1. Mosdatnak
Nagyon fáj ez a hír az éjszakában,
mely rámborult örökre már ? na, mondd,
mért igyekeztél, fiam, te bolond,
tehervonattal tolatni utánam?
Lesz azokból elég: az országtérkép,
mit rádborítnak, ázik, szétszakad,
mint a Nagy Bridzsben Kelet meg Nyugat;
s a távirászok megőrülnek végképp.
Mit mondjak én? Kit nem mosdathat anyja
se már, mindegy sírásók ősi gondja,
hogy tömegsírba nem dobhatnak minket,
bár szerepünknek ez volna az ára.
Egy sötét munkásotthon homlokára
tán föl is szegzik majd a szíveinket.
2. Szerepünk
Micsoda példát adtál te nekünk,
ki öngyilkoltad magadat, amíg
nem jöttél rá, hogy mindig más lakik
bennünk, kire majd deszkát veretünk.
Flórád örök, a jövőbe zuhanva;
míg te meg én, akár egy csecsemő
kuporgunk föld alá, és egyre nő
körmünk, szakállunk. Ránk se ismer Anna
év múltán, hová léte lepereg.
Attila, lásd be, mint a kisgyerek,
olyan a költő: lehet szikár alak,
vagy vézna test ? csak közös sorsot élt át,
ha sínre roskasztja megannyi vélt vád.
Bocsáss meg nékem. Nem bántottalak!
