg boszorkány a beszélgetésből, hogy melyik az ifjú király, s a köpenyegét megvágja ollóval. Kimegy a házból, s megy egyenesen a Fekete királyhoz: - No, felséges király, az ifjú királyt megjegyeztem, jobb felől megvágtam a köpenyegét ollóval. Észreveszi a fiatal király, hogy ő meg van jegyezve, kapja az ollót, s mindegyik legénynek a köpenyegét jobb felől megjegyzi úgy, ahogy az övé volt. Nézi reggel a Fekete király, hát mind a tizenkettőnek meg van jelölve a köpenyege jobb felől. Mit volt mit tenni, köszöni a látogatást, s útnak ereszti őket. Egyszerre búcsúzkodni kezdenek a királytól, egyszerre megindulnak. Útközben azt mondja az egyik katona: - De jó tartott minket ez a kutya Fekete király! Ráfelel a másik is: - Ugyan jól éltünk. Elhallgatja ezt a beszédet az ifjú király, s aztán azt mondja: - Jól éltetek, jól éltetek, ugyan mivel éltetek olyan jól? Hisz asszonyember-tejjel dagasztott kenyeret ettetek, embervérrel elegyített bort ittatok, s kutya felnevelte bárányhúst ettetek. A boszorkány, aki a fejük felett repült szalmaszál képében, egyszeribe megfordult, s visszament a Fekete királyhoz: - No, felséges király, ugyan tarthattad a te vendégeidet finomabbnál finomabb ételekkel s italokkal, ugyan szidnak, s gyaláznak téged. - Ugyan mivel tudnak szidni s gyalázni? - Ugyan eléggel - azt mondja -, mikor asszonyembertejjel dagasztott kenyeret adtál nekik enni, kutyatejjel felnevelt bárányhúst etettél, s embervérrel elegyített bort itattál velük. Nyomban levelet ír a Fekete király, s még eléri az útban a Fehér király vejét, hogy azt mondja, nyomban jelenjék meg személyesen az, aki ezeket mondotta volt. Megfordul vissza egyszeribe az ifjú király másodmagával: - Adjon isten jó napot, felséges király! - Isten hozott titeket is. Hát azért láttalak el olyan jól titeket, hogy leszidjatok, gyalázzatok engem az útban? - Felséges király, igazat beszéltünk. Hívassa a sütőasszonyt, kérdezze meg attól. Jön a sütőasszony, kérdi tőle a Fekete király: - Hát akkor s ekkor miféle kenyeret sütöttél? - Felséges király, életem-halálom kezedben, szopós gyermekem van otthon, lehet, hogy vagy egy kicsi tejem belefolyt a kenyértésztába. Hívatja a király a kulcsárt: - No, te kulcsár, ekkor és ekkor miféle bort adtál nekünk inni? - Felséges király, mikor a bort csapoltam, az ujjam percét beleütöttem a hordóba. Lehet, hogy vagy egy kicsi vér került a borba. Hívatja a király a juhászát: - Hát, te juhász, akkor s ekkor miféle bárányt hoztál be nekem? - Felséges király, az volt a parancs, hogy azt hozzam be, amelyik a legjobb, én azt hoztam be, felséges király. Mikor ez a bárány született, az anyja egybe megdöglött. Egy kutyám is akkor kölykezett volt meg, annak a tején neveltem fel. - Hát felséges király, ugye igazam volt? A Fekete király megharagszik, úgy vágja fel magát fekete lovára, s elillant örökrte, nem kellett többet féljen tőle se a Fehér király, se az országa. Az ifjú király, a Fehér király veje, szépen elment haza, újból lakodalmat hirdettek. Báncidától Zsukhajnáig folyt a sárga lé. Tál, tányér elég volt, de istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott. Ha a tizenhatodik fiú álma be nem telt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
