Amnesty International

Kultpol

Úgy tudom, hogy az Amnesty International (AI) alapvetően jogsértésekkel foglalkozik, méghozzá olyan jogsértésekkel, amelyeket mindenféle intézményes erőszakszervezetek követnek el állampolgárokkal szemben. Mégis, milyen területeken működtök?

Az AI elsősorban azért tevékenykedik, hogy megkülönböztetés nélkül mindenkinek joga legyen az élethez, testi- és lelki épségének védelméhez, a lelkiismeret- és vallás-, valamint a vélemény szabadságához. Számos területen léteznek visszaélések, és számos helyen hagyják figyelmen kívül az emberi jogokat. Elég tág azon területek köre, ahol ilyen jogsértések történnek. Minket az érdekel, hogy az embereket ne érjék olyan atrocitások, amelyekkel gyakran találkozhatunk. Gondolok itt a kínzásra, a politikai gyilkosságokra, lelkiismereti foglyokra, menekültekre, stb.

Hogyan működik az AI?

Ez a világ legnagyobb emberjogi szervezete, aminek összességében 150 kutatója van. A nemzetközi titkárságon 300-an dolgoznak. A nemzetközi titkárság végzi a kutatást, a különböző országok AI szervezeteiben csak aktivisták vannak.

Ők hozzák képbe a szervezetet?

Igen, de lényeges, hogy egy-egy országon belüli szervezet saját országgal nem foglalkozik. Az emberi jogok kérdése nem politikai természetű, ezért nem lenne szerencsés, ha egy AI szervezet belekeveredne helyi jellegű pártpolitikai kérdésekbe. Van egy-két kivétel. A halálbüntetéssel például foglalkozhatnánk helyi szinten, más kérdés, hogy ez itt nem aktuális. Ha tehát Magyarországon történik valamilyen súlyos diszkriminációs eset, azzal a nemzetközi titkárság foglalkozik.

pakisztáni menekült kisfiú
A nemzetközi titkárság küld megfigyelő csoportokat a különböző országokba?

Van minden régióban egy felelős - itt is egészen Délkelet-Európának a csücskéig - aki kapcsolatban van a helyi emberi jogi szervezetekkel. Múlt héten például kiadtunk egy 75 oldalas jelentést a bulgáriai pszichiátriai intézetekről és szociális otthonokról. Ez a jelentés úgy készült, hogy a bulgáriai Helsinki Bizottság felvette a kapcsolatot az AI regionális kutatójával, mondván, hogy nagyon rossz a helyzet, és valamit lépni kell. Általában amikor a helyi emberjogi csoportok nem tudnak eredményt elérni, akkor szólnak ők az AI-nek, hogy hozzuk nyilvánosságra az ügyet.

Az AI tehát publicitást ad, nyomást gyakorol.

A nyomást két oldalról gyakorolja: az egyik a publicitás, a másik pedig a levélírás. Bármennyire is furcsán hangzik ez, a levélírás igen hatékony dolog. Különböző fontosságú ügyek vannak, és általában egy-egy emberről van szó egy-egy ügy kapcsán. Alapvetően arra megy ki a dolog, hogy szüntessük meg az emberjogi sérelmeket, de fellépni egy-egy emberért lépünk fel. Azt akarjuk elérni, hogy azt az embert segítsük.

És kik kapják a leveleket?

Egyrészt a nagykövetségek, a kormány, mindig megvan a célpont, hogy kinek kell a levelet elküldeni, kire tudunk nyomást gyakorolni egy bizonyos ügyben. Nem fogunk mindig a kormányfőnek írni. Gyakran a kormánynak megy ki egy levél, de például ha tudjuk, hogy egy börtönben gond van, akkor az igazgatónak írunk. Ez egy 40 éves szervezet, és elég alaposan ki van dolgozva, hogy kiknek kell írni, és mikor. Sürgős ügyeknél (pl. kínzásnál, vagy gyilkosság kilátásba helyezése esetén) az esetek 30 százalékánál pozitív eredményt érünk el.

börtön Argentínában
Kik írnak levelet?

Kicsik vagyunk Magyarországon, és az a cél, hogy minél többen legyünk. A szervezet közel 160 tagot számlál. Egyetlen fizetett alkalmazottja van az itteni Amnestynek, a többi mind önkéntes. Az önkéntesek írnak például levelet, de bárki elkötelezheti magát.

Készülnek jelentések országokról. Magyarországgal mi a helyzet?

Mi Magyarországgal nem foglalkozunk, de valóban készülnek ország jelentések, és a szerint probléma a rendőri brutalitás, ami gyakran romákra irányul. A tavalyi szeptember 11-i események után pedig az összes afgán menekültet egy menekült táborba vitték Debrecenbe. Ez kifejezetten diszkriminatív lépés volt, és alaptalan. Ilyen jellegű dolgok felmerülnek ebben az országban. Egyébként nem teszünk különbséget országok között, nem mondjuk, hogy itt, vagy ott rosszabb a helyzet. Minket az érdekel, hogy mi történik az emberekkel, és az, hogy bizonyos dolgok ne történhessenek meg velük. Egy eset számunkra egy szenvedő embert jelent, akinek megsértették a jogait. Ennek nem szabadna megtörténnie.

Ha valaki segíteni akarja az Amnesty munkáját mit tehet?

Többféle módon segíthet, és csatlakozhat is az Amnesty-hez. Mindenekelőtt keressen fel minket e-mailben, vagy személyesen az irodánkban, és tájékoztatjuk a lehetőségekről.

Az Amnesty International elérhetőségei:

1051 Budapest
Arany János u. 25. 4.em.
Hétköznap 11-17
tel/fax: (1) 302 50 62
mail: info@amnesty.hu