?s mikor szárnyként suhant már
az ugróléc fölött,
egy Angyal arra szállt:
?Szép a magasság, fiam, de annál is
százszorta szebb naponta megölni a halált!??
Fénylett a hang,
zengett a fény,
suhant az Angyal?
Érezte még:
csillag-szikét
csúsztat kezébe:
?Légy hát Sebész,
sebezd a Végzetet!?
? s mint eleven seb, izzott, lüktetett,
fájt, jajgatott ezrek helyett
a Kés - -
s mint egy virág, úgy nyílt ki tenyerében
a gyötrelmes-győzelmes KÜLDETÉS.
- - - s aztán már látomás-magasból nézte,
hogy tölt be időt és teret,
planéták, fénylő csillagrendszerek
s titok-húrok, ideg-végtelenek,
éj-burjánzatok, elvérző erek
között hogy vibrál, hogy rezeg
a tettre-bátor, életért
életbe-vágó Szeretet.
